Kisebb félreértésekhez vezethetett a PASO zenekar, azaz a Pannonia Allstars Ska Orchestra alapító tagjának, Lipi Brownnak a tegnapi bejelentése, miszerint elhagyja a zenekart és az országot is.
Emelkedéssel indult a hétfői nap az amerikai tőzsdéken, és bár a Dow 440 pontos pluszban is járt a nap folyamán, a kereskedés második felére az indexek is lefelé kanyarodtak, mérsékelt pluszban fejezve be a hét első napját. Ázsiában...
Az Együtt elnökségének majdnem 200 millió forint kampánytámogatást kell visszafizetnie. Azt írják, öt ember lakása, egzisztenciája, családja van veszélyben.
Bár Donald Trump csapatai kivonását pedzegette, az utóbbi napok szíriai fejleményei visszarántották a polgárháborús ország diplomáciai csatározásainak kellős közepébe.
Ha régóta jársz már terembe edzeni, biztosan találkoztál olyan arcokkal, akik a kelleténél jóval hangosabban nyögnek, morognak, ordítanak súlyzózás közben. Az igazság az, hogy a nyögés tényleg segít javítani a teljesítményt, de nyilván akadnak olyanok, akik csak a jelenlétüket akarják ezzel érzékeltetni. De vajon mi a helyzet a káromkodással? Jobba
A Budapesti Értéktőzsde különdíját, az Év Legjobb Hazai Részvénybefektető Alapja címet kapta a K&H Navigátor Alap a legmagasabb hazai részvényállomány és az elért részvényállomány növekedés alapján.
Márciusban a fogyasztói árak átlagosan 2,0 százalékkal voltak magasabbak az egy évvel korábbinál, a legnagyobb mértékben a szeszes italok, a dohányáruk és az élelmiszerek ára nőtt. Februárhoz viszonyítva átlagosan 0,1 százalékkal emelkedtek az árak - jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2018. márciusban a fogyasztói árak átlagosan 2,0 százalékkal magasabbak voltak az egy évvel korábbinál. Ezen időszak alatt a legnagyobb mértékben a szeszes italok, dohányáruk, valamint az élelmiszerek ára nőtt. 12 hónap alatt...
Már a Bálnában, a választások éjszakáján beszélt új kormánya megalakításáról a VIP-szinten Orbán Viktor, aki fiatalítani akar - mondták el az ATV főmunkatársának. Kósa Lajos nyert, de fideszesek szerint a minisztersége elúszott a csengeri nővel kapcsolatos botrány miatt. Rogán Antal pozíciója a lehető legstabilabb, a Fidesz kétharmados győzelmében
Kiengedték a kórházból Julija Szkripalt, aki édesapjával, Szergej Szkripal egykori orosz-brit kettős ügynökkel együtt idegméreg-hatóanyagtól szenvedett súlyos mérgezést március elején a délnyugat-angliai Salisbury városában.
Átlagosan 2 százalékkal voltak magasabbak a fogyasztói árak márciusban az egy évvel korábbinál, a legnagyobb mértékben az élelmiszerek, a szeszes italok, és a dohányáruk ára nőtt. Az első negyedévben is 2 százalékkal nőtt az infláció az előző év azonos időszakához képest. Februárhoz viszonyítva átlagosan 0,1 százalékos volt a drágulás – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Elhalasztották a wellsi Anglesey szigetén építendő új atomerőmű tervezési folyamatának következő stádiumát, miután az erőmű aggályok szerint veszélyeztetné a helyi védett tengeri madár kolóniát. A terv szerint a 12 milliárd...
Az autózás szerelmesei közül biztosan rengetegen ismerik a kizárólag Playstationre elérhető Gran Turismo sorozatot, ami az autós videojátékok egyik legnevesebb képviselője. Mindezt az is jól mutatja, hogy a játék készítőinek felkérésére a legnagyobb gyártók készítenek különböző koncepciókat évről-évre, amelyeket aztán a szimulátorban kipróbálhatnak a játékosok. Ezúttal az Audi volt a soros: a…
Ma délben Orbán Viktor miniszterelnök sajtótájékoztatót tart a Parlamentben - számolt be róla a Reuters.Visszatér Matolcsy? 2018.04.10 12:24Matolcsy Györgytől megérdeklődtem a pénzpiacok reakcióját a választási eredményekre, megnyugtató...
Nem csak a szűk a menő idén, újra pörögnek a szoknyák! Sokszor nagy kedvenc volt már ez a ruha a történelem során. Mindig képes megújulni, és belopni magát a divatba. Mutatjuk, mi lett vele 2018 tavaszán!
A hét elején erősödéssel kezdett a forint a vasárnapi parlamenti választások eredményének megjelenése után, ez az erősödés folytatódott kedd reggel is, így 311-nél jártunk már az euróval szemben. Délelőttre azért kicsit elfogyott...
¨2009-ben azzal a céllal alapítottuk meg Budapesten a Darlington Teaboltot, hogy a magyar társadalmat megismertessük a különböző teafajtákkal és teázási hagyományokkal, szokásokkal¨
Zuhannak az orosz részvények, masszívan gyengül a rubel, emelkedik a kockázati felár, egyre durvább forgatókönyvet áraznak a befektetők, miután az Egyesült Államok a múlt hét végén szankciókat jelentett be orosz oligarchákkal, politikusokkal...
Átvette a Kossuth Nagydíjat Sára Sándor filmrendező, operatőr kedden a Sándor-palotában, ahol Áder János köztársasági elnök pótlólag adott át állami kitüntetéseket.
A befektetők egyre olcsóbban vásárolták a magyar állampapírokat, többek között ez teremtette meg a fedezetet a családi támogatásokra, a béremelésekre és a beruházásokra.
A Budapesti Gazdasági Egyetem öt épületére napelemes energiatermelő rendszert telepített az Európai Unió Kohéziós Alapja és az állam mintegy 122 millió forintos támogatásának a felhasználásával.
A Gránit Bank tavaly 14 százalékkal bővítette a hitelezési tevékenységét, így aktívan hozzájárult a gazdasági növekedéshez – húzta alá Varga Mihály a pénzintézet éves közgyűlésén.
Kiengedték a kórházból az apjával, a korábbi brit–orosz kettős ügynök Szergej Szkrippallal együtt megmérgezett Julija Szkripalt a BBC értesülései szerint.