Történelme legnagyobb sikerét ért el a német férfi jégkorong-válogatott azzal, hogy bejutott a phjongcshangi téli olimpia döntőjébe, miután a pénteki elődöntőben 4-3-ra legyőzte a címvédő kanadai csapatot. A németek az oroszokkal találkoznak a fináléban.
Már két hónap sincs, és kötelezően elektronikusan kell a közbeszerzési eljárásokat bonyolítani hazánkban. A regisztráció megkezdődött, amit érdemes minél hamarabb megtenni. Lássuk, hogy mi változik meg április 15-étől! Hogy miért...
Az idei szezonban először, de az előző szezonokban sem fordult elő gyakran, hogy Visegrádon sikerül megnyitni a felső, meredek pályát. A pálya megóvása érdekében, szombaton és vasárnap két órán keresztül, 10 és 12 óra között lehet használni a meredek részt és az erdei pályákat.
Rohamosan fejlődik a mezőgazdasági biotechnológia, számos új eljárás jelent meg az elmúlt években, amelyekkel a növények tulajdonságait próbálják megváltoztatni a kutatók.
Az immáron olimpiai aranyérmes Liu Shaolin Sándor kellő büszkeséggel és alázattal beszélt arról, hogy milyen érzés is volt győzni Phjongcshangban és arról, hogy mi következik ez után.
Nem szokatlan, hogy az autógyártók néha más termékek felé is elkalandoznak. Ezt tette most a Land Rover is, ugyanis a Bullit Group vállalattal közösen piacra dobtak egy okostelefont, amely mindennel fel van vértezve, amire csak szükség lehet az angol márka vásárlóinak – ráadásul akárcsak a gyártó négykerekűi, a mobil is strapabíró lett.
Mint ismert, a Demokratikus Koalíció egyik legfontosabb kampánytémája az újonnan állampolgárságot kapott határon túliak szavazati jogának megvonása. Gyurcsányék szerint ugyanis nem fair, ha valaki úgy szavaz az ország sorsáról, hogy soha nem élt Magyarországon. Molnár Csaba alelnök szerint a választójogi törvény egy „irdatlan méretű” választási csa
Az idei szezonban is elérkezett az a nap, amikor az összes pályán lehet síelni Eplényben! Ez számszerűen azt jelenti, hogy kb. 8 kilométernyi pályát lehet használni a hétvégén. Ma három felvonó üzemel, a két ülőlift és a 3-as számú csákányos.
Még kilencven napjuk van a cégeknek arra, hogy felkészüljenek a Közös Európai Adatvédelmi Rendelet (GDPR) végrehajtására, a minden EU-tagállamra kötelező jogszabály hatályba lépését követően az előírásokat súlyosan megsértők jelentős adatvédelmi bírsággal sújthatók - hívja fel a figyelmet a KPMG.
A szombat déltől várható extrém hideg miatt Vörös kód riasztást adtak ki; az intézkedés a mostani meteorológiai előrejelzések alapján várhatóan egy hétig lesz érvényben. Az extrém hideg miatt az ingatlantulajdonosokra is plusz feladatok...
A Saxo stratégiai elemző csapatának első negyedéves kitekintésében kiemeltük, hogy korrekcióra számíthatunk az olajpiacon, mivel a 70 dollár/hordó szint feletti ár az olaj világpiacának jelenlegi viszonyait tekintve nem fenntartható.
A Lánchíd felújítása három, három és fél évig fog tartani, szemben a megjelent hírekkel, amelyek hat évről szóltak - mondta Tarlós István főpolgármester. Budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy két ütemben újul meg a Lánchíd...
Fájdalmas és küzdelmes út vezetett Burján Csabának (23) az olimpiai bajnoki címig. A pjongcsangi téli ötkarikás játékokon a férfiváltóval 5000 méteres távon diadalmaskodó rövid pályás gyorskorcsolyázó édesanyja őszintén mesélt fia hányatott sorsáról.
Kétszer is feltartóztatta és átkutatta Pep Guardiola magánrepülőjét a spanyol rendőrség a barcelonai reptéren. A hatóságok abban reménykedtek, hogy rajta lesz a gépen körözött katalán vezető, Carles Puigdemont.
A Lánchíd felújítása három, három és fél évig fog tartani, szemben a megjelent hírekkel, amelyek hat évről szóltak - mondta Tarlós István főpolgármester. Budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy két ütemben újul meg a Lánchíd...
Úgy tűnik, minden pályán sikerrel vették fel a harcot a hó ellen, így mind a hat NB I-es labdarúgó-mérkőzést megrendezhetik az első tavaszi fordulóban.
Az elosztott szolgáltatásmegtagadással járó támadások (DDoS) negatív pénzügyi hatása egyre növekszik. A kis- és középvállalkozások számára egy ilyen támadás átlagosan 120 000 dollárba kerülhet, míg a nagyvállalatok esetében...
Karácsony Gergely, az MSZP-Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje és Gurmai Zita, a Magyar Szocialista Párt (MSZP) elnökségi tagja utcafórumon a debreceni Kossuth-szobornál 2018. február 23-án.Fotó: Balázs Attila / MTI / MTVAErről ennyi elég is volt.
OOroszország kész elfogadni az ENSZ Biztonsági Tanácsának Szíriáról szóló határozattervezetét, de garanciákra van szüksége a tűzszünettel kapcsolatban - mondta pénteken Szergej Lavrov orosz külügyminiszter.
A szárított lisztkukac teljesen versenyképes szemétkaja lehetne, ha nem nézni ki úgy, mint egy undorító féreg. De a cincércomb tényleg leváltja a marhát? Az első magyar rovaripari konferencián MINDEN kiderült!
A Bluetooth-technológia áttörést hozhat a mobilfizetési megoldások területén – közölte az InfoRádió Okosvilág című műsorában a Nemzeti Mobilfizetési Zrt. vezérigazgatója.
Pénteken az Egyesült Államok új, minden eddiginél keményebb szankciókról döntött Észak-Koreával szemben. Az amerikai pénzügyminisztérium hamarosan újabb lépéseket tesz annak érdekében, hogy még jobban visszavágják az észak-koreaiak...
A meteorológiai előrejelzések alapján a következő napokban érkező hideghullámra felkészülve, és összhangban az E.ON kintlévőség kezelési irányelveivel, az E.ON csoport felfüggeszti a számlatartozások miatti kikapcsolásokat az érintett lakossági ügyfeleinél 2018. február 26 - március 4. között.
Az Európai Unió további egy évvel meghosszabbította a Fehéroroszországgal szemben bevezetett fegyverembargót és négy fehérorosz állampolgár ellen hozott szankciókat
Richmond hercegének négy lánya a gazdagság minden előnyét élvezi, ám az élet olyan helyzet elé állítja őket, amelyekre a sok pénz sem jelent gyógyírt. Az Arisztokraták című angol–ír–amerikai sorozat részei szerda esténként láthatók a Dunán.
A MiFID-II-es szabályozás életbe lépésével az elemzőházaknak be kell majd árazni az elemzéseiket, emiatt pedig csökkenhet az elemzés iránti mutatkozó igény és az elemzések ára is. Ezen bevételek pótlására szponzorált elemzéseket...
Elhunyt Valentyin Falin, a szovjet diplomácia és újságírás egyik meghatározó alakja, szovjet vezetők befolyásos tanácsadója, külpolitikai elemző, peresztrojka-kori pártfunkcionárius - közölték pénteken orosz napilapok
Nincs egyetértés a tagállami vezetők között azon német javaslatokat illetően, amelyek értelmében az uniós támogatások elosztásában a szolidaritási és a jogállamisági elvek betartásának is tükröződnie kellene - derült ki az uniós állam- és kormányfők pénteki brüsszeli találkozója előtt elhangzott nyilatkozatokból.
A Demokratikus Koalíció azt ígéri, hogy kormányra kerülése esetén minden háztartás számára ingyenessé tesz havi két köbméter vizet, 15-20 köbméternyi gázt és 50 kilowattórányi áramot
Megerősítette az orosz külügyi szóvivő pénteken, hogy az orosz és az argentin bűnüldöző szervek közös akcióval meghiúsították egy csaknem négy mázsányi, sokáig a Buenos Aires-i orosz nagykövetség melléképületében tárolt kokainszállítmánynak az európai piacra való bejuttatását.