Konyári János, a balatonboglári Konyári Pincészet alapítója nyerte el a Borászok Borásza címet, míg a Borászok Barátjának a brit Caroline Gilby borszakértőt választották
A döntéshozatalra összpontosíthatnak a cégvezetők, az adatelemzés pedig egyre inkább a mesterséges intelligencia feladatává válik a most kialakuló trendek szerint .
Rendezvény előkészületei miatt időszakosan lezárták az Erzsébet híd Pest felé vezető oldalát szombaton délelőtt - közölte Facebook-oldalán a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).
Az elmúlt évek gazdasági folyamatait pozitívan értékeli a Magyar Iparszövetség, ugyanakkor a közterhek és a bürokrácia további csökkentését várja – közölte Vadász György, a szervezet ügyvezető elnöke.
Pénteken jelentették be, hogy 28 éves korában elhunyt Avicii. A svéd világsztár DJ utolsó képei a Muscat Hill Resort hivatalos Instagram-oldalára kerültek fel.
Konyári János, a balatonboglári Konyári Pincészet alapítója nyerte el a Borászok Borásza címet, míg a Borászok Barátjának a brit Caroline Gilby borszakértőt választották.
Orbán Viktor miniszterelnök azon bejelentése, hogy továbbra is Varga Mihály vezeti a Nemzetgazdasági Minisztériumot, üzenet a piacoknak, azt üzeni, hogy marad az eddigi fegyelmezett költségvetési politika - mondta a Századvég Alapítvány közgazdásza szombaton az M1 aktuális csatorna műsorában
Egyre több visszaélésre derül fény a migrációval kapcsolatban. Kiderült, hogy a német menekültügyi hivatal brémai irodája olyanoknak is menedékjogot adott, akiknek nem kellett volna
Egy rövid számsor egyszeri megadásával akár nyugdíjas korukig minden évben pénzhez juttathatják valamelyik egyházat a magyar adófizetők. Erre a személyi jövedelemadó új szabálya ad módot: eszerint az adóhivatal addig folyósítja az érintett adójának egy százalékát a kiválasztott egyháznak, amíg az állampolgár meg nem változtatja a címzettet – írja a Magyar Idők szombati száma.
Felminősítés lehetőségére utaló pozitívra javította az eddigi stabilról Csehország államadós-besorolásának kilátását pénteken a Moody's Investors Service, elsősorban a közfinanszírozási mérőszámok folyamatos javulásával, az alacsony adósságrátával és az erőteljes növekedési dinamikával indokolva a lépést.
Orbán Viktor azon bejelentése, hogy továbbra is Varga Mihály vezeti a Nemzetgazdasági Minisztériumot, azt üzeni, hogy marad az eddigi fegyelmezett költségvetési politika.
Az ukrán kormány hamarosan kiírja azt a tendert, amelynek célja magánbefektetők bevonása az úgynevezett energiahíd projektbe. A Magyarországot is érintő beruházás célja, hogy megteremtse a hmelnickiji atomerőműben termelt villamos energia Európai Unióba történő exportját, valamint hogy előteremtse az erőmű tervezett bővítéséhez szükséges finanszíro
Az iráni Atomenergia-ügynökség várható és váratlan válaszokkal is készül arra, ha az Egyesült Államok a maga részéről felmondja az iráni atomprogramról 2015-ben kötött nemzetközi megállapodást: „atomenergia-ügynökségünk teljesen felkészült olyan válaszokra, amelyekre számítanak, de olyanokra is, amelyekre nem számítanak” – jelentette ki Haszan Róháni iráni elnök egy beszédében, amelyet az iráni…
A hétfőn érkező hidegfront előtt délnyugat felől a Földközi-tenger térségéből származó nagyon enyhe levegő áramlik fölénk. Addig igazi nyári időben lesz részünk.
Ha az adófizető megjelöl egy egyházat, úgy a NAV minden évben továbbítja a polgár adójának egy százalékát a megnevezett egyháznak, akkor is, ha az érintett erről az adott évben nem rendelkezik – írta a Magyar Idők.
Az ukrán kormány hamarosan kiírja azt a tendert, amelynek célja magánbefektetők bevonása az úgynevezett energiahíd projektbe. A Magyarországot is érintő beruházás célja, hogy megteremtse a hmelnickiji atomerőműben termelt villamos energia Európai Unióba történő exportját, valamint hogy előteremtse az erőmű tervezett bővítéséhez szükséges finanszíro
A lakásvásárlóknak fontosabb a lakószobák száma, mint a lakás alapterülete. Sőt, amióta az egekbe szöktek a lakásárak, a vásárlók minél több szobát szeretnének belezsúfolni minél kisebb alapterületbe. Ezt az igényt az építők is igyekeznek kielégíteni – gyakran áthágva a vonatkozó előírásokat is. Pedig nem árt odafigyelni a szobák szabályoknak megfe
Reggelente százezrek ébrednek a hangjára, tévésorozatának nézettsége átlépte a milliót, a Valami Amerika harmadik részére pedig ezen a hét végén vált mozijegyet a 400 ezredik néző, miközben színházakban is remekel.