Régóta nem látott szintre emelkedett az alumínium ára kedden, és szakértők szerint további drágulás várható a Ruszal orosz alumíniumipari céggel szembeni amerikai embargó hatására.
Emelkedéssel indították a keddi kereskedést az amerikai részvényindexek, a jó hangulat pedig végig kitartott. Az erősödés elsősorban a szép számokkal induló gyorsjelentési szezonnak volt köszönhető, de az is segített, hogy a szíriai...
Átadták az eRoadArlanda elnevezésű svédországi projekt keretében megépített útszakasz, mely a világon elsőként teszi lehetővé a kereskedelmi és a személygépjárművek számára, hogy menet közben vegyenek fel elektromosságot az útból.
A nemzetközi szervezetek és elemzők is elismerik, hogy működik az adócsökkentésekre és béremelésekre épülő növekedésösztönző gazdaságpolitika - kommentálta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM), hogy a Nemzetközi Valutaalap (IMF) a tavaly őszihez képest 0,4 százalékkal, 3,8 százalékra növelte előrejelzését a magyarországi gazdasági növekedésre kedde
Enyhén mérséklődött az optimizmus a hazai nagyvállalatok körében – jelzi a K&H nagyvállalati növekedési index első negyedéves eredménye. A legnagyobb hazai cégek éves várakozását jelző mutató 1 ponttal csökkent, így jelenleg 11 ponton áll.
Júniusban elkészülnek Németország és Franciaország közös javaslatai az Európai Unió reformjáról - mondta Angela Merkel német kancellár kedden Berlinben.