48 millió forint bírsággal sújtotta a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) a UPC-t jogszerűtlen piaci magatartás miatt. Az NMHH az alapvető európai uniós és hazai jogszabályok súlyos és tudatos megsértése miatt büntette meg...
Bosznia-Hercegovina alig pár hete jelezte, hogy a határainál egyre több az illegális bevándorló, és idén már több százan jutottak jogszerűtlenül az ország területére.
Hujber Feri többé nem posztol a Facebookon, hosszú és filozofikus posztban búcsúzott el a közösségi lét ezen formájától. A kommentekből azonban kiderül, hogy Twitter-fiókot indított.
Sikeresen hatástalanították pénteken Berlinben a főpályaudvarnál talált második világháborús bombát, amely miatt le kellett zárni a német főváros központjának egy részét.
Először az EU történetében politikai feltételekhez akarják kötni a 2020 utáni uniós pénzek kifizetését - jelentette be ma Günter Öttinger uniós költségvetési biztos a Bruxinfo beszámolója szerint.
Újabb szabályváltoztatások jönnek a Forma–1-ben. A száguldó cirkusz döntnökei a héten Párizsban ültek össze, hogy a következő szezonban tervezett módosításokról tárgyaljanak.
Az Európai Bizottság további öt évvel, változatlan százalékos értékkel meghosszabbította mások mellett a Kínából érkező acél drótkötelekre és kábelekre vonatkozó dömpingellenes vámszabályozást pénteken.
Az emberek többsége legfontosabb személyes adatait már a felhőben tárolja. A családi képek, címlisták, levelezések, a biztosan megőrizni kívánt adatok már mind-mind a felhő részeit képezik. Április 26-ai Cloud Summit 2018 konferenciánkra...
A regeneratív orvoslás új terápiás eljárásokkal rukkolhat elő a rákos megbetegedések, a genetikai rendellenességek vagy az autoimmun betegségek kezelésében. Az új terápiák piaca gyors növekedésnek indult, amely 2020 és 2025 között évente várhatóan 33 százalékkal bővül majd. Ennek ellenére a nagy gyógyszergyártó cégek feltűnően nem törődnek a változ
Romániában az egészségügyben dolgozók és a vasutasok is utcára vonultak pénteken, előbbiek a kórházak kiegészítő személyzete béreinek csökkenése, utóbbiak a rossz munkakörülmények miatt tiltakoztak. Több száz egészségügyi...
Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke szerint a magyar oktatás meggyengítésére irányuló kezdeményezésről van szó az egyetemegyesítés esetében.
A pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) levélben szólította fel Orbán Viktort, hogy a mostani kormányalakításakor szüntessék meg az Emberi Erőforrások Minisztériumát és hozzanak létre külön Oktatási Minisztériumot.
Több száz fős tömeg előtt botoztak meg pénteken a hatóságok Indonéziában két nőt prostitúcióért, illetve három – nem házas – pár tagjait amiatt, hogy nyilvánosan kimutatták szerelmüket: a prostitúcióval vádolt nőkre 11-11 botütést mértek, míg a másik hat fiatal elítélt 11-től 22-ig terjedő botütést kapott – botozásokat valószínűleg utolsó alkalommal tartották meg a nyilvánosság előtt, mert a…
Óriási versenyt fog generálni a pénzügyi szektorban a fintech forradalom, aki lemarad a fejlesztésekkel, középtávon nem fog tudni helytállni, elveszítheti ügyfelei és piaca jó részét - mondta Windisch László, a Magyar Nemzeti Bank pénzügyi szervezetek felügyeletéért és fogyasztóvédelemért felelős alelnöke a jegybank
Rubens Barrichellónak nem engedték meg, hogy meglátogassa Michael Schumachert, korábbi versenyzőtársát, aki 2013 decemberében történt síbalesete óta a nyilvánosságtól elzárva lábadozik súlyos fejsérüléséből.
Jogszerűtlen piaci magatartása miatt 48 millió forintos bírsággal sújtotta a UPC-t az alapvető európai uniós és hazai jogszabályok súlyos és tudatos megsértése miatt a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH).