A sokak által igénybe vett „gyorskölcsönök” esetében a THM-ben feltüntetett hiteldíjon felül fizetendők, s akár jelentősen megnövelhetik az ügyfél terheit a különböző kényelmi szolgáltatások – így lakásban való törlesztés, gyors hitelbírálat, kiegészítő biztosítások –, illetve a késedelem vagy a futamidő meghosszabbításának díjai – írja közleményéb
Hetedével kevesebb nemfizetési eljárást kezdeményeztek 2017-ben Magyarországon a Bisnode Magyarország Kft. elemzése szerint. A pozitív trendnek köszönhetően a Bisnode Bedőlési Index értéke is jelentősen csökkent, a felszámolások mellett a kényszertörlések száma is jócskán visszaesett. A megindított végelszámolások száma tavaly már meghaladta a tíze
A napokban adta át elektromos töltőjét Budapesten az OMV Hungária: a Siemens töltő, melyet az osztrák Smatrics rendszeren keresztül üzemeltetnek, a magyar leányvállalat saját beruházása. Decemberben pedig az M1-es autópálya mentén adták...
Magabiztosak a britek a Brexittel kapcsolatban, azonban vitathatatlan, hogy lesznek nehézségek az ügyben. Egy, nemrég napvilágra került tanulmány szerint – amelyet a brit kormány számára készítettek –, a brit gazdaság mindenképpen megsínyli kilépését az Európai Unióból, bármilyen eredménnyel is végződjenek a tárgyalások. Összefoglaló a Kossuth Rádi
Tavasszal indul a Duna Televízióban a Virtuózok című klasszikus zenei tehetségkutató műsor negyedik évada, amelyre még lehet jelentkezni három korcsoportban – hangzott el az M1 aktuális csatorna hétfő reggeli műsorában.
Jelentősen megnövelhetik az ügyfelek terhei a sokak által igénybe vett „gyorskölcsönökhöz” kapcsolódó kényelmi szolgáltatások – így a lakásban való törlesztés, a gyors hitelbírálat, a kiegészítő biztosítások – THM-ben feltüntetett hiteldíjon felül fizetendő pluszköltsége, illetve a késedelem vagy a futamidő meghosszabbításának díja. E kölcsönfajta igénylése előtt (is) szükség van az ügyfél…
A Magyar Államkincstár felkészült az egészségügyi szakdolgozók előrehozott 8 százalékos béremelésére, és annak februári utalására – közölte a kincstár hétfőn az MTI-vel.
Csak úgy röpködnek a százmilliók a bukott miniszterelnök körül, miközben gondosan titkolja, honnan is jött össze ez az irdatlan nagy vagyon. Aminek egy részét ma már a bécsi Rothschild palotában őrzik...
Életének 77. évében vasárnap tragikus hirtelenséggel elhunyt Barsiné Pataky Etelka, korábbi fideszes európai parlamenti képviselő - tudatta a Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselőcsoportja hétfőn az MTI-vel
A januárban kiírt 20 milliárd forintos építőipari kapacitásbővítési pályázatra már beérkeztek az első támogatási igények, februárban pedig megnyitják majd a 10-20 fős cégek felé is a konstrukciót, sőt a Nagyvállalati beruházási...
A Magyar Államkincstár (MÁK) felkészült az egészségügyi szakdolgozók novemberben esedékes 8 százalékos béremelésének előrehozott, februári utalására – közölte a kincstár hétfőn az MTI-vel.
Minneapolis – Focicsoda, rekordok, boldogság, tragédiák, Justin Timberlake-koncert – pár szóban így lehetne jellemezni az amerikaifutball-bajnokság 52. döntőjét, a Super Bowlt, amit idén a Philadelphia Eagles nyert meg egy izgalmas meccsen.
Pénteken pánikszerű eladások jellemezték az amerikai részvénypiacot. A Dow 680 pontot, 2,5%-ot, az S&P 500 2,1%-ot csökkent. Trump elnöksége alatt még nem volt ekkora mértékű csökkenés az amerikai részvénypiacokon, hiszen a Dow utoljára 2016 júniusában, az S&P pedig 2016 januárjában esett utoljára ekkorát.
Menekülő civileket támadott az az orosz csatarepülőgép, amelyet szombaton lőttek le a szíriai Idlíb tartományban – legalábbis ezt állítja a gép ártalmatlanításáért felelős lázadócsoport
A versenyképességet segítik elő azzal, hogy a tisztességtelen magatartást kiszűrik – mondta Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára.
Belpolitikai hullámokat vetett Orbán Viktor magyar miniszterelnök látogatása Bécsben – derül ki abból az interjúból, amelyet Sebastian Kurz kancellár adott a Der Standard című lapnak.