Hamarosan megjelenhet az ősszel beharangozott, új panelprogram társadalmi vitára szánt koncepciója. Szakértők szerint a lakóközösségek 40-50 százalékos vissza nem térítendő támogatással vehetők rá a korszerűsítésre.
A vállalat a fenntarthatóság és az energiahatékonyság fontosságára, megújult energiatudatos megoldásaira és gondolkodásmódjára hívja fel a figyelmet márkakampányával.
Soha nem értékelték még ennyire kedvezően a magyar gazdaságot a német vállalatok, derült ki a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara idei konjunktúra-felméréséből - áll az Nemzetgazdasági Minisztérium közleményében.
Több budapesti járatát is törölte az Air France légitársaság dolgozóinak nyolcadik sztrájknapja miatt - közölte Hardy Mihály, a Budapest Airport szóvivője.
Schmuck Erzsébet, Ungár Péter és Ferenczi István, valamint Ábrahám Júlia is lemondott az LMP-ben betöltött elnökségi tagságáról. Schmuck Erzsébet korábbi - három lemondásról szóló - nyilatkozatát a párt keddi közleménye egészítette ki, amely szerint az előrehozott tisztújítás érdekében történtek ezek a lépések.
A húgyhólyag a vizelet tárolására alkalmas szervünk, sajnálatos módon a féktelen dohányzás évek alatt daganat kialakulásához vezethet ebben a szervben is. Több klinikai kutatás igazolta, hogy a húgyhólyagrák az esetek 30-70%-ában dohányosoknál alakul ki. A tumor gyakrabban fordul elő férfiakban, mint nőkben, gyakoribb a fejlett országokban.
A magyar gazdaság dinamikusan növekedhet az idei évben a német vállalatok szerint. A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara rendszeres felmérése szerint a Magyarországon tevékenykedő német cégek idén tovább növelnék a beruházásokat...
A munkaerőhiány csökkentése mellett a versenyképességet is javíthatná az automatizáció – mondta Lepsényi István, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) államtitkára. Kedden bemutatták Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara legfrissebb konjunktúra-jelentését, amely szerint a vállalkozások több mint fele tervez új munkavállalókat felvenni.
Azt mondta, amerikai típusú, kétosztatú párt van kialakulóban, ezért egy olyan ernyőszervezetre lenne szükség, amiben elfér az MSZP-től az LMP-n át a civilektől az új pártokig mindenki. Új struktúrához pedig új ideológia is kell.
A nő algériai származású, és korábban keresztény vallású volt, de később áttért az iszlám hitre: egy isztambuli családi nyaralás során derült ki számára, hogy a férje dzsihadista volt.
Fabényi Juliát bízza meg a Ludwig Múzeum - Kortárs Művészeti Múzeum igazgatói teendőinek ellátásával június 1-jétől újabb három évre az emberi erőforrások minisztere.
Arzénnal szennyezett rizst, illetve puffasztott rizst talált a Tudatos Vásárlók Egyesülete Magyarországon, ugyanakkor megjegyezték, hogy a szennyezőanyag egyik termékben sem lépte túl az európai uniós határértéket - közölte az egyesület kedden az MTI-vel.
Befejeződött három fővárosi önkormányzat utóellenőrzése - közölte az Állami Számvevőszék (ÁSZ) kedden az MTI-vel. A XVI. kerület az intézkedési tervében vállaltak egészét, a VIII. kerület a feladatok jelentős részét végrehajtotta, a XV. kerületi önkormányzat viszont feladatai jelentős részét nem teljesítette - írták.
Sok dolog miatt irigyelhetjük Dániát, ez a lista most még egy elemmel bővült: a skandináv országnak annyi tartaléka és olyan alacsony az adóssága, hogy már nem tud mit kezdeni a pénzével. Sőt, már az okoz problémát, hogy a negatív...
Bolti rizs és puffasztott rizs esetében az ökológiai termesztés, a Fairtrade védjegy és a szállítás során keletkező környezetterhelés mellett olyan veszélyes nehézfémek jelenlétét is vizsgálta a Tudatos Vásárlók Egyesületet, mint...
A szíriai vegyi támadás kiélezte a orosz–amerikai kapcsolatokat. Az uniós külügyminiszterek ugyanakkor egységesen támogatták a vegyi fegyverek tilalmát.
A tömeges bevándorlást meggátló országok alacsonyabb munkanélküliséget tapasztalnak, miközben Svédország „sziklaként” zuhan a munkanélküliségi rangsorban – írja egy svéd hírportál.
A Magyarországon működő német vállalatok vezetői pozitívnak és biztatónak tartják a magyar gazdaság helyzetét, és hasonlónak látják saját ágazatukat és cégüket - mondta Dale A. Martin, a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) elnöke a kamara idei konjunktúrajelentését bemutató sajtótájékoztatón, Budapesten.