Jézus feltámadását ünneplik ma a keresztények világszerte. A húsvét a legrégibb keresztény ünnep, egyúttal a legjelentősebb is az egyházi ünnepek közül. A keresztény egyházak tanítása szerint Jézus kereszthalálával megváltotta minden ember bűnét, feltámadásával pedig győzelmet aratott a halál felett.
Sok munkát ad a tűzoltóknak az erős szél vasárnap: elsősorban kidőlt fákról, letört ágakról érkeznek bejelentések, főként Budapestről, valamint Bács-Kiskun, Békés, Csongrád, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok és Pest megyéből - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság az MTI-vel.
Magát Krisztina aranyérmet nyert szakításban a nők vasárnapi plusz 90 kilogrammos versenyében a bukaresti súlyemelő Európa-bajnokságon. A Testvériség sportolója a szakítás aranya után lökésben és összetettben ezüstérmes lett. Nagy Péter a szakítás után összetettben is bronzérmes lett. A magyar csapat öt éremmel zárt.
Nikolics Nemanja, a Chicago Fire magyar válogatott labdarúgója csapata szombat esti bajnoki mérkőzését megelőzően átvette az észak-amerikai profiliga (MLS) gólkirályának járó Aranycipőt.
Az ünnepi hosszú hétvégét a szerencsésebbek a családjukkal tölthetik, akik viszont a munkahelyen dolgozzák végig a húsvétot, talán kis örömöt lelhetnek szexi sztárjaink fotó láttán.
Hajmáskér - Emberölés kísérlete miatt indult eljárás egy hajmáskéri férfi ellen, aki vasárnap előbb megkéselte az élettársát, majd magát is megszúrta - közölte a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletes szóvivője az MTI-vel.
A következő napokban esőre és napsütésre is készülni kell. Napközben 15, néhol 20 Celsius-fok körüli maximumok várhatók, de sokszor erős, olykor viharos lesz a szél – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből.
Jézus feltámadását ünneplik ma a keresztények világszerte. A húsvét a legrégibb keresztény ünnep, egyúttal a legjelentősebb is az egyházi ünnepek közül
A következő napokban esőre és napsütésre is készülni kell. Napközben 15, néhol 20 Celsius-fok körüli maximumok várhatók, de sokszor erős, olykor viharos lesz a szél - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, melyet vasárnap juttattak el az MTI-nek
A rákos betegségeket a köznyelv, sajnos nemritkán jogosan, a halál előszobájaként azonosítja. Így egy rákdiagnózis kimondásakor és az azt követő időszakban a beteg komoly érzelmi megpróbáltatásokon megy keresztül.
A 2022-es katari labdarúgó-világbajnokság szervezői körülbelül 5,2 millió dollár (1,3 milliárd forint) kártérítést fizetnek a stadionok építésénél dolgozó külföldi munkavállalóknak.
Wolfgang Porsche újraválasztásának elutasítására kívánja rávenni a Volkswagen AG egyik részvényese a konszern részvényeseinek éves közgyűlését a Frankfurter Allgemeine Sonntagszeitung (FAS) jelentése szerint.
Nikolics Nemanja, a Chicago Fire magyar válogatott labdarúgója csapata szombat esti bajnoki mérkőzését megelőzően átvette az észak-amerikai profiliga (MLS) gólkirályának járó Aranycipőt.