Pánikszerű eladási hullám bontakozott ki a héten az amerikai részvénypiacokon, amelyben a kötvénypiaci folyamatoknak is fontos szerepük volt. Legutóbb a 2008-as válság előtt láthattunk arra példát, hogy az amerikai hozamgörbe a 2-10...
Pénteken és szombaton tartják Lisszabonban az európai szocialisták azt a kongresszusukat, amelyen hivatalosan is a pártcsalád úgynevezett csúcsjelöltjének választják Frans Timmermanst. A jövő májusi európai parlamenti választások előtt már több politikus is taktikázik a leendő uniós posztokért.
Magyarországon és néhány más uniós tagállamban veszélyben van a demokrácia, ezért a jövőben a jogállamiság betartásához kell kötni az uniós pénzek kifizetését - jelentette ki a német államminiszter egy német lapban megjelent írásában. A magyar kormányt rendszeresen bíráló Michael Roth a héten látogatott volna Budapestre, végül azonban lemondta az ú
A Debreceni Egyetem szénhidrátkémiai kutatócsoportja olyan vegyületeket állított elő, amelyek megakadályozhatják baktérium által okozott fertőzés kialakulását.
Szén-monoxid-mérgezés gyanúja miatt kórházba szállítottak a mentők három embert Budapest XIII. kerületében, egy Reitter Ferenc utcai lakásból - közölte az MTI-vel az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) péntekre virradó éjjel. A tájékoztatás szerint a tűzoltók kimutatták a mérgező gáz jelenlétét a lakásban, ahol egy gázkályhát használta
Új divat hódít kormánypárti politikusok között: a gyerekeknek szervezett Mikulás-ünnepségeken átveszik a mikulás szerepét és ők adják át az ajándékokat - a Mikulás helyett. Az érintettek azt mondják, ez így rendben van, ez nem kampány. Az érintett politikusok az eseményeken a Mikulással és a gyerekekkel készült képeket azután kiposztolják. A polito
Ötven-hatvan millió forintból már Budapest külső kerületeiben is kifejezetten igényes otthont lehet vásárolni, vidéken pedig akár szép családi házat is. Az OTP Ingatlanpont sorozatának harmadik részében arra keresi a választ, hogy mi mindenre futja annak, aki 60 millió forintért keres otthont magának.
Szén-monoxid-mérgezés gyanújával kórházba szállítottak a mentők három embert Budapest XIII. kerületében, egy Reitter Ferenc utcai lakásból - közölte az MTI-vel az Országos Katasztrófavédelmi Főizgazgatóság péntekre virradó éjjel.
Távolból egy nagyon erős, nagyon lendületes nőnek látta Petrov Árpád Hosszú Katinkát. Amióta átvette a szakmai munkájának az irányítását - vagyis négy hónapja -, már nem csak így tekint az Iron Ladyre, "észleli a finom vonásokat. Például azt, hogy Katinka nem egy gép, nem robot, nem lélektelen személy, sokan ezt észlelhették 2017 végéig".
Visszatér az E.ON zöld emberkéje az ünnepet megelőző hetekben. Az energiavállalat 360°-os kampánya a fenntartható jövő fontosságára hívja fel a figyelmet, egyúttal arra ösztönöz mindenkit, hogy tegyünk közösen az élhető holnapért az ünnepi készülődés ideje alatt is. Az év végéhez közeledve, az ünnepekre készülődve, a nagy sietségben hajlamosak vagy
Péntek Marad az elmúlt napokban megszokott időjárás, erősen felhős, vagy borult lesz az ég. Nagyobb csapadékra nem kell számítani, de északon elszórtan lehet kisebb eső, hajnalban ónos szitálás - írja a Köpönyeg. A déli szél megélénkül, a csúcshőmérséklet +6 fok körül alakul. Szombat A hétvége sok csapadékkal indul, hajnalban és reggel sokfelé v
Nem kapta meg a szükséges kétharmados támogatást az ENSZ Közgyűlésében csütörtökön az az amerikai határozattervezet, amely elítélte volna - most először - a Gázai övezetet irányító Hamász palesztin radikális szervezetet.
Nagyon könnyű dolgod van, ha a csajodnak van valamilyen kattanása. Kinézed az aktuális menőséget, és már húzhatod is elő a bankkártyádat. Ha mégsem megy ilyen könnyen, akkor itt egy lista, hogy mit vegyél annak a csajszinak, aki minden idejét az edzőteremben tölti.
Egy ember meghalt, ketten megsérültek egy balesetben péntekre virradó éjjel a 65-ös számú főút 63-as kilométerszelvénye közelében - közölte a rendőrség honlapján.
Ezeregy küldött választja meg ma a pártelnöki posztról több mint 18 év után távozó Angela Merkel utódját a német CDU élére. A fő kérdés az, lesz-e irányváltás a pártban.
A Saxo Bank, az online multieszköz-kereskedésre és -befektetésre specializálódott vezető fintech vállalat a publikálta a 2019-re szóló 10 meghökkentő előrejelzését. Ezek az előrejelzések olyan eseményekre vonatkoznak, amelyek bekövetkeztének kicsi a valószínűsége (bár nem annyira, ahogy a piac gondolja), de ha mégis valósággá válnának, sokkhatással
A nemrég újranyílt Szépművészeti Múzeum az egyiptomi és görög-római művészet mellett a XVIII. század végéig mutatja be az egyetemes és a magyar művészet történetét
Jó dizájn, egyedi igények, rengeteg technikai paraméter, praktikum, kényelem - elképesztően nehéz igazán ütős fürdőszobát tervezni. És ha azt mondjuk, mindent megkapsz egy helyen?
Rémisztő külső hozza el ismét az Oscar-díjat a színésznőnek? Könnyen lehet - Kidman ugyanis a csonjaiban érzi a leharcolt nőt - árulta el Návai Anikónak.
A kormányzati Portál és Ügyfélkapu december 8-án, szombaton, 9 és 15 óra között karbantartás miatt nem lesz elérhető közölte az adóhatóság. Ezen időszak alatt a Kormányzati Portált, valamint az Ügyfélkapu alá tartozó honlapokat...
Kormánypárti javaslatra várhatóan módosítják a Munka Törvénykönyvét. Ennek „eredményeként” az eddigi évi 300 óráról 400 órára emelkedik a túlórák száma és emellett egy évről három évre növelik a munkaidőkeret elszámolási időszakát. A szakszervezetek tüntetést szerveznek ez ellen. A Policy Agenda kutatást végzett a javaslat megítéléséről.
A Steaua-jogutód FCSB elleni 4-2-es győzelemmel a háromszéki együttes nagy lépést tett a román labdarúgó-bajnokság felsőházi rájátszásába kerülés felé.
A színésznőt még ősszel ért egy konyhai baleset, amikor forró olaj ömlött a kezére. A sérülése olyan mértékű volt, hogy a sorozatban sem lehetett figyelmen kívül hagyni, így bekerült a forgatókönyvbe. A színésznő által megformált Nóra éppen a börtönben ül, ami kapóra jött a szerzőknek, így végül a történet szerint a börtönkonyhán kirobbant vita so
Hamisnak bizonyuló bombafenyegetések miatt péntekre virradóra kiürítették a CNN amerikai hírtelevízió irodáit New Yorkban. A szerkesztőségi szobákat élő adás közben kellett kiüríteni. Don Lemon műsorvezető megszakította műsorát...
Korai volt az öröm a "rabszolgatörvény" javaslat végleges szabályozását illetően: a Hende Csaba vezette parlamenti szuperbizottság tegnap este benyújtott egy összegző módosítót a Kósa-Szatmáry javaslathoz: eszerint évi 300 óráig veszik csak figyelembe a kollektív szerződést, a további száz túrórát a munkavállaló és a munkáltató írásbeli megállapodá