A Demokratikus Koalíció véleménye szerint az Európai Bizottságnak és az Európai Parlamentnek (EP) is elfogyott a türelme a magyar kormány illiberális politikája miatt
A hat hónapnál tovább tartó fájdalom esetében krónikus fájdalomról beszélhetünk, amely az ördögi kör kezdő elemeként beindíthat egy egyre romló folyamatot. Dr. Arnold Dénes Arnold MSc, a Fájdalomközpont sebésze, fájdalomspecialista szerint azonban lehetséges megszakítani a lefelé tartó spirált.
A Népszava, mint Magyarország legnagyobb múltú napilapja immár negyedik éve követi az I. világháború (bár akkor még nem sorszámozták) eseményeit. Most megállunk egy picit
Nyilvánosan bocsánatot kért a terrorszervezetként számontartott baszk ETA az áldozatok hozzátartozóitól. A májusban feloszló szervezet több mint 800 ember haláláért felelős.
Zsolt kamaszkora óta jobbikos, tagja volt a Gárdának is. Gábor LMP-szavazó, és melegként nem szívesen állt volna egy csapat gárdista elé. Múlt héten együtt tüntettek, most pedig leültek beszélgetni.
James Comey könyve, az A Higher Loyalty: Truth, Lies, and Leadership, (Magasabb rendű lojalitás: Igazság, hazugságok és vezetés) az elmúlt évek Fehér Házért folyó játszmáit próbálja leírni – ezen játszmák egyik legellentmondásosabb szereplőjének szemszögéből. A Hetek cikke.
Míg 1990-ben a 21 évnél idősebbek körében már több volt az önállósodott, mint a szülőkkel élő fiatal, addig 2016-ban a váltás csak a 25. életévtől következik be - derült ki a Központi Statisztikai Hivatal ezen a héten közzétett...
A Székesfehérvári Járásbíróság nyomozási bírája szombaton elrendelte annak a férfinek az előzetes letartóztatását, aki az alapos gyanú szerint hétfőn - a köznyugalmat súlyosan megzavarva - székesfehérvári otthona ablakából egy légpuskával öt, esetenként célzott lövést adott le a szemközti áruház parkolója környékén közlekedő, illetve a buszmegállób
A Székesfehérvári Járásbíróság nyomozási bírája szombaton elrendelte annak a férfinek az előzetes letartóztatását, aki az alapos gyanú szerint hétfőn - a köznyugalmat súlyosan megzavarva - székesfehérvári otthona ablakából egy légpuskával öt, esetenként célzott lövést adott le a szemközti áruház parkolója környékén közlekedő, illetve a buszmegállób
Riasztást adtak ki hangosbeszélőkön a japán főváros központjában szombaton, de a helyi önkormányzat szerint az ott élők nem estek pánikba: a Csijoda negyedben 9
A Dunaferr átvészelte a rendkívül nehéz acélipari piaci korszakot, a hosszú távú stratégia helyes kijelölésével a vállalat megerősödött és fejlődési pályára állt - hangsúlyozta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
Windsori rezidenciáján, családi körben ünnepelte szombaton 92. születésnapját a brit uralkodó, de a szokásoktól eltérően ezúttal azért szerveztek számára egy nagyszabású születésnapi partit is.
Egyelőre még nem tervezgeti az esküvőt Zsidró Tamás. A mesterfodrász az atv.hu-nak elárulta: szerelmével, Dobó Katával nem beszélgettek még a ceremóniáról.
Míg a Mercedes próbálja utolérni saját magát, addig a Volkswagen egy kicsit röhög a markában. Az Amarokot ugyanarra a szintre húzták, amennyit a Mercedes ígér, még többre is.
Idén is rendelkezhetünk afelett, hogy a megfizetett adónk 1+1%-át melyik regisztrált szervezetnek, egyháznak vagy kiemelt költségvetési előirányzatnak adományozzuk.
Két érdekes képet is közreadott az amerikai űrkutatási hivatal. Az egyiken a Nemzetközi Űrállomás növénytermesztési programja, a másikon a "pizzaprogram" látható.
Halálos ítéletet kell kiszabni azokra, akikről bizonyítást nyer, hogy nemi erőszakot követtek el 12 évesnél fiatalabb kisgyereken - határozott szombaton az indiai kormány.
Az Egyesült Államok továbbra is a dúmai vegyi támadás helyszínének manipulálásával vádolja Moszkvát és Damaszkuszt, miközben a nemzetközi ellenőrök változatlanul nem juhattak el Dúmába.
A mai rohanó világban egy 6-7 éves konstrukcióval rendelkező autót bizony már könnyen elavultnak érezhetünk – éppen ezért lövik be ennyire a modellciklusokat a gyártók –, ugyanakkor ez nem jelenti azt, hogy az adott modell ne tudná megállni a helyét manapság is. Többek között ezt vizsgáltuk meg legutóbb, amikor szerkesztőségünk garázsába látogatott a Lexus CT 200h, ami alapjait tekintve már nem…
Tájékoztatás elmulasztása miatt a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 100 millió forintra bírságolta az Apple-t és megtiltotta a jogsértő gyakorlat folytatását. Apple nem tájékoztatta a fogyasztókat a wifi-asszisztens szolgáltatás...