Huszadik alkalommal tart ma évértékelő beszédet Orbán Viktor miniszterelnök. Az eseményt idén is a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület szervezi. Orbán Viktor a Várkert Bazárban mondja el beszédét délután három órakor.
Egyelőre nem okoz komoly gondokat a havazás, a fő- és mellékutak burkolata jellemzően vizes, vannak latyakos, hókásás szakaszok is – közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) vasárnap az MTI-vel.
A hazatérés napjára, a Csehszlovákiától történt visszacsatolás 94. évfordulójára emlékeztek vasárnap Somoskőújfalun. Kövér László (Fidesz), az Országgyűlés elnöke az ünnepségen arra kért minden magyarországi települést, hogy soha ne feledjék a határon kívül maradt magyar településeket.
Egy új autó megvásárlása bizony nem olcsó mulatság, éppen ezért a többség nem is engedheti meg magának, hogy túl sokszor cserélgesse gépkocsiját. Ugyancsak jelentős kiadásokkal járhat az is, ha meglévő autónkban megy tönkre valami....
Komoly torlódásokra számíthatnak az autósok a XII. kerületi Normafa környékén, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) ezért arra kéri azokat, akik nem a környéken laknak, hogy lehetőleg ne autóval, hanem a fogaskerekűvel vagy autóbuszokkal közelítsék meg a helyszínt.
Milos Zeman cseh államfő felszólította a Cseh Szociáldemokrata Pártot (CSSD), ne vonuljon ellenzékbe, hanem tárgyaljon az októberi képviselőházi választásokon győztes ANO mozgalommal az új kormány létrehozásáról
A zsidó állam meg fogja akadályozni az ország állandó katonai jelenlétét Szíriában – jelentette ki vasárnap Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök a müncheni biztonságpolitikai konferencián
Növelte árbevételét és megőrizte eredményességét 2017-ben a kábelkonfekcionálással foglalkozó bonyhádi Kabelit Kft.: a 88 főt foglalkoztató társaság 2017-es nettó árbevétele a 2016-os 2,1 milliárd forint után elérte a 2,2 milliárd forintot.
Hétfőn kezdhetik meg az országgyűlési választáson induló jelöltek és jelölőszervezetek az ajánlások gyűjtését. A választópolgárok tájékoztatást kérhetnek a választási irodáktól arról, melyik jelölt ívén szerepel az ajánlásuk.
A hét első felében még egy mediterrán ciklon okoz sokszor csapadékos, borongós időjárást. Csütörtöktől a ciklon mögött rendkívül hideg levegő áramlik fölénk Szibéria térségéből.
Emelkedő forgalom mellett erősödött a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, a BUX 39 138,87 ponton fejezte be a hetet, az előző heti záró értékénél 818,55 ponttal, 2,14 százalékkal magasabban.
Súlyosan sérült, vérző kutyákhoz riasztották a Pest megyei állatvédőrséget Üllőn. A két szerencsétlen kutya egy virágzó, de mocskos üzletág áldozata lett. - írja a Borsonline.
Befejeződött a vizsgálat a múlt héten Moszkva közelében lezuhant utasszállító repülőgép tragédiájának helyszínén - közölte vasárnap a rendkívüli helyzetek oroszországi minisztériuma.
Kihúzták az Ötöslottó 7. heti nyerőszámait; a sorsolást ezúttal is élőben közvetítette a Pénzcentrum. Ezen a játékhéten sem volt telitalálat, így a jövő héten már 905 millió forintért izgulhatnak a játékosok. Az Ötöslottó...
A Siemens erőművi berendezés üzletágát érintő leépítés csak ízelítő abból, amit az ipar digitalizációval járó gyökeres szerkezeti átalakulása általában az egész termelőiparban maga után fog vonni - jelentette ki Joe Kaeser, a konszern vezérigazgatója a német dpa hírügynökségnek adott interjúban.