Elszökött a vágóhídra tartó teherautóról Lengyelországban egy tehén, majd áttört egy fémkerítést, és bevetette magát egy közeli tóba, melynek a kis szigetén él a mai napig.
Túlnyomóan borult lesz az ég, csak kezdetben északkeleten lehet szakadozottabb a felhőzet. Többfelé várható havazás, havas eső, délkeleten, keleten eső is, északkeleten a legkisebb a csapadék esélye. Az északkeleti, keleti szél megélénkül, néhol meg is erősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában +1 és -5 fok között alakul, de északkel
Ötven év után újra láthatja a közönség az Egri csillagokat! Az 1968-ban készült legendás mozifilm idén újra megelevenedik Vidnyánszky Attila (53) rendezésében a Nemzeti Színház színpadán, ám új szereposztásban.
Az amerikai születésű, édesanyja révén magyar származású Elizabeth Swaney utolsó lett a téli olimpián, ami miatt nagyon csalódott. Azt szerette volna, hogy Magyarországon népszerűbbé váljon ez a sport. Ön szerint jót tesz a magyar sportnak a honosítás?
Az Ipartestületek Országos Szövetsége (Iposz) az egyetemi tanulmányaikat félbehagyó fiatalokat segíti a munkaerőpiacra az Európai Unió Erasmus+ nemzetközi projektben - mondta Németh László, a szövetség elnöke hétfőn sajtótájékoztatón, Budapesten.
A Stop Soros törvénycsomaggal a hazánkat fenyegető diverzáns tevékenység útjába gördítene akadályt a felelős kormány, amennyiben az ellenzék nem bizonyul a haladás kerékkötőjének.
A csecsemőhalandósággal foglalkozó dokumentum szerint a statisztikák azt mutatják, hogy Pakisztánban minden 22., a Közép-afrikai Köztársaságban 24., Afganisztánban pedig 25. újszülött nem éli meg az egy hónapos életkort.
A harmadosztályú Wigan Athletic házigazdaként 1-0-ra legyőzte az élvonalban nagy fölénnyel listavezető Manchester City csapatát az angol labdarúgó FA-kupa nyolcaddöntőjében.
Észak-Korea képviselője a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnál (NOB) kedden kilátásba helyezte, hogy a 2021-es téli Ázsiai Játékokat közösen rendezné meg Dél-Koreával - közölte a Yonhap dél-koreai hírügynökség.
A Mol-csoport nettó eredménye elérte a 307 milliárd forintot (1,11 milliárd dollár) tavaly, ami 18 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit, ezzel az évtized legmagasabb profitját sikerült elérni 2017-ben - tette közzé az olajtársaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
Közeleg a katás egyéni vállalkozók adóbevallási határideje. Összeszedtük, hogy mire kell ügyelni az adózónak, továbbá milyen egyéb teendői vannak a február 26-ai határidőig.
Szakértők szerint részben a digitalizáció miatt csökken a munkahelyek száma a kiskereskedelemben, a vidéki kisboltokat ugyanakkor adó- és járulékcsökkentéssel, beruházási kedvezménnyel kellene segíteni, hogy ne ürüljenek ki az elöregedő falvak.
A Mol-csoport nettó profitja tavaly elérte a 307 milliárd forintot, azaz 1,11 milliárd dollárt, ami 18 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál, és ezzel az évtized legmagasabb profitját érték el. A társaság kedden tette közzé 2017-es pénzügyi eredményeit.
A Mol-csoport nettó eredménye elérte a 307 milliárd forintot (1,11 milliárd dollár) tavaly, ami 18 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit, ezzel az évtized legmagasabb profitját sikerült elérni 2017-ben - tette közzé az olajtársaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján kedden.
A felvételek tanulsága szerint Sergio Agüero, a Manchester City csatára megütött egy szurkolót csapata hétfő esti, Wigan elleni FA Kupa mérkőzése után.
Február 19-től a szervezők a közönség szavazatait is várják. A nézők március 8-ig adhatják le voksukat, hogy szerintük melyik volt a múlt év legjobb filmje.
Közzétette a 2017 negyedik negyedéves és egész éves eredményeit a Mol. A hazai olajtársaság nagyjából hozta a várakozásokat, és többnyire a vezetőség éves céljai is teljesültek. A kulcsfontosságú tisztított EBITDA mind a negyedév...
Nem látták el időben, ezért halhatott meg Lázár Ervin felesége. Vathy Zsuzsa írónőt tavaly januárban vitték be a Honvédkórház sürgősségi osztályára, miután rosszul lett az influenza elleni oltástól.
„Nem fogadhatjuk el, hogy a menedékkérők megsegítésén dolgozó civil szervezeteket büntessenek. Ilyen módszerek csak autoriter rendszerekben léteznek, és teljesen méltatlanok a demokratikus Európai Unióhoz.”
Felemás a hangulat rövid pályás gyorskorcsolyázóink háza táján a phjongcshangi téli olimpián, mert szép a két pontszerző helyezésünk, de a nagyon várt érem egyelőre hiányzik.
Teljes terjedelmében ég egy körülbelül kétszáz négyzetméter alapterületű, elhagyatott épület kedd reggel a Budapest XII. kerületében húzódó Tündér utcában.