A holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapján a Miniszterelnökség kegyelettel emlékezik a csaknem hatszázezer magyar, többségében zsidósága miatt üldözött és meggyilkolt áldozatra.
Az új lakás vásárlással kapcsolatban már többször beszámoltunk szomorú történetekről. A sztorik száma pedig egyre szaporodik. A most megosztottak közül az egyik még nem igazi rémtörténet, de az olvasónk által megírtak alapján komoly...
Most már elkerülhetetlenül itt a tavasz, ami sokkal több napsütést, de szelet, esőt is hozhat, és amire éppen e változékonyság miatt érdemes felkészíteni az arcbőrt, különösen, ha aknékkal is küzdünk.
Rihanna már kismilliószor bebizonyította, hogy őt biza nem érdeklik a trendek, ő diktálja a divatot, nem pedig fordítva. Az énekesnő most a Coachella fesztiválon mutatta meg, hogy ő bármilyen szerelésben dögös.
A cukorbetegség megfelelő kezelésének egyik rendkívül fontos eszköze a rendszeres kontrollvizsgálatokon történő részvétel, valamint a helyesen végzett önvizsgálatok. Nem mindegy azonban, hogy milyen gyakorisággal jelenik meg a kivizsgálásokon, és hogyan követi nyomon saját állapotát.
Elindult az Adok-kapok napok elnevezésű jótékonysági akció, az ország legnagyobb ruhagyűjtése, melynek keretében a feleslegessé vált, de jó állapotú ruhákat május 6-ig a biatorbágyi Premier Outletbe várják a szervezők - mondta el Gáncs Kristóf, az Ökumenikus Segélyszervezet kommunikációs igazgatója az M1 aktuális csatorna hétfői műsorában.
Cápatámadás miatt elhalasztották a Margaret River Pro szörfversenyt, a helyszínhez közeli délnyugat-ausztráliai strandon egy cápa egy szörfös mindkét lábát megharapta.
Kidurrant a kriptotőzsdéken tavaly év végén kialakult spekulatív lufi, idén nagyot esett a bitcoin árfolyama, így a Barclays elemzői szerint soha nem kerül a tavaly decemberben elért rekord, 19 843 dollár közelébe – írja a Portfolio.hu.
Két év angliai élet után szeptemberben hazaköltözik Magyarországra Vujity Tvrtko felesége. Zsolnay Gyöngyi Zalaegerszegen folytatja kosárlabdaedző karrierjét, hogy az itthoni sportolói utánpótlásról gondoskodjon.
Idén tavasszal elköszönünk a sötét árnyalatoktól, melyeknek helyét az igazán vidám fukszia, narancs, sárga és aranybarna veszik át, és sokak örömére visszatér a tusvonal is. Hogy a te sminked is tökéletes lehessen a szezonban, mutatunk néhány olyan tippet, amik nagy segítségedre lehetnek a mindennapokban.
Perceket kellett várnia a segítségre Callum Hankins futónak, aki rosszul lett és összeesett az ausztráliai Gold Coaston rendezett Nemzetközösségi Játékok férfi maratonfutásán.
Elsősorban a szülők, nagyszülők, de háziorvosok, szülészorvosok, kolléganők is jelölhetik a védőnőket az év védőnője díjra - közölte a Magyar Védőnők Egyesületének elnöke az M1 aktuális csatorna hétfői műsorában
Az egyikük amiatt tombolt, hogy az első osztályon nem csészében, hanem zacskóban kapta a makadámdiót, a másikuk pedig egy vizes palackot vágott egy menedzserhez.