Sok településről szinte lehetetlen a fővárosba költözni, hiába van ugyanis akár 200 négyzetméteres házunk, azt eladva mindössze csak egy kis "lyukra" futhatja az érte kapott összegből Budapesten. Ezzel szemben a fővárosból vidékre...
Hazamehetett a kórházból az a 16 éves focista, aki néhány hete a focipályán lett rosszul egy felkészülési meccsen. A helyszínen és a mentőautóban is többször újra kellett éleszteni, orvosai szerint csoda, hogy életben van.
Még a megrögzött bioétel fogyasztóknak is újdonság lehet a diócsíra, mivel nem egy hétköznapi táplálék, érdemes megismerkedni vele. Könnyen elkészíthetjük mi magunk otthon, még ma nekifoghatunk, ha van diónk.
Rangos elismerést kapott az ATV műsorvezetője. Gajdos Tamás médiadíjat kapott a szóvivőbálon, amit videóüzenetben köszönt meg, ugyanis éppen külföldi edzőtáborban van. A bál bevételét, mint mindig, így most is jótékony célra fordítják.
Azzal érdemelte ki az elismerést, hogy egyrészt a világ legeredményesebb sportolói között tartják számon, és az utánpótlás-nevelés terén is maradandót alkotott.
A sztárok a héten sem hagyták rajongóikat unatkozni: dögösebbnél dögösebb fotókat töltöttek fel Instagram-oldalukra. Most ismét összegyűjtöttük ezekből kedvenceinket a legszexibb hírességekről, amelyeket galériánkban megtekinthet.
Alaposan felborultak Kárász Róbert (48) reggelei az utóbbi időben. Az ATV Start műsorára otthonában mostanáig egyedül készülő műsorvezető társaságot kapott a hajnali órákban. Kedvese, Róza (31) reggeli műsorvezető lett a Dunakanyar rádióban.
Megalakult az Onko-kardiológiai Munkacsoport. A szervezet célja, hogy tájékoztassa az orvosokat és a pácienseket a daganatos megbetegedések elleni kezelések miatt gyakran fellépő szív- és érrendszeri problémákról.
Kihúzták az Ötöslottó 7. heti nyerőszámait; a sorsolást ezúttal is élőben közvetítette a Pénzcentrum. Ezen a játékhéten sem volt telitalálat, így a jövő héten már 905 millió forintért izgulhatnak a játékosok. Az Ötöslottó...
Nem csak a kormánypárti, hanem az ellenzéki politikusok is az emberek problémái helyett saját magukkal vannak elfoglalva. Ezt Szél Bernadett mondta az LMP országértékelőjén. A párt miniszterelnök-jelöltje nem csak politikai, de gazdasági korszakváltást is ígért, amelyben az Unió roncsövezetéből a közösség éléskamrájává válhatunk - fogalmazott.
Véget ér a futballtél. Jövő kedden és szerdán már újra tétmeccsen pattog a labda a magyar stadionokban, folytatódnak a Magyar Kupa küzdelmei a nyolcaddöntők első mérkőzéseivel. Az egyetlen élvonalbeli csatát az Újpest vívja a Pakssal.