2018. április 30. hétfő

ápr. 30
17:30
A Telegram blokkolása ellen tüntettek Moszkvában (hirado.hu)
A cég továbbra is kiáll a magánkommunikáció sérthetetlensége mellett.
ápr. 30
17:30
Ellenfelére talált Erdogan? (USAracing)
A választások hirtelen előrehozása meglepte az ellenzéket, így kapkodva néznek a jelöltállítás elébe, viszont az Erdogan által diktált tempó, úgy tűnik, szokatlan együttműködést eredményezhet.
ápr. 30
17:30
A Tesco elé vágnak a brit piacon (vg.hu)
Egyesült a második és a harmadik legnagyobb brit kiskereskedelmi cég, a Sainsbury és az Asda, aminek hatására a legnagyobb ágazati vállalat jön létre piaci részesedése alapján, maga mögé szorítva az eddig vezető Tescót.
ápr. 30
17:33
Csukás István: ott a nagy üzenet az üveggolyóban (Infostart)
Csukás István Kossuth-díjas költő, író, a Nemzet Művésze negyven évvel ezelőtt írt regényét, az "Utazás a szempillám mögött" című művét mutatja be a Zichy Szín-Műhely. Az álombéli utazást május 10-én láthatja először a közönség a Stefánia Palotában.
ápr. 30
17:36
Putyin és Macron is fenntartaná az atomalkut (Portfolio)
Az iráni nukleáris programról elfogadott átfogó közös cselekvési terv fenntartása és maradéktalan végrehajtása mellett foglalt állást telefonbeszélgetése során Vlagyimir Putyin orosz és Emmanuel Macron francia elnök - közölte hétfőn...
ápr. 30
17:36
20 perc alatt találhatsz új, zsírosabb melót: nem vicc, új divat terjed (Pénzcentrum)
Oszkár, Uber, Airbnb, Yumber, Miutcánk, Dogsurf - csak pár azokból az applikációkból, amelyek a sharing economyt, vagyis a közösségi gazdaságot századunk egyik legjelentősebb közgazdaságtani fogalmává tették. Mutatjuk, mi a közös bennük...
ápr. 30
17:36
Több ezren tüntettek Moszkvában az internet szabadsága mellett (444.hu)
Az orosz tömegtájékoztatási és távközlési hatóság két hete blokkolja a Telegramot, mert az üzenetküldő szolgáltató nem adta ki az FSZB-nek a kommunikációja kódkulcsait. A tüntetésen az elnökválasztásból kizárt Alekszej Navalnij ellenzéki vezető is beszédet mondott.
ápr. 30
17:36
Női és férfi asztaliteniszezőink is kikaptak a csapatvébén (m4sport.hu)
Pergel Szandráék Japánnal, Majoros Bencéék Görögországgal szemben maradtak alul.
ápr. 30
17:36
Sokkolta a rajongóit Selena Gomez legújabb frizurájával (Femcafe)
Drasztikus változás.
ápr. 30
17:39
Brüsszel megkerülné a magyar és a lengyel vétót (HírTV)
Az igazságszolgáltatás függetlenségéhez kötné az EB a következő ciklus uniós pénzeinek elosztását.
ápr. 30
17:45
Két héten keresztül minden nap ezt a házi szert ittam, és már nem fájnak az ízületeim (Blikk)
Ennél olcsóbb gyógymódot biztos nem találsz.
ápr. 30
17:45
Hátborzongató: szellem támadta meg az edzőt egy 800 éves temetőben – videó (Blikk)
Eling - Egy fitneszedző azt állítja, hogy megtámadta őt egy szellem, miközben egy 800 éves temetőben sétálgatott, ami állítólag kísértetjárta.
ápr. 30
17:45
Délhez igazítja óráit Észak-Korea (Kripto Akadémia)
Kim Dzsong Un a békéért hozta meg a szimbolikus döntést.
ápr. 30
17:47
Egy vonat ütötte el a férfit, de túlélte: kifordultak a belső szervei a gázolástól (Blikk)
Yonkers - Szeptemberben esett egy szerelvény elé az amerikai férfi, aki életveszélyes sérüléseket szenvedett.
ápr. 30
17:48
Döbbenet: az Energizer új telefonja akár 2 hétig is bírja egy feltöltéssel (Blikk)
Az Energizer elemeket gyártó cég egy elképesztő újdonsággal rukkolt elő: olyan telefonok gyártásába kezd, amik egy töltéssel akár 2 hétig is kitartanak.
ápr. 30
17:48
Négy bronzérem zsebelt be a 17 éves Szilágyi Erik a szumó eb-n (ATV)
A 17 éves Szilágyi Erik négy bronzérmet szerzett a vasárnap befejeződött plovdivi szumó Európa-bajnokságon.
ápr. 30
17:54
Szurkolóival ünnepelte meg az MTK, hogy bajnok lett - kép (Sport365)
Visszatérnek a kék-fehérek az NB I-be!
ápr. 30
17:54
Marihuánás süteményt evett egy kislány (hirado.hu)
Vasárnap szállították kórházba Csíkszeredában.
ápr. 30
18:00
Gigantikus vállalat jöhet létre (Portfolio)
Az Európai Bizottság engedélyezte a Bayer német vegyipari cégnek, hogy eladja agrárvegyipari üzletágának egy részét az ugyancsak német BASF vegyipari vállalatnak, és ezzel megnyílt az út az előtt, hogy a Bayer felvásárolhassa az amerikai...
ápr. 30
18:00
(18+) Vonatgázolás: kifordultak a belei a férfinak, de túlélte (ATV)
Szeptemberben esett egy szerelvény elé az amerikai férfi, aki életveszélyes sérüléseket szenvedett.
ápr. 30
18:00
„A mezei utak is jobbak” (HírTV)
Járhatatlan a Miskolcot Kassával összekötő 3-as főút egy szakasza.
ápr. 30
18:03
Nagy bejelentésre készül a NASA (Blikk)
Cleveland - Hatalmas bejelentésre készül a NASA május 2-án, ahol egy vadonatúj technológiát fognak bemutatni.
ápr. 30
18:05
Sokkoló: fejlevágással fenyegette alkalmazottját egy doktornő (Blikk)
Valdosta - Tárgyakat is hozzávágott a munkatársaihoz, valüszínűleg drog hatása alatt volt.
ápr. 30
18:06
Ennyivel növekedett a szerb GDP (ProfitLine)
Szerbia bruttó hazai terméke (GDP) 4,5 százalékkal nőtt az idei első negyedévben éves összevetésben - közölte első becslésében a szerbiai statisztikai hivatal (RZS) hétfőn.
ápr. 30
18:09
A neten könyörög a világsztár lánya: hajléktalan lett - Videó (Ripost)
A világ legismertebb "harcos" színészének lánya az interneten keres segítséget. Családja kitagadta, mivel egy nővel él, és az utcára kerültek.
ápr. 30
18:09
Lebuktak, énekesnővel csalja a feleségét a focisztár (Ripost)
A Manchester City labdarúgója bajba került egy kép miatt. Nehezen fogja megmagyarázni a feleségének.
ápr. 30
18:09
Nézz a lábad alá, nehogy rálépj egy szökevényre! (Ripost)
Soroksáron már hét jószágot talált egy járókelő az utcán! Most, hogy jó idő lett, egyre többen megszöknek
ápr. 30
18:12
Kiszámolták, hány perccel rövidíti meg életünket az alkohol (Ripost)
Egyetlen sör vagy bor is megrövidítheti az életünket - erre jutott egy új kutatás, amelyben azt is pontosan kiszámolták a kutatók, mennyivel élhetünk kevesebbet.
ápr. 30
18:12
Így festenek az átlagos nők szülés után Katalin hercegnéhez képest (Femcafe)
Ezeket a fotókat látnod kell!
ápr. 30
18:15
Az ország fele elégedetlen a választás eredményével (Infostart)
A megkérdezettek fele elégedetlen az április 8-ig választások eredményével, kicsivel kevesebben vannak akik elégedettek azzal. A megkérdezettek 87 százaléka válaszolt úgy, hogy részt vett az április 8-i választásokon, és azok akik nem mentek el tízből négyen ma máshogy döntenének, és elmentek volna szavazni. Akik szavaztak, tízből kilenc fő (87 szá
ápr. 30
18:15
Az internet szabadsága mellett tüntettek Moszkvában (Adózóna)
Több ezren tüntettek ma Moszkvában a Telegram üzenetküldő szolgáltató oroszországi hatósági blokkolásának kísérlete ellen és az internet szabadsága mellett.
ápr. 30
18:18
Brüsszeli behívó: terítéken a néppárti aggályok (Kripto Akadémia)
Orbán Viktorral holnap beszélget el az EPP vezetése.
ápr. 30
18:18
Hamilton feljelentette Vettelt (ATV)
Red Bull-drámát és Lewis Hamilton-győzelmet hozott a vasárnapi Azeri Nagydíj, ennek ellenére a brit világbajnok akadt ki, de eléggé vetélytársára, a trónjára törő Sebastian Vettelre.
ápr. 30
18:21
Megható: így búcsúztatták kollégái Nyári Diát – videó (Blikk)
– Utolsó forgatási napján babaváró ajándékkal lepték meg a Barátok közt sztárját.
ápr. 30
18:21
Teljesen kiakadt a Barcelonára Delofeu (Blikk)
Kiborult Gerard Delofeu az FC Barcelonára, miután nem került fel a neve a katalán csapat emlékpólójára.
ápr. 30
18:24
Többet sportoltatnák a szülők a gyerekeket (AQUA)
A magyar szülők 60 százaléka úgy tartja, hogy a 14 éven aluli gyerekek túlsúlyosak, aminek főként a mozgásszegény életmód, és a helytelen táplálkozás az oka.
ápr. 30
18:24
135 milliót ügyeskedett össze pluszban az MSZP és a Párbeszéd (HírTV)
Évente 135 millió forintos pluszt jelent, hogy az MSZP-nek és a Párbeszédnek két külön frakciója lesz az Országgyűlésben - számolta ki a Blikk.
ápr. 30
18:27
Új választások jönnek Olaszországban? (Infostart)
Új választások kiírásának ötletét vetette fel Luigi Di Maio, az olasz Öt Csillag Mozgalom (M5S) miniszterelnök-jelöltje hétfőn, miután Matteo Renzi, a balközép Demokrata Párt (PD) volt főtitkára határozott nemet mondott az M5S-szel alakítandó közös kormány lehetőségére. Ezzel egy időben a jobbközép tovább erősödött.
ápr. 30
18:27
Alaposan megünneplte az NB III-as csapat, hogy bajnok lett - kép (Sport365)
Ráadásul öt körrel a vége előtt biztosították be az elsőségüket.
ápr. 30
18:30
Erősödés Amerikában (Portfolio)
Kis erősödéssel indították a hónap utolsó napját az európai részvényindexek, igaz, az emelkedés mértéke egyelőre elmarad az ázsiai börzéken ma látottaktól. Az USA-ban nagyobb emelkedéssel kezdődött a nap, a lendület azonban napközben...
ápr. 30
18:30
A 17 éves Szilágyi Erik négy bronzérmet szerzett a szumó Eb-n (444.hu)
A magyar küldöttség 2 arannyal, 1 ezüsttel és 7 bronzéremmel zárt Bulgáriában. A birkózó Európa-bajnokságon viszont nem jutott magyar az elődöntőbe sem.
ápr. 30
18:36
Humánmeteo: fülledt majális jön (Háziállat)
Kedden továbbra is megmarad a frontmentes időjárás, a humánmeteorológiai helyzetet még mindig az átlagosnál több fokkal melegebb hőmérséklet határozza meg.
ápr. 30
18:39
Te felismernéd? Így néz ki most a TV2 visszavonult sztárja (Blikk)
Évtizedek után változtatott.
ápr. 30
18:39
Vakoknak és gyengénlátóknak készített műsort a Fővárosi Nagycirkusz (hirado.hu)
Az esélyegyenlőséget szolgáló budapesti kezdeményezésére külföldön is felfigyeltek.
ápr. 30
18:42
Kudarc Olaszországban - Jöhetnek az új választások (Portfolio)
Új választások kiírásának ötletét vetette fel Luigi Di Maio, az olasz Öt Csillag Mozgalom (M5S) miniszterelnök-jelöltje hétfőn, miután Matteo Renzi, a balközép Demokrata Párt (PD) volt főtitkára határozott nemet mondott az M5S-szel...
ápr. 30
18:42
Hatvanórás szesztilalommal várja Róma a Liverpool-drukkereket (m4sport.hu)
Az olasz hatóságok az angol szurkolók esetleges bosszújától tartanak.
ápr. 30
18:45
Lesújtó adatok a magyar korrupcióról (Infostart)
Világszerte szemléletváltásra van szükség a korrupció visszaszorításához, globálisan a cégvezetők közel 40 százaléka szerint az üzleti életben gyakori jelenség a vállalati visszaélés. Magyarországon minden 5. válaszadó úgy véli, iparágában elterjedt gyakorlat a vesztegetés, ami felülmúlja mind a régiós országok, mind a fejlődő piacok átlagát - álla
ápr. 30
18:45
Hóbortos eső: Várható időjárás az ország területén kedd estig (Biztosító Magazin)
A több-kevesebb napsütés mellett is gomolyfelhő-képződésre számíthatunk. Hétfőn estefelé szórványosan, éjszaka a Dunától keletre egyre kevesebb helyen, kedden eleinte keleten, majd estétől szórványosan várható zápor, zivatar.
ápr. 30
18:54
Hűha: mellet villantott Dukai Regina – fotó (Blikk)
Melleket villantott Instagram-posztjában Dukai Regina.
ápr. 30
18:54
Hamarosan jön a NASA nagy bejelentése (ATV)
Hatalmas bejelentésre készül a NASA május 2-án, ahol egy vadonatúj technológiát fognak bemutatni.

Keresés