Schobert Norbi szerint nem ő, hanem a Buda-Cash találta ki, hogy vigye tőzsdére a cégét és egy külföldi sztárral reklámozza azt, sőt a bukásának is a brókercég volt az oka. Erről a Forbes-nak beszélt a fittnessguru. Végre elmondhatom...
A Cambridge Analytica azzal büszkélkedett, hogy az amerikai választók közösségi médiás profilja alapján végzett mélyelemzésükkel tökéletesen célozhatják a politikai üzeneteket. Csakhogy az adatokhoz a jelek szerint gyanús körülmények között jutottak hozzá.
Oroszország egész területén megnyíltak vasárnap reggel a szavazóhelyiségek; utolsóként a legnyugatabbra fekvő, a Lengyelország és Litvánia közé ékelődő Kalinyingrád megyében kezdődött meg a szavazás ottani idő szerint 8.00 órakor.
A német kormány álláspontja más a migrációról, mint két évvel ezelőtt, és Emmanuel Macron francia államfő is komoly korlátozásokat vezet be – hívta fel a figyelmet Gyarmati István biztonságpolitikai szakértő.
Ma már nemcsak Európában, hanem Magyarországon is egyre többen bérelnek lakást. A kínálat folyamatosan bővül, mivel az elmúlt években növekszik azoknak a száma, akik hosszú távú kiadás céljából vásárolnak ingatlant. A Rentingo.com eddigi tapasztalatai alapján több hasznos tippet is összegyűjtött, amelyekre a bérbeadóknak feltétlenül figyelniük kell
A hazai lakásállomány és a népesség arányában 226 fő volt tavaly a 100 lakásra jutó népesség, vagyis alig több, mint két ember él egy lakásban Magyarországon. Budapesten ugyanez a szám mindössze 192, így a fővárosban még kevesebben...
Budán egy év alatt csaknem százezer forintot emelkedett a panellakások átlagos négyzetméterára, de Pesten is nagymértékű, ötvenezer forintos növekedés látszik.
Az angolok egyre inkább elektronikus úton fizetnek, ezért az angol kormány fontolgatja, hogy kivonják a forgalomból a két legkisebb címletet, az 1 és a 2 penny-t, és az 50 fontos bankjegyet is.
Az Ericsson magyarországi cégének távközlési fejlesztését vezeti be a T-Mobile US Észak-Amerikában a több mint 72 millió előfizetőt kiszolgáló országos hálózatán.
Ezt akarják ránk kényszeríteni a bevándorláspárti politikusok. Ne hagyjuk! Magyarország maradjon meg magyar ország! - így kommentálta a Fidesz Európai Parlamenti képviselője a posztját.
Hatalmas küzdelem zajlik Stephen Hawking agyáért: a tudósok vizsgálatokkal szeretnék kideríteni, hogyan tudott életben maradni több mint 50 éven át degeneratív idegrendszeri betegségével.
Országszerte alakultak ki magas hótorlaszok, csúszós útszakaszok, többfelé vezetékszakadásokat okozott az intenzív havazás, hófúvás, illetve az ónos eső - derül ki az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) vasárnap reggeli összesítéséből.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) március 19-én megkezdi adóbevallási tervezetek postázását, amelyet még hétfő éjfélig lehet kérni sms-ben, a NAV honlapján vagy telefonon – mondta el a Nemzetgazdasági Minisztérium parlamenti és adóügyekért felelős államtitkára.
Az északkeleti országrészben, főleg Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Heves megyében jelenleg is változó intenzitással havazik és több térségben, illetve az M3-as autópálya egyes szakaszain is hófúvások nehezítik a közlekedést, ezért a Magyar Közút Nonprofit Zrt. továbbra is arra kéri az autósokat, hogy ezeken a területeken ne indulja
Április 8-án megakadályozhatjuk, hogy Magyarország bevándorlóország legyen és tehetünk azért, hogy magyar ország maradjon - hangsúlyozta vasárnap közzétett Facebook-üzenetében Deutsch Tamás, a Fidesz európai parlamenti képviselője.
Békés megyében 7 településen több, mint 9 ezer fogyasztónál nincs áram. A rendőrség a bűncselekmények megelőzése, az érintettek segítése érdekében a hibák elhárításáig folyamatos rendőri jelenlétet biztosít. Szünetel az áramszolgáltatás Békés megye több településén. A 2018. március 18-án, 9 óra 15 perckor készített összesítés szerint 7 településen