Emmanuel Macron francia államfő tetszési mutatója egy hónap alatt hat pontot esett vissza, jelenleg a franciák 44 százaléka elégedett a politikájával - derül ki az Ifop közvélemény-kutatóintézet felmérésből, amelyet vasárnap ismertetett a Le Journal du Dimanche című hetilap
Lengyelország és Izrael párbeszédet fog folytatni a második világháború története kapcsán keletkezett félreértések tisztázása érdekében - erről egyezett meg Mateusz Morawiecki lengyel és Benjámin Netanjahu izraeli kormányfő vasárnapi telefonbeszélgetése során
Emma Watson brit színésznő egymillió fontot (352 millió forintot) adományozott arra a kampányra, amely a szexuális zaklatás áldozatainak akar segíteni - írta a BBC hírportálja.
„Eddig azt hittem, jobb snowboardos vagyok” - mondta Ester Ledecká a téli olimpia hétvégi versenyeinek első számú meglepetésszerzője a győzelmét követő sajtótájékoztatón. – „Valószínűleg és voltam az egyetlen hódeszkás a pályán. A többiek nem kockáztattak sokat, nyilván nagy volt rajtuk a nyomás, én viszont csak azzal törődtem, hogy a legjobbamat
Bőgtek a láncfűrészek, hullott a faforgács, izzadtak a versenyzők – röviden így lehet összefoglalni azt a látványos versenyt, amelyen favágók mutathatták meg tehetségüket szombaton a Stihl Timbersport elnevezésű megméretésen. Embervastagságú fatörzsek hullottak másodpercek alatt szeletbe. A Hungexpo területén immáron 25. alkalommal rendezték meg a
Samantha Flores (37) a riói karnevál első külföldi királynője. Az angol nőt az a megtiszteltetés érte, hogy ő vezethette a táncosokat a fesztiválon 90 ezer ember előtt. Flores Londonban élt, egészen addig, amíg két barátnőjével együtt 2006-ban ellátogatott Dél-Amerikába. A nő végül nemcsak munkát, hanem egy brazil férjet is talált magának. Elkezdet
Huszadik alkalommal tartott ma évértékelő beszédet Orbán Viktor miniszterelnök.Szó esett a bevándorlásról 2018.02.18 16:47A miniszterelnök beszédében sok időt szentelt a bevándorlási kérdésnek. A kormányfő hivatkozott a Stop Soros...
Február hónapban bért emeltünk a munkáltató, amelyet január 1-jéig visszamenőlegesen kapnak meg a munkavállalók. Ebben az esetben milyen januárban elszámolt jogcímekre kell érvényesíteni az új béreket? Különbözetet kell-e számolni például a kifizetett túlórákra, műszakpótlékra, szabadságra, betegszabadságra? Ha igen, lehet-e összevontan visszamenőleges bérfejlesztés jogcímen számfejteni a…
A hétfőtől újra világelső svájci Roger Federer nyerte az 1,86 millió euró (580,3 millió forint) összdíjazású rotterdami keménypályás férfi tenisztornát, miután a döntőben jobbnak bizonyult a bolgár Grigor Dimitrovnál.
Bármikor kitörhet egy halálos járvány, ami katasztrofális következményekkel járhat, akár 100 millió áldozatot is követelhet globálisan - mondta el a WHO igazgatója, Tedros Adhanom egy dubaji rendezvényen a napokban. Véleménye szerint...
Síelős szempontból eddig sem panaszkodhattunk a februári időjárásra a hazai hegyekben. A következő héten folytatódik a tél nálunk is. Keddtől péntekig havazás érkezik nyugatról, amely 10-20 cm havat hozhat. Hétvégétől pedig olyan hideg lehet, hogy még napközben is nulla fok alatt maradhat a hőmérséklet.
Lezúdult egy lavina a svájci Wallis kantonban vasárnap délután. A rendőrség elsődleges jelentése szerint tíz ember került fogságba a lavina miatt, azonban később kiderült, csak két bajba jutott hegymászó van.
A következő napokban ismét többfelé várható csapadék, havas eső, havazás is. Többször lesz erős a szél, a hétvégén lehűlés is várható: néhol mínusz 10 foknál is hidegebb lehet - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálatnak vasárnapi országos, középtávú előrejelzéséből.
Falujában elsőként sikerült nyernie, így hatalmas az öröm Dalmadi Tiborné (61) és családja körében: a hölgy egy 40 ezer forint értékű Obi-utalvánnyal gazdagodott a Blikk Nagy dobás! játékának köszönhetően.
Féltékenység tehette tönkre Jennifer Aniston (49) és Justin Theroux (46) házasságát – írja a Mirror. A lap szerint a Jóbarátok sztárjának nem tetszett, amikor férje tavaly Naomi Watt (49) színésznőt ölelgette egy New York-i eseményen, és úgy viselkedett, mintha egyedülálló lenne.
A hétfő este érkező mediterrán ciklon jelentős csapadéktevékenységgel, várhatóan nagy havazással vonul át térségünkön. Helyenként akár 50 centiméter is összejöhet a jövő hét folyamán.
Vitatott téma a szakértők közt, hogy az elhízás növeli-e a pajzsmirigy betegségek rizikóját, vagy a pajzsmirigy betegségeinek egyik tünete lehet-e a gyarapodó súly. Dr. Görömbey Zoltán endokrinológus a gyanú esetén szükséges kivizsgálás jelentőségére hívta fel a figyelmet.
A következő napokban ismét többfelé várható csapadék, havas eső, havazás is. Többször lesz erős a szél, a hétvégén lehűlés is várható: néhol mínusz 10 foknál is hidegebb lehet - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálatnak...