A magyar szövetség hétfői tájékoztatása szerint a csapatot öt női versenyző alkotta Kanadában. Az első napi párbajtőrküzdelmek során két ezüstérem született Krajnyák Zsuzsanna (A kategória) és Dani Gyöngyi (B) jóvoltából, Veres Amarilla (A) pedig a dobogó harmadik fokára állhatott fel.
Több mint 500 diákot és tanárt evakuáltak egy Melbourne-i Egyetem épületéből Ausztráliában gázszivárgás gyanúja miatt. Mint később kiderült, valami egészen más okozta az intézményben terjengő bűzt.
Időtartamban, előadásszámban és nézőszámban is rekordot döntött a találkozó. A produkciókat 8377 néző látta, a Mitem előadásainak átlagos látogatottsága 95 százalékos volt.
Jellemzően borral kereskedtek és fuvarozással foglalkoztak azok a gazdasági társaságok, amelyek a bevallásaikban szereplő áfát hibajavítóról és relékről szóló fiktív számlákkal csökkentették. A NAV dél-alföldi pénzügyi nyomozói a mintegy kettőszázmillió forint kárt okozó bűnszervezetet felszámolták és vádemelést javasolnak velük szemben.
A Klebelsberg Központ több milliárddal támogatja az iskolák módszertani megújulását, valamint az intézmények infrastrukturális fejlesztését – mondta a Magyar Időknek adott interjúban Solti Péter, a központ elnöke.
2017-hez képest nincs változás: továbbra is az I. és V. kerületetekben a legjobb lakni, de jó helyezést ért el a VI., VII., IX, valamint a II. és XII., is a fővárosban. A vidéki nagyvárosoknál 2018-ban is Egerben, Veszprémben és Tatán a legkellemesebb lakni- derült ki az Otthon Centrum harmadik alkalommal publikált „életminőség-indikátora” elemzésb
Windsor – Mesterlövészekkel készülnek Harry herceg és Meghan Markle színésznő május 19-én tartandó esküvőjére. A helyi rendőrség szerint ugyanis egy esetleges terrortámadás is lehetséges a nagy napon.
Németországban a résztvevők 48,7 százaléka érte el az elvárt szintet tavaly a szövetségi bevándorlási és menekültügyi hivatal (BAMF) szervezésében tartott nyelvi és integrációs tanfolyamokat záró vizsgán - írták hétfőn német lapok a hivatal kimutatása alapján
Múlt héten találkozott Trump Merkellel, ezután a német kormány védelmi minisztere több pénzt kért a német védelmi kiadásokra, kérdés, hogy erre lehetőség lesz-e a német költségvetési szabályozás miatt – jelentette ki Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő, egyetemi tanár, aki szerint a minden bizonnyal bevezetésre kerülő amerikai védővámok nem lephetik meg nagyon az európai partnereket
A bitcointól már megszokhattuk, hogy az árfolyama óriási kilengéseket képes napról napra produkálni, egyre több szakértő viszont úgy véli, hogy a kriptodeviza életpályájának egy új, érettebb szakaszába léphet, ami kisebb volatilitással...
Szombaton Videoton–Ferencváros rangadó lesz, ha a Fradi behúzza a meccset, aligha lehet elvenni tőle az aranyérmet, ennek a megakadályozásához a fehérváriaknak nagyot kellene javulniuk.
Az ausztráliai Mary-folyamban élő "punkteknős", mely becenevét a páncélján taréjszerűen növő zöld algák miatt kapta, felkerült a leginkább veszélyeztetett fajok listájára.
Emelkedéssel zártak a vezető ázsiai tőzsdék hétfőn, és két órával a kereskedés kezdete után pluszban álltak az európai börzék is, miközben a forint vegyesen mozgott a főbb devizákkal szemben.
Hosszú távra szóló lakásprogramot szorgalmaznak szakmai szereplők, amelynek része, hogy az új lakások ötszázalékos forgalmi adója 2019 után is fennmaradjon.
git add -Kampányzáró eseményt tartott Vargha Tamás, Fejér megye 1-es számú választókerületének újraválasztott országgyűlési képviselője Székesfehérváron, a Szent István Művelődési Házban.