Ma már nemcsak Európában, hanem Magyarországon is egyre többen bérelnek lakást. A kínálat folyamatosan bővül, mivel az elmúlt években növekszik azoknak a száma, akik hosszú távú kiadás céljából vásárolnak ingatlant. A Rentingo.com eddigi tapasztalatai alapján több hasznos tippet is összegyűjtött, amelyekre a bérbeadóknak feltétlenül figyelniük kell
A hazai lakásállomány és a népesség arányában 226 fő volt tavaly a 100 lakásra jutó népesség, vagyis alig több, mint két ember él egy lakásban Magyarországon. Budapesten ugyanez a szám mindössze 192, így a fővárosban még kevesebben...
Budán egy év alatt csaknem százezer forintot emelkedett a panellakások átlagos négyzetméterára, de Pesten is nagymértékű, ötvenezer forintos növekedés látszik.
Az angolok egyre inkább elektronikus úton fizetnek, ezért az angol kormány fontolgatja, hogy kivonják a forgalomból a két legkisebb címletet, az 1 és a 2 penny-t, és az 50 fontos bankjegyet is.
A Közel-Keleten élő keresztények javára gyűjtenek ma a katolikus templomokban - közölte a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia sajtószolgálata az MTI-vel
Az Ericsson magyarországi cégének távközlési fejlesztését vezeti be a T-Mobile US Észak-Amerikában a több mint 72 millió előfizetőt kiszolgáló országos hálózatán.
Ezt akarják ránk kényszeríteni a bevándorláspárti politikusok. Ne hagyjuk! Magyarország maradjon meg magyar ország! - így kommentálta a Fidesz Európai Parlamenti képviselője a posztját.
Hatalmas küzdelem zajlik Stephen Hawking agyáért: a tudósok vizsgálatokkal szeretnék kideríteni, hogyan tudott életben maradni több mint 50 éven át degeneratív idegrendszeri betegségével.
Országszerte alakultak ki magas hótorlaszok, csúszós útszakaszok, többfelé vezetékszakadásokat okozott az intenzív havazás, hófúvás, illetve az ónos eső - derül ki az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) vasárnap reggeli összesítéséből.
Az északkeleti országrészben, főleg Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Heves megyében jelenleg is változó intenzitással havazik és több térségben, illetve az M3-as autópálya egyes szakaszain is hófúvások nehezítik a közlekedést, ezért a Magyar Közút Nonprofit Zrt. továbbra is arra kéri az autósokat, hogy ezeken a területeken ne indulja
Nemzetbiztonsági kockázatot jelenthet az, hogy egy hangfelvétel szerint német cégeken keresztül zsaroltatta volna a magyar kormányt egy Soros Györgyhöz köthető NGO – ezt mondta Bakondi György, a The Jerusalem Post cikkére reagálva
Egy kilogramm heroint találtak a rendőrök egy szerb férfi autójában elrejtve a röszkei autópálya-határárkelőhelyen - tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője vasárnap az MTI-t
Április 8-án megakadályozhatjuk, hogy Magyarország bevándorlóország legyen és tehetünk azért, hogy magyar ország maradjon - hangsúlyozta vasárnap közzétett Facebook-üzenetében Deutsch Tamás, a Fidesz európai parlamenti képviselője.
Békés megyében 7 településen több, mint 9 ezer fogyasztónál nincs áram. A rendőrség a bűncselekmények megelőzése, az érintettek segítése érdekében a hibák elhárításáig folyamatos rendőri jelenlétet biztosít. Szünetel az áramszolgáltatás Békés megye több településén. A 2018. március 18-án, 9 óra 15 perckor készített összesítés szerint 7 településen
Ezen a héten nagy erőkkel kezdődött meg a békavonulás országszerte, Hont mellett is több ezer béka kelt útra. Az InfoRádiónak a 2-es út mentén a békaterelést felügyelő Sámuel Zsuzsanna nyilatkozott. Az önkéntest csak brekimaminak nevezik a helyiek, aki családoknak, érdeklődőknek tart idegenvezetést, bemutatja a különböző fajokat és a békavonulás je
Mezőkeresztes-Mezőnyárád és Emőd között hóátfúvás miatt ideiglenesen mindkét vágányon szünetel a vonatközlekedés, a Kál-Kápolna-Kisújszállás vonalon Kisköre és Kunhegyes között nem járnak a vonatok feljegesedés miatt, a Debrecen-Tiszalök vonalon pedig hótorlasz akadályozza vonatközlekedést Hajdúnánás és Hajdúdorog között - közölte a Mávinform vasárnap délelőtt
- Cinemira címmel rendeznek nemzetközi gyerekfilm fesztivált Magyarországon első alkalommal április 6. és 8. között a i Akvárium Klubban. A programon 4-14 éves gyerekeknek szóló kisfilmeket, animációkat és dokumentumfilmeket láthat a közönség.
A kormány szerint a magyar orvostechnikai ipar lehet az egyik olyan húzóágazat a jövőben, amit érdemes támogatni a gazdaságfejlesztés érdekében. Megnéztük, hogy a mostani sikeres vállalatok honnan indultak, hová tartanak. Három világhírű...
A magyar autósok többsége március második felére időzíti a téli gumik nyárira való cseréjét, mikor várhatóan a hőmérséklet már tartósan meghaladja a 7 fokot. Az utakon autózók ötöde még mindig nem tudja, hogy ha az abroncsok mintázat...
Hajdú-Bihar megyében 29 településen és településrészen több mint 19 ezer fogyasztónál nincs áram. A rendőrség a bűncselekmények megelőzése, az érintettek segítése érdekében a hibák elhárításáig folyamatos rendőri jelenlétet biztosít - közölte a hajdú-bihari rendőr-főkapitányság sajtószolgálata vasárnap délelőtt az MTI-vel.
Az északkeleti országrészben, főleg Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Heves megyében jelenleg is változó intenzitással havazik és több térségben, illetve az M3-as autópálya egyes szakaszain is hófúvások nehezítik a közlekedést, ezért a Magyar Közút Nonprofit Zrt. továbbra is arra kéri az autósokat, hogy ezeken a területeken ne indulja
Autóstul rontott egy éjszakai klubba Nagy-Britanniában egy férfi számos vendég sérülését okozva – adta hírül vasárnap hajnalban a brit rendőrség, hozzátéve, hogy az esetet nem kezelik terrorista merényletként. A gépkocsis támadás Gravesend városában történt.
– Cinemira címmel először rendeznek nemzetközi gyerekfilmfesztivált Magyarországon április 6-8. között a i Akvárium Klubban. A programon 4-14 éves gyerekeknek szóló kisfilmeket, animációkat és dokumentumfilmeket láthat a közönség.
Rendkívüli adással jelentkezik vasárnap délután az ATV Szavazz rám! című műsora. Balogh Judit és stábja a március 15-ei rendezvényeket járta és azt próbálta kideríteni, mit gondol ugyanarról egy kormánypárti szimpatizáns a Békemeneten és egy ellenzéki a baloldali tüntetésen.
Bozóttűz pusztít 25 kilométeres szakaszon Ausztráliában, ami negyven várost veszélyeztet. A növényzet szombaton reggel kapott lángra Ausztrália déli részén, és az erős szél, továbbá a rekordmeleg időjárás miatt gyorsan terjed. A lángokat háromszáz tűzoltó próbálja eloltani.