2018. február 27. kedd

febr. 27
9:33
Ingyen töltőállomásokat kínál a Tesla (NRGreport)
A Tesla új töltőállomás-programjának keretében ingyenes töltőállomásokat biztosít azoknak a munkáltatóknak, akik támogatni szeretnék az elektromos autózás terjedését.
febr. 27
9:35
Három hetes csúcs közelében az olajár, drágábban fogunk tankolni (NRGreport)
Az olaj ára három nap emelkedés után kedden lefelé korrigált a hétfőn elért három heti csúcsról. A Brent nyersolaj ára 0,09 százalékkal hordónként 67,23 dollárra, a WTI nyersolajé 0,08 százalékkal 63,86 dollárra csökkent. Holnap árat emel a MOL. A benzin 4, a gázolaj 5 forinttal lesz drágább a kutakon.
febr. 27
9:36
Női pólósok, magyar kupa és Real-meccs - sport a tévében (Infostart)
A világligában Hollandia ellen csobban a vízbe a magyar női vízilabda-válogatott, az Újpest a Paksot fogadja a Magyar Kupa nyolcaddöntőjében, míg a Real Madrid az Espanyol vendége lesz a spanyol bajnokságban. De FA-kupa, jégkorong, tenisz, kerékpár és sznúker is színesíti a keddi programot.
febr. 27
9:36
Kimondta a győztes hódmezővásárhelyi Márki-Zay Péter, mit gondol Lázárról és a Fideszről (Blikk)
Hódmezővásárhely – Ugyanolyan állampolgárnak tartja Lázár Jánost, mint a többi 44 ezer hódmezővásárhelyi lakost, beleértve a közmunkásokat – mondta Márki-Zay Péter vasárnap megválasztott polgármester a Magyar Nemzetnek adott interjújában a város eddigi irányítójának tartott Miniszterelnökséget vezető miniszterről. Az ellenzék által támogatott függe
febr. 27
9:36
A visszavonulás szélén két gyorskorcsolyázó kedvenc (Blikk)
Elképzelhető, hogy együtt fejezi be sportkarrierjét az egykori szerelmes pár: Heidum Bernadett Európa-bajnok gyorskorcsolyázó már a pjongcsangi hazaérkezést követően bejelentette, hogy ez volt az utolsó olimpiája, volt párja, a férfi váltóval olimpiai bajnok Knoch Viktor pedig szintén azon gondolkodik, hogy visszavonul.
febr. 27
9:36
Csődbe ment Weinstein volt cége (HírTV)
Csődbe ment a zaklatási botrány központjában lévő amerikai producer, Harvey Weinstein volt cége.
febr. 27
9:36
Szemtől szembe..! (Gondola)
Boksz-nyelven szólva: egy ütés ide, egy ütés oda, s vége lett a menetnek Minden párt hálásan megtapsolta a szószólóját.
febr. 27
9:38
Alkotmánybíróság: legfrissebb végzések (Gondola)
Parkolás. Rágalmazás. Területalapú támogatás. Végrehajtás. Közérdekű adat kiadása. Építési engedély. Végrehajtási záradék
febr. 27
9:39
Súlyos dolog derült ki VV Fanni ügyében: ezt a ti­tkot rejtegette mostanáig a gya­nú­sí­tott (Blikk)
Múltja egy újabb darabjára derült fény.
febr. 27
9:39
Javítja az emésztést, enyhíti a menstruációs görcsöket és ez még nem minden! Csodálatos a kamilla gyógyító ereje (Blikk)
Te tudtad?
febr. 27
9:39
Masszív leírás a Richternél, merre megy az árfolyam? (Portfolio)
Masszív emelkedéssel zárult a hétfői kereskedés az amerikai tőzsdéken, a Dow és az S&P500 harmadik napja emelkedik. Ázsiában vegyesen teljesítenek a részvényindexek, a japán Nikkei erősödni tudott, a kínai börzék azonban estek. Az...
febr. 27
9:39
Havazás: Útlezárások és kamionstop (Háziállat)
Vas és Győr-Moson-Sopron megyében kilenc, Zalában egy útszakaszon rendeltek el korlátozást hófúvás miatt, Tolnában pedig a 61-es és 65-ös úton korlátozzák a kamionforgalmat - tájékoztatta a Magyar Közút Nonprofit Zrt. kedd reggel az MTI-t. A rendőrség közleményei szerint Horvátországba sem Letenyénél, sem Barcsnál, sem Berzencénél nem engedik be a
febr. 27
9:39
Mostantól felderítő műholdakkal figyelik meg Észak-Koreát (ATV)
Japán sikeresen pályára juttatott kedden egy műholdat, amelyet Észak-Korea gyanús tevékenységeinek megfigyelésére kívánnak használni.
febr. 27
9:40
Így „pusztított” nyolc éven át a Fidesz–KDNP (Gondola)
Az ellenzék mostanság azzal támadja a kormányt a választások előtt, hogy nincs programja.
febr. 27
9:41
Jennifer Lawrence bevallotta: érzelmileg fogva tartja őt korábbi szerelme (Blikk)
Bár tavaly ősszel szakított Jennifer Lawrence (27) huszonegy évvel idősebb barátjával, Darren Aronofsky rendezővel, továbbra sem tudja lezárni a kapcsolatot.
febr. 27
9:43
„Nem aláztam meg őt!” – Így reagált Berki Krisztián Hódi Pamela kirohanására (Blikk)
Berki Krisztián nem hagyta szó nélkül, hogy Hódi Pamela jól kiosztotta őt új kapcsolata miatt.
febr. 27
9:45
Hoppá: máris jöhet az új gyerek Justin Timberlake-nél? (Blikk)
Kisfiuk után most egy lány gyermeket szeretne a Timberlake–Biel házaspár.
febr. 27
9:45
Budapest reggel - Nem járnak a körúti villamosok egy szakaszon (Alternatív Energia)
Jó hír is van: A 47-es és a 49-es villamos ismét a teljes vonalon közlekedik.
febr. 27
9:45
Nincs pánik az olasz választások miatt - Vihar előtti csend, vagy ennyire jól megy Európának? (Portfolio)
Februárban történelmi mélypontra esett az euróövezet szétesésének valószínűsége - derült ki a Sentix közvélemény-kutató cég hangulatindexének értékéből. Érdekes, hogy a befektetők a vasárnap esedékes olasz választások miatt...
febr. 27
9:45
Máltáról Tunéziába kell repülnie Tamásnak, hogy szavazhasson a választáson (444.hu)
Míg a határontúli magyarok szavazhatnak levélben, a hazai címmel rendelkező, de külföldön élő anyaországi magyar állampolgárok sokszor váratlan nehézségekkel szembesülnek.
febr. 27
9:45
Ítéletidő, másodfokú riasztást adott ki a meteorológiai szolgálat (Háziállat)
Több járásra másodfokú riasztást adott ki a hófúvás veszélye miatt kedd reggel a meteorológiai szolgálat. Az Országos Meteorológiai Szolgálat az MTI-hez eljuttatott veszélyjelzésében azt írta: a hóval borított tájakon az olykor erős (45-55 kilométer/órás) északi, északkeleti szél elsősorban a Dunántúl nyugati és déli felében hófúvást okozhat. Vas é
febr. 27
9:47
Őrülten fegyverkezik Kövér László (Alternatív Energia)
Valószínű, hogy az eszközök egy részét nem az Országházon belül akarja használni a házelnök őrsége.
febr. 27
9:47
Tőzsdére vinnék az Aston Martint (Portfolio)
2010 óta előszor lett nyereséges az Aston Martin A brit autógyártót tőzsdére vinnék Az Aston Martinnál mindent megtettek, hogy szépen kicsinosítsák a céget, nem is véletlenül, a vállalat vezetése arra készül, hogy tőzsdére viszi...
febr. 27
9:48
Nem akármilyen teljesítmény: fogása volt a pénzügyőröknek (Privátbankár)
Egy autóbusz szerszámtároló rekeszében doppingszerek lapultak.
febr. 27
9:48
Bekéretik az ukrán nagykövetet a KMKSZ székház elleni támadás miatt (Infostart)
Ismeretlenek kedd hajnalban felgyújtották a KMKSZ központi irodáját Ungvár belvárosában, az épület jelentős része kiégett. Egy hónapon belül ez volt a második támadás a KMKSZ központi irodája ellen.
febr. 27
9:49
Valódi Rex - A kutya négy lövést kapott, hogy mentse gazdáját (Alternatív Energia)
"A tragikus eset révén tanúi lehettünk a legszebb és feltételek nélküli barátságnak."
febr. 27
9:49
Távozik a Rothschildok nagy öregje (Portfolio)
Idén nyáron David René de Rothschild lemond elnöki tisztségéről a Rothschild banknál, hogy helyét fiának, Alexandre de Rothschildnak adja át - számol be a hírről a Financial Times. A bankot 200 évvel ezelőtt alapították, Alexandre már...
febr. 27
9:51
Folytatódik a káosz: az egész ország elesett az óriási havazás miatt (Blikk)
Vas és Győr-Moson-Sopron megyében kilenc, Zalában egy útszakaszon rendeltek el korlátozást hófúvás miatt, Tolnában pedig a 61-es és 65-ös úton korlátozzák a kamionforgalmat – tájékoztatta a Magyar Közút Nonprofit Zrt. kedd reggel az MTI-t.
febr. 27
9:51
Masszív leírás a Richternél, merre megy az árfolyam? (Portfolio)
Masszív emelkedéssel zárult a hétfői kereskedés az amerikai tőzsdéken, a Dow és az S&P500 harmadik napja emelkedik. Ázsiában vegyesen teljesítettek a részvényindexek, a japán Nikkei erősödni tudott, a kínai börzék azonban estek. Az...
febr. 27
9:51
BlackRock: készüljenek a bitcoinosok a teljes tőkevesztésre! (Portfolio)
Csak akkor érdemes bitcoinba és más kriptodevizákba fektetni, ha fel vagyunk készülve arra, hogy minden pénzt elveszthetünk - figyelmeztetett a világ legnagyobb alapkezelője, a BlackRock. A Portfolio Financial IT and Disruptive Technologies...
febr. 27
9:51
Ismét felgyújtották a magyar kulturális központ irodáját (HírTV)
Az iroda jelentős része kiégett.
febr. 27
9:54
Hazajönnek a külföldön dolgozók? Teljes foglalkoztatottság és béremelés Magyarországon (Privátbankár)
Egyre lassabban javulnak a munkaerőpiaci adatok, de ez csak azt jelenti, hogy közel a teljes foglalkoztatottság - a szakértők szerint a munkaerőhiány további béremeléseket hoz. Különösen jó hír, hogy a külföldön dolgozók száma és a közmunkásoké is csökkent.
febr. 27
9:54
Ezt látnia kell: vadító képekkel lepte meg beteg feleségét Valentin-napon egy romantikus férfi (Blikk)
A legtöbb férfi bepánikol, amikor arról van szó, hogy meg kell szerveznie a tökéletes Valentin-napi meglepetést. Ám Tyler Arnetnek ez nem okozott gondot, hiszen feleségének olyan ajándékot adott, amelyet biztos nem felejt el soha.
febr. 27
9:57
Íme a 4 legerősebb férfi csillagjegy! A te párod vajon köztük van? (Blikk)
A harmadikon ledöbbentünk...
febr. 27
9:57
Havazás - Halálos áldozat is van (Spa Trend Online)
Az 1-es úton halt meg egy ember.
febr. 27
9:57
A Richter esésére számít az elemző (ProfitLine)
Erőteljes tőzsdei és elemzői reakcióra számít az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője kedden, miután a Richter hétfőn piaczárás után közölte, hogy csökkenő eredménnyel számol az Esmya üzleti hatása miatt.
febr. 27
9:57
A Békemenet szervezője szerint jópofa a "sorosozás", de a magyar társadalom intelligensebb (ATV)
Abba kellene hagyni az elemi iskolai szintű "sorosozást" - erről Bencsik András beszélt az Echo TV Sajtóklub című műsorában.
febr. 27
9:57
Hárommillió romániai hagyta el az országát (USAracing)
Mindezzel Románia nincs egyedül a térségben: Kelet- és Közép-Európában még mindig a helyi munkaerőpiacot érő fő negatív hatások közé tartozik az elvándorlás.
febr. 27
10:00
Stollár Fanny edző nélkül nyert WTA-tornát (Sport365)
Ez volt a 19 éves Stollár első felnőtt WTA-sikere.
febr. 27
10:03
Pozitívan kezdtek az európai tőzsdék (ProfitLine)
Indexemelkedéssel indult a kereskedés kedden a főbb európai értékpapírpiacokon.
febr. 27
10:03
A magyarok háromnegyede még mindig csekkel fizeti a számláit (Portfolio)
A háztartások többsége immár elektronikusan is kap számlát legalább egy szolgáltatótól, a lakosság kétharmada ugyanakkor még mindig használja a postai csekket számláinak kifizetésére - derül ki a Díjnet ezer fős mintán elvégzett...
febr. 27
10:03
Sajtóértesülés: Hihetetlen újdonságokkal jelentkezik az Apple (ATV)
Belső értesülésekre támaszkodó médiajelentések szerint az idén ősszel három új iPhone modellt mutat be az Apple. Mindhárom az iPhone X megjelenését idézi majd, de az egyik nagyméretű lesz, egy másik pedig "olcsó" kivitelű.
febr. 27
10:03
Lyukas buszt közlekedtet a BKV Budapesten: egy gyerek kiférne rajta (Pénzcentrum)
Óriási lyuk tátong egy BKV-busz padlóján és így szállít utasokat - írja az Index, akinek videója is van az esetről. Egy akkor luyk tátong a 45-ös busz padlóján az Index videója szerint, amin simán kifér egy kiskutya vagy egy...
febr. 27
10:03
Illegális szarvasmarhavágást leplezett le a Nébih (HírTV)
A vállalkozásnak sertésre igen, de marhavágásra nem volt engedélye.
febr. 27
10:03
Horváth Tamás kiakadt A Dal zsűritagjaira: Ezt üzente nekik (Femcafe)
Megvan a véleménye a A Dal döntőjéről.
febr. 27
10:03
Hungaricum: az e-számlát is a postán fizeti a magyar (Márkamonitor)
A háztartások többsége immár elektronikusan is kap számlát legalább egy szolgáltatótól, a lakosság kétharmada ugyanakkor még mindig használja a postai csekket számláinak kifizetésére - derül ki a Díjnet ezer fős mintán elvégzett online kutatásából. Mobiltelefonnal egyelőre mindössze a lakosság 6 százaléka egyenlíti ki közüzemi díjait.
febr. 27
10:05
Nagy beruházásra készül a Linamar Magyarországon (Portfolio)
A kanadai hátterű Linamar Hungary Zrt. 8,64 milliárd forintos beruházásával három vidéki helyszínen összesen kétszáz új munkahelyet teremt, ebből 119-et Orosházán, 71-et Békéscsabán és tízet Gyöngyösön - jelentette be Szijjártó...
febr. 27
10:09
Egyre több állást hirdetnek meg a nagy befektetési bankok (Portfolio)
2015 óta először ismét növekedni kezdett az alkalmazotti létszám Európa négy legnagyobb befektetési bankjánál a javuló piaci kilátásoknak köszönhetően - írja a Financial Times. A Credit Suisse, a Deutsche Bank és a UBS egyértelműen...
febr. 27
10:09
Momentum: visszalépések lehetnek, közös országos lista nem (ATV)
Még a Jobbik javára is készek visszalépni az egyéni körzetekben a Momentum jelöltjei - erről Soproni Tamás beszélt a Magyar Időknek.
febr. 27
10:09
Van egy francia város, amit fel kell tenni a radarunkra (Player)
Annecy, avagy az Alpok gyöngyszeme.

Keresés