2018. április 18. szerda

ápr. 18
19:06
Újra elkezdik tervezni az M0-ás budai bővítését (HírTV)
A mintegy 20 kilométeres szakasz egy részén alagút vezet majd.
ápr. 18
19:12
Világgazdasági kockázat az eladósodás mértéke (Adózóna)
Rekordméreteket öltött a globális eladósodás, már messze meghaladja a 2009-es, a Lehman Brothers amerikai bankcsoport összeomlása utáni szinteket, ami kockázatot jelent a világgazdaságra – erre figyelmeztetett a Nemzetközi Valutaalap (IMF) szerdán közzétett jelentésében.
ápr. 18
19:12
Megszólalt Szijjártó a Figyelő „Soros-listájáról” (ATV)
A Figyelő szerkesztőségéhez irányította Szijjártó Péter az ENSZ Emberi Jogi Főbiztosát azután, hogy a szervezet a magyar kormány közbenjárását kérte a civilek és jogvédők listázása miatt. Az ENSZ mellett újabb magyarországi intézmények is tiltakoznak a Figyelő listája miatt, amely újabb nevekkel bővült.
ápr. 18
19:12
Gyári fotón az új Lexus ES (Autónavigátor)
Egy hét múlva debütál az ötödik generációs Lexus ES, ami első ízben Európában is kapható lesz. Már most gyári képen látható.
ápr. 18
19:21
Nem ért véget Zuckerberg kálváriája, újabb meghallgatás várhat a Facebook-alapítóra (Blikk)
Mark Zuckerbergnek, a Facebook közösségi portál társalapító-vezérigazgatójának meg kell jelennie az Európai Parlamentben – hangsúlyozták az EP képviselői Strasbourgban szerdán.
ápr. 18
19:21
Angela Merkel elszörnyedt (Infostart)
Rátámadtak Berlinben két emberre, mert a zsidó vallás előírásainak tiszteletét kifejező fejfedőt, kipát viseltek. Az eset országszerte felháborodást okozott, szerdán a német főváros vezetése, a szövetségi kormány és Angela Merkel kancellár is elítélte az antiszemita támadást.
ápr. 18
19:23
Így vág vissza Baukó Berki feljelentésére (Blikk)
Tovább dagad a botrány Berki Krisztián és Baukó Éva közt.
ápr. 18
19:24
Diszkréten erősödik Amerika (Portfolio)
Folytatódik az amerikai tőzsdék erősödése, a befektetők a kedvező vállalati híreknek örülnek elsősorban.Meg sem rezdült Amerika a Fed Bézs Könyvére 2018.04.18 21:30Az amerikai befektetőket teljesen hidegen hagyta a Fed Bézs Könyve...
ápr. 18
19:24
60 millióból reklámozhatják, hogy épül (!) az új Puskás-stadion (444.hu)
Rogánék írtak ki közbeszerzést a 140 milliárdos stadion építésének kommunikációjára.
ápr. 18
19:24
Duterte rendelt el vizsgálatot egy kormányellenes tüntetéseken részt vevő ausztrál apáca ellen (ATV)
A Fülöp-szigeteki elnök szerdán elismerte, hogy ő rendelt el vizsgálatot egy kormányellenes tüntetéseken részt vevő idős ausztrál apáca ellen, ami őrizetbe vételéhez vezetett. Rodrigo Duterte szerint ezt figyelmeztetésnek szánta a kormányát bíráló külföldieknek, akik mostantól kitoloncolásra számíthatnak.
ápr. 18
19:24
Egyelőre nem nyúlnak a ménesbirtokhoz (HírTV)
Egyelőre mégsem bővítik milliárdokból a mezőhegyesi ménesbirtok és tangazdaságot, a pályázati kiírás eredménytelenül zárult.
ápr. 18
19:30
Végre öröm érte a szívbeteg Boros Lajost (Ripost)
A két legendás rádiós között jó ideje fagyos volt a viszony, de most valami megváltozott. Lali királyt boldoggá tette néhány telefonhívás.
ápr. 18
19:30
A magyar kislány megható üzenete a bravúros tüdőátültetés után - Videó (Ripost)
Sikeresen végezték el az első hazai gyermek-tüdőtranszplantációt - jelentették be az orvosok a témában tartott szerdai, budapesti sajtótájékoztatón.
ápr. 18
19:30
Pánik a repülőn: felrobbant az egyik hajtómű. Videó! (Ripost)
Az egyik utas olyasmiről készített videót, amit senki sem szeretne látni. Kész csoda, hogy csak egy valaki halt meg, akit a légnyomáskülönbség szinte kiszippantott a gépből.
ápr. 18
19:30
Külsőssel oldaná meg a számlázást a hulladékkezelő (HírTV)
3,7 milliárdért szervezi ki az ügyfélszolgálatot és a követelés-kezelést az állami kukaholding.
ápr. 18
19:32
Hatalmas fordulat Baukó Éva és Berki Krisztián háborújában! (Ripost)
Zaklatással vádolta meg Baukó Évát Berki Krisztián ügyvédje, most azonban a másik fél is visszavág!
ápr. 18
19:33
Mégis létezhetett a titokzatos bolygó? Elképesztő felfedezést tettek a kutatók – videó (Blikk)
Németország/Svédország – Meteordarabkák bizonyíthatják, hogy a Nibiru több, mint fikció.
ápr. 18
19:33
Bravúros transzplantáció Budapesten (vg.hu)
Elvégezték az első magyarországi gyermek-tüdőtranszplantációt – jelentették be a témában tartott szerdai, budapesti sajtótájékoztatón.
ápr. 18
19:35
Segélykiáltást hallattak az autóbuszos cégek (vg.hu)
A kormány és a biztosításfelügyelet beavatkozását kérik az autóbuszos személyszállítók a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási díj drasztikus növekedése miatt – közölte a NiT Hungary.
ápr. 18
19:36
Ennyit erősödött a forint (ProfitLine)
Alig változott, szerény mértékben erősödött a forintárfolyam szerdán a főbb devizákkal szemben a bankközi piacon.
ápr. 18
19:36
Hatalmas változás a Sparnál: 13 ezer ember érintett (Pénzcentrum)
Szijjné Kállai Ildikó lett a Spar Magyarország új humánerőforrás vezetője. A szakember a Praktikertől érkezett Magyarország egyik legnagyobb foglalkoztatójához. A SPAR hosszú távú HR-stratégiájának célja, hogy a legvonzóbb munkahely...
ápr. 18
19:36
Durva: égő kamionból menekült a sofőr Zsámbékon (ATV)
A 12 tonnás kamion sofőrje szerencsére ki tudott ugrani a járműből.
ápr. 18
19:36
A vádak szerint terrorista pszichózist okozott álhíreivel a román köztévé szerkesztője 1989-ben (444.hu)
A katonai ügyészség emberiesség elleni bűncselekmények elkövetésével vádolta meg Teodor Brates egykori főszerkesztő-helyettest.
ápr. 18
19:37
Az amerikai szankciók a ZTE elevenébe találtak (vg.hu)
Messzemenő következményei lehetnek a kínai ZTE mobil távközlési vállalatra kivetett amerikai szankcióknak, mivel az alkatrész- és szoftverbeszerzésre elrendelt hét éves tilalom akár az Android operációs rendszer használatának lehetőségétől is megfoszthatja.
ápr. 18
19:42
Ennek a 81 éves nőnek olyan teste van, amiről sok fiatal csak álmodik (Femcafe)
Ez bizony nem photoshop.
ápr. 18
19:45
Előrehozott választáson döntenek a törökök (HírTV)
Felgyorsul a hatalomkoncentráció Törökországban.
ápr. 18
19:51
Házkutatást tartottak a Porsche és az Audi több németországi telephelyén (Infostart)
Házkutatást tartottak szerdán a német Volkswagen csoporthoz (VW) tartozó Porsche és Audi autógyártó társaságok több németországi telephelyén a VW dízelbotrányával összefüggésben.
ápr. 18
19:51
Ma mind meghalunk – állítólag (Blikk)
Egy titokzatos hangüzenet állítja: még ma, azaz április 18-án eljön a világvége.
ápr. 18
19:51
Családi kör (Alternatív Energia)
.
ápr. 18
19:51
Újult erővel hódít tovább – Ford Tourneo és Transit Custom (2018) menetpróba (Auto Pult)
A kisbuszok és kishaszonjárművek világában bevett dolog, hogy a generációváltás során az alapokat nem cserélik le a gyáriak, ugyanakkor a külső és a belső alapos – vagy kevésbé alapos – átformálásával és egyéb újdonságokkal mégis nyugodtan nevezhetjük újnak az adott modellt. Így van ez a Fordnál is, hiszen az amerikaiak még 2012-ben mutatták be a Custom családot, melynek Tourneo (kisbusz) és…
ápr. 18
19:54
Teljesen megváltozott Tom Hardy – Ön ráismer a világhírű színészre? (Blikk)
Al Capone kedvéért felismerhetetlenné vált Tom Hardy.
ápr. 18
19:54
A MOL felkészült a jövőre - új üzletágakat fejleszt a magyar multi (NRGreport)
Évi ötvenmillió gumiabroncs gyártásához elegendő alapanyagot állít elő a Mol és a JSR Corporation új szintetikus gumigyára Tiszaújvárosban. Az alapanyag iránti világpiaci kereslet dinamikusan nő, így a csoport petrolkémiai piaci részesedése várhatóan tovább erősödik a régióban és Európában.
ápr. 18
19:57
Meglepő: ez a csapat szerződtetné Buffont (Sport365)
Érdekes helyről futott be ajánlat a Juve klasszisáért.
ápr. 18
20:00
Hajdu Nóra sem biztos, hogy folytatja a politizálást (ATV)
Rónai Egon ezt is megkérdezte tőle az ATV Egyenes beszéd című műsorban, mire az Együtt alelnöke bizonytalan választ adott.
ápr. 18
20:00
Vadászgépekkel repült korábban a pilótanő, aki le tudta tenni a szétrobbanó hajtóművű Boeing-et (444.hu)
Az utasok hősként ünneplik Tammie Jo Shults-ot, akinek kötélből voltak az idegei.
ápr. 18
20:00
Rekordok dőlnek meg: Öntik a bankok a hiteleket a lakáspiacra (Biztosító Magazin)
Újabb rekorddal igazolja a lakáshitelezési piac a jelentős keresletet. 2017-ben közel 96 ezer lakáshitelnek adtak zöld jelzést a bankok, ez - amellett, hogy 18 százalékos növekedést jelent a 2016-os szinthez képest - 9 éves rekordnak felel meg.
ápr. 18
20:06
Kitüntetést kapott a Citi Magyarország vezérigazgatója (ProfitLine)
A Citi Magyarország úttörő szerepet játszott az országban, innovatív tevékenységével hozzájárult a nemzetgazdaság előmozdításához - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, aki Magyar Érdemrend Tisztikeresztje kitüntetést adott át Kevin A. Murray-nek, a társaság vezérigazgatójának szerdán, Budapesten.
ápr. 18
20:06
Üzent a magyar kislány, akin először végeztek tüdőátültetést hazánkban (Femcafe)
A műtét volt az egyetlen esélye, és sikerült.
ápr. 18
20:06
Nagyszabású építkezés kezdődik a Hungária körúton (vg.hu)
Néhány héten belül indul a Hungária körúton a négy irodaépületből álló Aréna Business Campus építése – jelentette be Borbély Zoltán, a fejlesztő Atenor Group Hungary Kft. vezetője az irodakomplexum alapkőletétele alkalmából.
ápr. 18
20:09
Életveszély: 12 tonnás, égő kamionból ugrott ki a sofőr Zsámbékon (Blikk)
Egy hajszálon múlt az élete annak a sofőrnek, aki egy égő kamionból ugrott ki Zsámbékon.
ápr. 18
20:09
Százezrek maradtak ivóvíz nélkül az ukrajnai harcok miatt (Blikk)
Leállították a munkát szerdán a frontvonalon lévő, több mint 600 ezer lakost ellátó donyecki vízszűrőállomáson azt követően, hogy előző nap az állomás öt dolgozója megsebesült a térségben zajló harcok következtében.
ápr. 18
20:09
Férfi vízilabda BL - Nyolcas döntőben az Eger és a Szolnok (Infostart)
A montenegrói Jadran Carine elleni szerdai győzelemmel két fordulóval a csoportkör vége előtt a ZF-Eger biztosította helyét a férfi vízilabda Bajnokok Ligája nyolcas döntőjében, s ez az eredmény a címvédő Szolnok továbbjutását is jelenti.
ápr. 18
20:12
Uroszepszis: a húgyúti fertőzés talaján kialakult szepszis (WebBeteg)
Az uroszepszis olyan állapot, mikor a húgyúti fertőzést okozó baktérium vagy gomba a véráramba jutva szisztémás fertőzést okoz, mely a vérrel a testben kering. Ezt a fajta vérfertőzést szepszisnek (köznyelvben pedig gyakran vérmérgezésnek) hívják. A szepszist leginkább tüdő vagy hasi fertőzések okozzák, az érintettek csak kisebb hányadánál (kb. 5%)
ápr. 18
20:12
Meghalt Willow, II. Erzsébet utolsó corgija (ATV)
II. Erzsébet királynő utolsó corgi kutyája is elpusztult, több mint hetven évnyi korszakot lezárva a brit uralkodó életében.
ápr. 18
20:12
Egyedül lépne Vona helyébe Toroczkai (HírTV)
Bár társelnökségről volt szó, Toroczkai László mégis elindul egyedül a jobbik elnöki pozíciójáért.
ápr. 18
20:18
A cushingi tárolóban csökkent az olaj mennyisége (NRGreport)
A WTI ismét 67 dollár közelébe emelkedett, miután a tegnapi API jelentés 1,05 millió hordó készletcsökkenést mutatott, ami megegyezett a piaci várakozással és kedvezőbb, mint a múlt heti adat, mely a készletek emelkedését mutatta.
ápr. 18
20:18
Állami beavatkozást várnak a buszos cégek a magas biztosítási díjak miatt (Biztosító Magazin)
A kormány és a biztosításfelügyelet beavatkozását kérik az autóbuszos személyszállítók a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási díj drasztikus növekedése miatt.
ápr. 18
20:24
Nem bocsát meg Hadházy Sallai Róbert Benedeknek (ATV)
Nem bocsájt meg Hadházy Ákos, az LMP leköszönő társelnöke Sallai R. Benedeknek, aki pár napja felborította őt. Az LMP titkára bocsánatot kért tettéért, de magától nem mond le pozíciójáról és nem lép ki a pártból sem, a párt döntését viszont tudomásul fogja venni. A konfliktus sértettje, Hadházy Ákos szerint nem ez volt a legsúlyosabb tette a párt m
ápr. 18
20:24
Megjelent az új, hulladékhasznosításra vonatkozó iparfejlesztési pályázat (NRGreport)
Megjelent a Földművelésügyi Minisztérium idei iparfejlesztési pályázata a hulladékok hasznosítására és hulladékhasznosító rendszerek fejlesztésére.
ápr. 18
20:27
Csak a magyar kormány látja máshogy? Ezt gondolja Európa a bevándorlókról (Privátbankár)
Az Európai Bizottság kutatásával arra akart fényt deríteni, miként vélekedik az átlag európai a bevándorlás kérdéséről. A felmérés szerint máris meglepően sokan tartanak kapcsolatot külföldről érkezett emberekkel, ugyanakkor sokan aligha informáltak a kérdésben. Az integráció állami támogatása egyértelműen fontos, ugyanakkor a bevándorlók korlátozo

Keresés