Szombaton az ország északi felén erősen felhős vagy borult lesz az ég, másutt a változó felhőzet mellett több-kevesebb napsütés valószínű. Északon több helyen, délen legfeljebb néhol számíthatunk esőre, záporra.
„A nemek közötti bérszakadék nem csupán elvben tisztességtelen, hanem a gyakorlatban is. A nőket bizonytalan helyzetbe kényszeríti életpályájuk során, sőt nyugdíjba vonulásuk után még inkább, tekintettel a nemek közötti 36,6 százalékos nyugdíjkülönbségre” – fogalmazott az Európai Bizottság.
Újra lehet pályázni az elektromos gépjármű beszerzések támogatására, a programban 3 milliárd forintos keret áll rendelkezésre hazai költségvetési forrásból - jelentette be Weingartner Balázs, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) fenntarthatóságért felelős államtitkára
Szeméthalmazok rondítják el több Pest megyei település látképét, miután a Zöld Híd Nonprofit Kft. hetek óta nem szállítja el a zöldhulladékot. Ön mit csinál a felhalmozódó szeméttel?
Két személyiségzavar, amiket gyakran összetévesztenek, pedig még a kiváltó okuk is teljesen más. A 7köznapi pszichológia szerzője rendet tesz a fogalmak között.
A negatív vízállási rekord láthatóvá tette a Szabadság híd felrobbantott elődje, a Ferenc József híd maradványait a Duna medrében. A Petőfi híd lábánál sírkövek bukkantak elő.
A részvénypiacokat egy nap kihagyás után ismét az eladók uralják világszerte. Amerikában főleg az Amazon húzza le a piacot, de a Google is csalódást okozott negyedéves jelentésével. Nálunk az OTP kapta a legnagyobbat, a Richter és a Mol is esett, viszont a Telekom pluszban zárt.
Az Európai Unió már most is többsebességű, és nem várhat állandóan arra, amíg az együttműködésbe mind a 27 tagállam bekapcsolódik - jelentette ki Angela Merkel német kancellár pénteken Prágában az Andrej Babis cseh miniszterelnökkel...
A Lánchíd és az Alagút felújítására csak úgy adott 7 milliárdot az állam, hogy cserébe kitalálta a főváros helyett, hogy az hogyan is nézzen ki. Tarlóson átnyomtak egy kicsit gyalogosbarátabb koncepciót.
A gyerekes családok a szokottnál korábban, legkésőbb szerdáig megkapják a novemberi családtámogatásokat, a családi pótlékot, a gyermekgondozást segítő ellátást, a gyermeknevelési támogatást - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) pénteken az MTI-vel. Az intézkedés több mint 1 millió jogosultat érint.
Az Európai Unió már most is többsebességű, nem várhat állandóan arra, amíg az együttműködésbe mind a 27 tagállam bekapcsolódik - jelentette ki Angela Merkel német kancellár pénteken Prágában az Andrej Babis cseh miniszterelnökkel tartott közös sajtótájékoztatón.
Az Országgyűlés 2007-ben döntött a Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanács létrehozásáról, amely a fenntartható fejlődés kérdéskörében egyeztető, véleményező, javaslattevő testület.
Gyurcsány Ferenc a Jókai téren mintegy kétszázötven szimpatizánsa előtt rendezett eseményen úgy fogalmazott: „ha van bennünk elég bátorság kimondani, hogy ez egy diktatúra, akkor meg kell érteni, hogy diktatúrákat nem a parlamentben szoktak megdönteni”.
Mihail Gorbacsov, az utolsó szovjet elnök bírálta azt az amerikai döntést, hogy Washington ki akar szállni a nyolcvanas évek végén kötött egyik fontos fegyverzetkorlátozási megállapodásból, amely annak idején hozzájárult a hidegháború...
Az M0-s autóút déli szektorán, az M5-ös felé vezető oldalon, Nagytéténynél, a 13-as km-nél már nincs sávlezárás, de az erős péntek délutáni forgalom miatt továbbra is jelentős a torlódás, 12 km-es az összefüggő kocsisor.
A rendezvény első szónoka úgy véli, hogy közel másfél éve a mostani politikai rezsim politikai okokból túszul ejtette ezt az egyetemet, és közellenségnek kiáltotta ki, mert itt nem ugyanazokat az elveket vallják, mint ők. Berg Dániel szerint a kormány nem Soros György ellen, hanem a kritikus gondolkozás és az igazság ellen küzd.
Az anyaországgal való kapcsolattartást nagyban megkönnyíti, hogy Miamiban hamarosan magyar alkonzulátus nyílik - mondta Áder János. A floridai látogatáson tartózkodó magyar államfő pénteken tárgyalt Francis Suarez miami polgármesterrel.
Az elmúlt napok időjárásától eltérően a hétvégén meleg, de esős idő várható. A legmagasabb hőmérséklet vasárnap elérheti a 25 fokot is az Országos Meteorológiai Szolgálat szerint. A jó időt zápor és erős szél zavarhatja meg. Szombat...
Tévedés, hogy a mélypont az volt, amikor a csigajelmezes aktivista lehagyta a Debrecen-Mátészalka között közlekedő vonatot. Még ennél is jobban le lehet alázni ezt a vonatszakaszt.
Kisebb létszámú, de erős minisztériumot és egy hatáskörrel, jogkörrel és felelősséggel felruházott parancsnokságot szeretne Benkő Tibor, a honvédelmi tárca vezetője, aki erről az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt.
Különösebb hír, vagy fundamentális tényező nélkül, feltehetően technikai elemzési okok miatt jelentősen enyhült az esés az amerikai részvénypiacokon a péntek esti kereskedés során és ezzel párhuzamosan a dollár is gyengült a vezető...
A hőmérséklet tovább emelkedik, vasárnap előfordulhat 25 fok körüli csúcsérték! Miközben a kontinensünk északi részén is található egy kiterjedt frontrendszer, és ott változékony, hűvös, szeles az időjárás, egyre kevésbé van hatással térségünk időjárására, most már sokkal inkább a mediterrán térség fölött található aktív légörvény az, ami jellem
Németh Zsolt szerint az ukrán hivatalos politika azzal, hogy feszültséget gerjeszt Ukrajna és Magyarország között, egyedül a Nyugattal Ukrajnát szembeállítani akaró Kreml politikájának a céljait szolgálja.
Arra a kérdésre, hogy elsősorban kitől függ a béke megteremtése Kelet-Ukrajnában, a megkérdezettek 46 százaléka válaszolta azt, hogy személyesen Petro Porosenko ukrán elnöktől, 43 százalékuk szerint viszont Vlagyimir Putyintól. 30,4 százalék véli úgy, hogy ez az ukrán vezetéstől függ, míg 16,5 százalék szerint Oroszország vezetésétől.