Hajdú-Bihar megyében 29 településen és településrészen több mint 19 ezer fogyasztónál nincs áram. A rendőrség a bűncselekmények megelőzése, az érintettek segítése érdekében a hibák elhárításáig folyamatos rendőri jelenlétet biztosít – közölte a hajdú-bihari rendőr-főkapitányság sajtószolgálata vasárnap délelőtt.
Az északkeleti országrészben, főleg Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Heves megyében jelenleg is változó intenzitással havazik és több térségben, illetve az M3-as autópálya egyes szakaszain is hófúvások nehezítik a közlekedést, ezért a Magyar Közút Nonprofit Zrt. továbbra is arra kéri az autósokat, hogy ezeken a területeken ne indulja
Autóstul rontott egy éjszakai klubba Nagy-Britanniában egy férfi számos vendég sérülését okozva – adta hírül vasárnap hajnalban a brit rendőrség, hozzátéve, hogy az esetet nem kezelik terrorista merényletként. A gépkocsis támadás Gravesend városában történt.
– Cinemira címmel először rendeznek nemzetközi gyerekfilmfesztivált Magyarországon április 6-8. között a i Akvárium Klubban. A programon 4-14 éves gyerekeknek szóló kisfilmeket, animációkat és dokumentumfilmeket láthat a közönség.
Rendkívüli adással jelentkezik vasárnap délután az ATV Szavazz rám! című műsora. Balogh Judit és stábja a március 15-ei rendezvényeket járta és azt próbálta kideríteni, mit gondol ugyanarról egy kormánypárti szimpatizáns a Békemeneten és egy ellenzéki a baloldali tüntetésen.
Bozóttűz pusztít 25 kilométeres szakaszon Ausztráliában, ami negyven várost veszélyeztet. A növényzet szombaton reggel kapott lángra Ausztrália déli részén, és az erős szél, továbbá a rekordmeleg időjárás miatt gyorsan terjed. A lángokat háromszáz tűzoltó próbálja eloltani.
A nyaralóárak emelkedése az elmúlt egy évben évben lelassult - derül ki az Otthontérkép Csoport legfrissebb elemzéséből. Habár az árak valamelyest mérséklődtek, hatalmas eltérések mutatkoznak régiónként: akár 37 millió forint is lehet a különbség, attól függően, hogy az ország melyik felében található.
Minden egyes szoláriumozással nő a bőrrák kialakulásának kockázata. Minél gyakrabban látogatja valaki a szoláriumot, annál több kárt okoz magának és annál nagyobb a bőrrák rizikója.
A választópolgárok 16,6 százaléka adta le voksát moszkvai idő szerint 10.00 óráig, ami minden idők legmagasabb részvételi aránya ebben az időben- jelentette ki Ella Pamfilova, az Központi Választási Bizottság elnöke vasárnap Moszkvában.
Kevés makrogazdasági adat jelenik meg a jövő héten, közöttük a legfontosabbak a januári keresetek alakulása és az államháztartás központi alrendszerének február végi helyzetéről szóló részletes tájékoztató lesz, de megjelenik a szálláshelyek januári forgalmának adata is.
Dunaújvárosban mindössze 4 százalékpont a különbség a Fidesz-KDNP és a Jobbik országgyűlési képviselő-jelöltjének támogatottságában – közölte vasárnap reggel a Jobbik-közeli Iránytű Intézet friss közvélemény-kutatásának eredményét.
Az Ericsson magyarországi cégének távközlési fejlesztését vezeti be a T-Mobile US Észak-Amerikában a több mint 72 millió előfizetőt kiszolgáló országos hálózatán – közölte az Ericsson Magyarország.
Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke „jót húzott” azzal, hogy ő hívta egyeztetésre vasárnapra az ellenzéki pártokat – fejtette ki Galló Béla.
Végre itt a tavasz és előkerülhetnek a különböző fazonú edzőcipők! Egy stílusos darabban sokkal jobban fogod érezni magad a hétköznapokban is. Mutatjuk a legújabb trendet!
A választópolgárok 16,6 százaléka adta le voksát moszkvai idő szerint 10.00 óráig, ami minden idők legmagasabb részvételi aránya ebben az időben- jelentette ki Ella Pamfilova, az Központi Választási Bizottság elnöke vasárnap Moszkvában.
A kedvező kamatkörnyezet és a gazdasági fellendülésen túl, az európai uniós forrásokról való döntések felpörgése és a jegybank piaci hitelprogramja (HIRS) járult hozzá jelentősen a vállalati hitelpiac tavalyi kiugróan erős évéhez. Négy...
Több mint 120 éve működnek Budapest azok a kereskedelmi épületek, amelyek mostanra a külföldi turisták körében is egyre népszerűbbé váltak. A vásárcsarnokok közül is kiemelkedik - mind méretében, mind ismertségében - a Fővám téri...