2018. április 10. kedd

ápr. 10
8:09
Ez gombócból is sok lenne: csúnyán kitömték Gulácsit – videó (Blikk)
Csúnya pofonba szaladt bele a magyar válogatott kapusa, Gulácsi Péter csapata hétfőn éjjel a Bundesligában, ugyanis négy gólt kaptak hazai közönség előtt.
ápr. 10
8:09
Vegyesen alakult a forint (ProfitLine)
Vegyesen alakult és keveset mozdult el a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben a nemzetközi bankközi piacon kedd reggel: a svájci frankkal szemben kissé gyengült, míg az euróval, a dollárral és a japán jennel szemben erősödött.
ápr. 10
8:09
Kiderült: Így tölti mindennapjait a börtönben Fanni gyilkosa (ATV)
Tanul és dolgozik is a javítóintézetben a szerelmét halálra késelő 17 éves tini, W. Dávid. Az ügyvéd még mindig a szakértői véleményekre vár.
ápr. 10
8:09
Harangozó örökölheti Gőgös mandátumát (HírTV)
A kétharmados Fidesz-győzelem fényében a szocialista politikus is úgy döntött, nem veszi fel mandátumát.
ápr. 10
8:15
19 halottja van egy szíriai robbanásnak (HírTV)
Robbanás döntött romba egy lakóházat az észak-szíriai Idlíbben, legkevesebb 19 ember halt meg.
ápr. 10
8:15
Az erdélyi magyarok 80 százaléka szavazott (ATV)
Az erdélyi magyarság nagy arányban vett részt a vasárnapi magyar parlamenti választáson - mondta Borboly Csaba, Hargita megye tanácselnöke az M1 aktuális csatorna kedd reggeli műsorában.
ápr. 10
8:15
Tiszta anyja! Catherine Zeta-Jones lánya igazi modell szépség (Femcafe)
A walesi származású, Oscar-díjas színésznőnek két közös gyermeke van Michael Douglasszel, egyikük Carys Zeta Douglas, aki ebben a hónapban tölti be a 15. életévét.
ápr. 10
8:17
Őrizetbe vette az FBI Donald Trump személyi ügyvédjét (HírTV)
Azzal gyanúsítják, hogy beavatkozott a választási kampányba.
ápr. 10
8:21
Trump "odavág" Szíria miatt (Infostart)
Miközben Donald Trump amerikai elnök azt mondta: keddre vagy szerdára eldönti, mi legyen a kemény válasz az állítólagos szíriai vegyifegyver-támadásra. Az orosz nagykövet kemény szócsatát vívott amerikai kollégájával az ENSZ-ben.
ápr. 10
8:27
Ennyi kettős állampolgár regisztrált a parlamenti választásokra (Blikk)
– Az erdélyi magyarság nagy arányban vett részt a vasárnapi magyar parlamenti választáson – mondta Borboly Csaba, Hargita megye tanácselnöke az M1 aktuális csatorna kedd reggeli műsorában.
ápr. 10
8:27
Kiderült: ő lenne a Premier League-ről botránykönyvet író titokzatos futballista? (Blikk)
Nagyon úgy tűnik, a brit szurkolók fényt derítettek a Premier League-ről több botránykönyvet író, magára csak „titokzatos futballistaként” utaló exfocista kilétére.
ápr. 10
8:27
Nézőpont: Kettétörhet a Jobbik (ATV)
A Nézőpont Intézet elemzője szerint a Jobbikban komoly, elhúzódó belső konfliktus várható, és akár pártszakadás is lehet.
ápr. 10
8:27
Tóth: Az NVI megbukott, fennáll a csalás gyanúja (HírTV)
Nem zárja ki a csalást a választási szakértő, ezért ha az ellenzéki pártok nem mozdulnak, kikéri a szavazatok ellenőrzését.
ápr. 10
8:29
Választás 2018: „A nyomába se fognak érni Vona Gábornak” – Teljesen kiakadt a Jobbik szóvivője (Blikk)
Ugyan Vona Gábor előre megígérte, hogy lemond, ha nem nyerik meg a választásokat, mégis sokan megrökönyödtek a döntésén. Novák Előd megemelte a kalapját, ám Mirkóczki Ádám kiakadt.
ápr. 10
8:31
64 százalékkal nyert, mégis csalódott a csornai fideszes képviselő (Blikk)
Hiába nyert a vasárnapi választásokon 64 százalékkal, mégis csalódottnak érzi magát Gyopáros Alpár, a csornai választókerület fideszes befutója.
ápr. 10
8:33
Itt várhatók még lemondások a választások eredménye miatt (Infostart)
Több polgármester is országgyűlési képviselő lett a vasárnapi választáson, de nem mindegyik ül be a parlamentbe, ezért a listán utána következő jelölt kapja meg a mandátumát. Az egyéni győztesek viszont képviselők lesznek, ezért az ő kerületükben időközi polgármester-választást kell tartani.
ápr. 10
8:33
Új csúcsra törő Opus és a Konzum? - Videó technikai elemzés (Portfolio)
A választások nyertesei eddig a Mészáros részvények tulajdonosai. A papírok limittel ugrott, és a hétfői vétellel tömött ajánlati könyvek alapján a hurráoptimizmus kedden is folytatódhat. A következőkben azt járjuk körbe, hogy mely...
ápr. 10
8:33
Kutyavilág: 700 millió dollár kártérítést fizettek a kutyaharapások miatt (Biztosító Magazin)
A kutyaharapásokra és egyéb kutyák által okozott sérülésekre 2017-ben az Egyesült Államokban közel 700 millió dollár kártérítést fizettek ki, ami majdnem egyharmada volt a lakásbiztosításokhoz kötődő felelősségi károknak, közölte az Insurance Information Institute.
ápr. 10
8:36
Így puszilja Tóth Gabit sztárséf kedvese – fotó (Blikk)
Visegrádon romantikázott Tóth Gabi séf szerelmével, Krausz Gáborral.
ápr. 10
8:36
Remek játékos érkezését jelentették be Győrben (Sport365)
Dél-amerikai klasszissal bővült a Rába-partiak kerete.
ápr. 10
8:38
Terhessége alatt sem mond le az edzésről Kulcsár Edina – fotó (Blikk)
Kulcsár Edina pocakja már most szép nagy, de ez nem akadáyozza a testmozgásban.
ápr. 10
8:39
Mirkóczki Ádám szerint Vona nyomába se fognak érni, akik máris a helyén marakodnak (444.hu)
A Jobbik szóvivője szerint a többség továbbra is egyetért a néppárti fordulattal.
ápr. 10
8:39
Ők sem tökéletesek: sztárok, akiknek borzalmas bőrproblémái voltak (Femcafe)
Nem gondoltad volna róluk.
ápr. 10
8:39
Schobert Norbi vallomása: "Amikor ezt a fotót megtaláltam, újra sírtam" (Femcafe)
Megható, amiről korán reggel írt a követőinek.
ápr. 10
8:40
Végre! Megmutatta a családját Ábel Anita (fotó) (Blikk)
Rajongói szétlájkolták a vidám családi fotót.
ápr. 10
8:45
Lesz-e manchesteri csoda? - sportműsor (Infostart)
Két visszavágót rendeznek a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőjében, továbbá lesz kézilabda és tenisz is a tévékben
ápr. 10
8:45
Orbán Viktor még jobban kiterjeszti hatalmát (HírTV)
Újabb felhatalmazás a Brüsszel elleni harcra. Az európai bevándorlásellenes pártok az EU gyengüléseként üdvözölték Orbán Viktor választási győzelmét.
ápr. 10
8:45
Javul a hangulat, tovább emelkedhet Európa (Portfolio)
Emelkedéssel indult a hétfői nap az amerikai tőzsdéken, és bár a Dow 440 pontos pluszban is járt a nap folyamán, a kereskedés második felére az indexek is lefelé kanyarodtak, mérsékelt pluszban fejezve be a hét első napját. Ázsiában...
ápr. 10
8:45
Május elején alakulhat meg a negyedik Orbán-kormány (444.hu)
Aztán jön a Stop Soros törvény.
ápr. 10
8:45
Ma kiszolgáltatottnak érezheted magad - Egymondatos horoszkóp - április 10. kedd (Glamour)
Ne add meg magad, inkább a keresd a lehetőségeket
ápr. 10
8:47
Tovább kapaszkodik a forint a hétfői menetelés után (Portfolio)
A hét elején erősödéssel kezdett a forint a vasárnapi parlamenti választások eredményének megjelenése után, ez az erősödés folytatódik kedd reggel is, így 311-nél járunk már az euróval szemben. Közben a dollár a hétfői gyengülés...
ápr. 10
8:49
Eladja lengyel leánybankját a Raiffeisen (Portfolio)
A Raiffeisen Bank International (RBI) eladja lengyel leánybankjának (Polbank) core üzletágait a BGZ BNP-nek mintegy 775 millió euróért - olvasható az RBI közleményében. A magyar Raiffeisen több felsővezetője is beszélni fog Hitelezés...
ápr. 10
8:51
Kifizetik a fagykárt a gazdáknak, ha vasárnapig jelentkeznek (Menedzsment Fórum)
Fagyok esetén alapból 15 napon belül kell jelentkezni a kompenzációért, de a márciusban pusztító téli fagy kivételt képez. A gazdáknak viszont több feltételnek is meg kell felelnie, hogy megkapják a pénzt.
ápr. 10
8:51
Kiutasítják a németek az antiszemita migránsokat - semmit sem tanultak a franciáktól? (Privátbankár)
A bajor konzervatív CSU által vezetett belügyminisztérium „nyomatékosan támogatja” Schuster kezdeményezését. A szélsőséges iszlamizmus egyre nagyobb gondot jelent a német iskolarendszerben. A német politikai vezetés most úgy tesz, mintha az arab bevándorlók által keltett antiszemita hullám meglepetésként érte volna – pedig elég lett volna még időbe
ápr. 10
8:51
Eljött a muskátli fiatalításának ideje (Édenkert)
Ha azt szeretnénk, hogy nyáron egy gyönyörű szép virágzó muskátli díszítse erkélyünket és kertünknek, fontos az állandó metszés és tisztogatás. A következőkben szeretnénk megosztani néhány jó tanácsot a "megöregedett" muskátijaink megfiatalítására!
ápr. 10
8:51
Leteszi a fegyvert Trump előtt Kína? (Portfolio)
A kínai gazdaság további megnyitását, a szellemi tulajdonjogok védelmének erősítését és a vámtarifák csökkentését ígérte Hszi Csin-ping kínai elnök kedden. A kínai Davosként is emlegetett nagyszabású nemzetközi konferencián...
ápr. 10
8:51
Nyilvánosságra hozták az előző dél-koreai kormány kulturális feketelistáját (ATV)
Első alkalommal hozták nyilvánosságra kedden Szöulban azt a feketelistát, amelyet az előző dél-koreai kormány állított össze a vezetéssel szemben kritikus művészekről, értelmiségiekről, s akik a listára kerültek, semmilyen állami támogatást nem kaphattak.
ápr. 10
8:51
Mellár is csalást sejt (HírTV)
Az ország egyetlen, egyéniben győztes független jelöltje szerint sem voltak teljesen tiszták a választások.
ápr. 10
8:57
Orbán régi ellensége a migránsok betelepítését javasolja a népességfogyás megfékezésére (Menedzsment Fórum)
Az IMF szerint a bevándorlás kihasználása nélkül a fejlett országok képtelenek lesznek megállítani az aktív életkorú lakosság elöregedéséből fakadó gazdasági visszaesést.
ápr. 10
8:57
Megvan, mikor áll fel az új magyar kormány (Portfolio)
Három héten belül megalakulhat az új Országgyűlés, május elején pedig leteheti az esküt a negyedik Orbán-kormány - írja a Magyar Idők. A napilap értesülései szerint hétfőn Rogán Antal a Miniszterelnöki Kabinetiroda vezetője értekezleten...
ápr. 10
8:57
Teljes készültségbe helyezték a szíriai hadsereget (ATV)
Teljes készültségbe helyezték a szíriai hadsereget, és több helyütt evakuálják a katonákat az ellenőrzőpontokról, tartva a külföldi légicsapásoktól - közölte kedden az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH).
ápr. 10
9:03
Döbbenetes, mi okozta a partra sodródott bálna halálát – fotó a tetemről (18+) (Blikk)
Nagy mennyiségű műanyag okozta a halálát annak az ámbráscetnek, amelynek a teteme február végén Dél-Spanyolországban sodródott a partra.
ápr. 10
9:03
Választás 2018: készen áll a szolgálatra – Ő lehet Vona Gábor utódja? (Blikk)
Vona Gábor, a Jobbik elnöke tegnap nem csak lemondott a Jobbik elnöki posztjáról, de bejelentette, a jövőben más politikai szerepet sem vállal, sőt, igaz, hogy a választáson bejutott a parlamentbe, de képviselői mandátumát sem veszi át. Most az a kérdés, ki lesz az utódja.
ápr. 10
9:03
Kompenzációt kaphatnak a gazdák a téli fagykár miatt (Adózóna)
A téli fagykárok miatt is kaphatnak kompenzációt a gazdák, ha még ezen a héten bejelentik igényüket az agrárkárenyhítési rendszerben – írja a Magyar Idők. Csak az kaphat juttatást, aki az előző év szeptember 15-éig befizette a kárenyhítési hozzájárulást.
ápr. 10
9:03
Házkutatást tartottak Trump ügyvédjénél (ProfitLine)
Házkutatást tartott a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) Donald Trump amerikai elnök ügyvédje és bizalmasa, Michael Cohen irodájában és otthonában, Trump szégyenteljesnek nevezte az eljárást.
ápr. 10
9:03
Az Apple már csak tiszta energiát használ (Portfolio)
Már kizárólag megújuló energiával üzemelteti az épületeit az Apple. A világ 43 országában van adatközpontja, üzlete vagy irodája, most már mindegyik tiszta energiát használ. Az Apple beszállítóinál is terjed a környezettudatosság...
ápr. 10
9:03
Itt az IMF jelentése: sokat nyerhetnénk a bevándorlókkal (Pénzcentrum)
A fejlett országoknak bevándorló munkaerőhöz kellene folyamodniuk annak érdekében, hogy ellensúlyozzák aktív életkorú lakosságuk elkerülhetetlen csökkenését és a gazdaságnak a népesség elöregedéséből adódó lassulását - javasolta...
ápr. 10
9:03
Egymást követik a naperőmű-beruházások Magyarországon. Ilyen jó üzlet lenne? (NRGreport)
A PV Solarys bejelentette egy 82,5 MWp teljesítményű napelem park fejlesztését és hamarosan jön a Greentechnic Hungary projectje, nemrég pedig a MET indította el a százhalombattai napelemes erőműve építését. A megtérülési idő átlagosan 10 év.
ápr. 10
9:05
Szél Bernadett nem érzi magát hibásnak a koordináció hiánya miatt (Blikk)
A jelenlegi eredmények alapján ki lehet jelenteni, hogy szinte minden i körzetet vihetett volna az ellenzék, ha visszalép az LMP. A fővárosban többen szavaztak a Fidesz ellen, mint mellette, a nagyobbik kormánypárt mégis elvitte a mandátumok harmadát en.
ápr. 10
9:05
Milliárdokat vesztettek Putyin oligarchái Trump büntetése miatt (Portfolio)
Fájdalmas volt a tegnapi nap az orosz milliárdosok számára, a Bloomberg Billionaires Indexen szereplő 27 orosz vagyona összesen 16 milliárd dollárral csökkent hétfőn, miután múlt héten az USA Oroszországgal szembeni szankciókat jelentett...

Keresés