Szó sem lehet második népszavazásról a Brexitről, a 2016 nyarán született döntést nem lehet megmásítani - nyomatékosította Theresa May brit kormányfő szombaton a müncheni biztonságpolitikai konferencián
Éjjel néhol átmeneti ónos eső is lehet. Az Országos Meteorológiai Szolgálat szerint a következő 12 órában 5 centiméternél is több hó hullhat az alábbi megyékben:
Az elmúlt két évben a meglévő, főként Mercedesekből álló tűzoltófecskendő–flotta jelentős részét „magyar fejlesztésű” tűzoltófecskendő váltotta le. Az idézőjel azért indokolt, mert a Renault gyártotta az alvázakat és a fülke orr-részét, tehát a jármű nagy részét. De ez a legkisebb baj vele, a nagyobb, hogy minőségi problémák vannak, amellett, hogy
Jászapáti Petra továbbjutott, míg Bácskai Sára Luca kiesett a rövidpályás gyorskorcsolyázók 1500 méteres versenyében a phjongcshangi téli olimpia szombati napján. Liu Shaolin Sándor továbbjutott az elődöntőbe.
Egy amerikai sebész és kémikus nyomtattatott 100 könyvet, aminek minden egyes lapját erős méreggel, egészen pontosan arzénnal itatták át – jó oka volt rá.
Négyszeres halálbüntetést szabtak ki Pakisztánban arra a férfira, aki megerőszakolta és megölte a hétéves Zainab Anszárit - tudatta szombaton az ügyészség.
A szocialista politikus szerint a rezsicsökkentéssel ugyanúgy becsapta a lakosságot a Fidesz, mint a nyugdíjjal. Burány Sándor úgy véli: ha engedik érvényesülni a piaci árakat, akkor a családoknak átlagosan 70 ezer forinttal kevesebbet kellett volna fizetniük a gázért, mint amennyit a rezsicsökkentéssel együtt fizettek.
Mintegy tíz százalékkal nőtt a sertéshúsfogyasztás 2016 óta Magyarországon, egy emberre vetítve most 25 kilogramm körüli az éves fogyasztás - közölte a földművelésügyi miniszter szombaton Túrkevén, a XII. Nemzetközi Kevi Böllértalálkozón tartott sajtótájékoztatón.
Független képviselőjelöltként indulna az áprilisi országgyűlési választáson az előzetesben ülő Czeglédy Csaba – ez derül ki a politikus nyugat.hu-n közzétett politikai hirdetéséből. A politikus testvére kérdésünkre megerősítette a hirdetésben foglaltakat.
Szombati brit sajtóértesülés szerint a brit kormány külön szabályrendszerrel szeretné elérni, hogy a londoni City pénzügyi szolgáltatási szektora a brit EU-tagság megszűnése után is hozzáférhessen az Európai Unió egységes belső piacához.
Szó sem lehet második népszavazásról a Brexitről, a 2016 nyarán született döntést nem lehet megmásítani - nyomatékosította Theresa May brit kormányfő szombaton a müncheni biztonságpolitikai konferencián.
A változékony idő a következő napokban is folytatódik hazánkban. Újabb frontok érkeznek térségünkbe, majd jövő héten egy intenzív mediterrán ciklon hoz jelentős mennyiségű csapadékot.
A téli fesztiválok szezonja van, ennek köszönhetően a hét végén Túrkevén, a XII. Kevi Böllértalálkozón zsűrizek, azt követően pedig művésztársaimmal szórakoztatom az oda látogatókat.
Mintegy tíz százalékkal nőtt a sertéshúsfogyasztás 2016 óta Magyarországon, egy emberre vetítve most 25 kilogramm körüli az éves fogyasztás - közölte a földművelésügyi miniszter szombaton Túrkevén, a XII
Szó sem lehet második népszavazásról a Brexitről, a 2016 nyarán született döntést nem lehet megmásítani - nyomatékosította Theresa May brit kormányfő szombaton a müncheni biztonságpolitikai konferencián. Az Egyesült Királyságban...
Óriási az orvoshiány Magyarországon, több száz szakemberre lenne szükség, van olyan kórház, ahol több, mint 20 orvost alkalmaznának akár azonnal. Sokan ugyanis külföldön próbálnak szerencsét. Nem csak a jobb fizetés, de a megbecsülés...