A fiatal háromgyermekes édesanya borzalmas tényekkel kellett, hogy szembesüljön: októberben 10 éves kisfiánál, 4 hónappal később 6 éves kisfiánál diagnosztizáltak rákot.
Sokan azt gondolják, hogy télen, amikor autóba ülünk, ha hideg az autó motorja, érdemes elindulás előtt néhány percet bekapcsolt motorral várakozni. Ez ugyanakkor az újabb motorokkal teljesen fölösleges lehet, mutatjuk, hogy miért. Népi...
Ha 2019 végére elkészül a cső, akár évi 1,75 milliárd köbméter gáz érkezhet Magyarországra romániai forrásból. A további tervek 4,4 milliárdos kapacitásról szólnak.
Zeid Raad al-Husszein Magyarország miniszterelnökét idegenellenességgel vádolta meg, és olyan vádakat fogalmazott meg, melyeket a magyar külügyér kategorikusan elutasított.
A Spitzbergák Nemzetközi Magbunkerének százmillió norvég koronás tatarozása során kialakítanak egy új bejárati betonalagutat, valamint egy különböző hűtő- és fűtőberendezések tárolására szolgáló épületet is – közölte Norvégia mezőgazdasági minisztériuma.
Azonnali lemondásra szólította fel Szijjártó Péter az ENSZ emberi jogi főbiztosát, Zeid Raad al-Husszeint, mert idegengyűlölettel és rasszizmussal vádolta meg Orbán Viktor kormányfőt hétfőn Genfben, az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának 37. ülésén elmondott beszédében.
A brit Munkáspárt kormányra kerülése esetén azonnal törvényben garantálná a Nagy-Britanniában élő külföldi EU-állampolgárok jogosultságainak változatlan érvényesülését a brit EU-tagság megszűnése utáni időszakra is – mondta hétfőn a legnagyobb brit ellenzéki parlamenti erő vezetője. Jeremy Corbyn kijelentette azt is, hogy a Labour vámuniót tartana
Egész éjszaka havazott Rómában. Ennek következtében zárva tartanak az oktatási intézmények, de nagyon sokan dolgozni sem mentek. Az olasz fővárosban majdnem teljesen megbénult a tömegközlekedés, ennek ellenére a város lakosai ünnepelve csodálják a havazást.
A migráció kihívásának sikeres kezeléséhez világos, elvi alapokon álló és átfogó megközelítésre van szükség – hangsúlyozta hétfőn közzétett jelentésében Tomas Bocek, az Európa Tanács (ET) főtitkárának migráció- és menekültügyi különleges képviselője.
Rendszeres olvasóink már megszokhatták, hogy a különböző tuningcégek munkáival csak a legritkább esetekben foglalkozunk oldalunkon, de sokan bizonyára azt is tudják, hogy az Alpinát miért tekintjük „kivételnek” ezek alól, így ezzel most nem foglalkoznék – de ide kattintva megtudhatják. Ellenben a német csapat által most bemutatott vadonatúj XD3-mal annál inkább, hiszen a mérnökök ezúttal is egy…
Azonnali lemondásra szólította fel Szijjártó Péter az ENSZ emberi jogi főbiztosát, Zeid Raad al-Husszeint, mert idegengyűlölettel és rasszizmussal vádolta meg Orbán Viktor kormányfőt hétfőn Genfben, az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának 37. ülésén elmondott beszédében.
Márciusig tart az országos roadshow, amelynek keretében a vállalkozó kedvű nyugdíjasokat és a lehetséges munkaadókat tájékoztatják arról, milyen módon lehet munkát vállalni a nyugdíjas-szövetkezetekben.
Nem csak az irodaházakat, a lakóingatlanokat és a kiskereskedelmi egységeket érinti az árak emelkedése az ingatlanpiacon, Budapest egyike azoknak a nagyvárosoknak, ahol a legnagyobb volt a bérleti díjak növekedése a logisztikai ingatlanok...
Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) a várakozások szerint hamarosan bejelenthet egy új szabályváltoztatást, ami a cserékre vonatkozik. A felmerülő módosítást 2017 már tesztelték és elégedettséget váltott ki az illetékeseknél.
Elindult az idősügyi infokommunikációs program, amelynek keretében az idén százezer 65 év feletti polgár szerezheti meg a számítógép- és internethasználattal kapcsolatos alapismereteket vagy mélyítheti el tudását tizenkétszer két órás időkeretben. A kormányzati forrásból finanszírozott, 1,2 milliárdos költségvetésű képzésről Deutsch Tamás beszélt a
A Canon Europe ma bemutatja az EOS M50-et, az EOS M sorozat legújabb tagját, amely a Canon legintelligensebb és legfejlettebb tükör nélküli fényképezőgépe. A modern világ kalandorai számára tervezett EOS M50 a Canon első olyan tükör nélküli fényképezője, amely 4K felbontású videókat készít, Vari-Angle érintőképernyővel van felszerelve és a Canon le