Március 19-én operatív egyeztetésen vettek részt a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) faanyag-kereskedelmi lánc felügyeletért felelős szakemberei Zólyomban. A szlovák társhatósággal való szorosabb együttműködést az indokolja, hogy északi szomszédunk is szigorúbb ellenőrzést kíván bevezetni a faanyagok kereskedelmét illetően – szerepel a közleményben. Az egyeztetésen elhangzottakat…
Egyre nagyobb a nyomás a Citigroupon és a Goldman Sachson, hogy részletesen mutassák be kormányzati lobbitevékenységüket, illetve hozzák nyilvánosságra az erre áldozott összegek nagyságát - írja a Financial Times. Hasonló témákról...
A használt lakások átlagárának növekedése a tavalyi év utolsó negyedében érezhetően lelassult – derül ki az ingatlan.com előzetes KSH-adatokat feldolgozó elemzéséből. Eszerint a végleges adatok még feljebb húzhatják az árváltozás mértékét, az új lakásoknál viszont a negyedéves áremelkedés az elmúlt 5 év legmagasabb értéke.
Az olasz választások eredményeit, illetve az elmúlt évek kormányzati történelmét ismerve bizonyára senki sem lepődik meg, hogy nehézségekbe ütközik a kormányalakítás. Az üzengetés elkezdődött, de ezek eddig csak arról szólnak...
Kijavították a számítógépes hibákat az Eurocontrolnál, újra üzemel minden rendszer – közölte szerdán az európai légiforgalmi irányítást összehangoló, brüsszeli székhelyű szervezet.
Bár több mint 40 év telt el Elvis Presley halála óta, a világ legnagyobb rock and roll ikonjának életéről és tragikusan korai haláláról a mai napig derülnek ki titkok. Most a legenda egykori felesége, legnagyobb szerelme, hagyatékának gondozója, Priscilla Presley törte meg a csendet és beszélt az énekes utolsó heteiről.
CIB Alapkezelő: "Az utóbbi hetekben különböző, okok miatt, eladási hullám uralkodott a nagy növekedési rátájú technológia cégek papírjaiban (Facebook, Amazon, Netflix, Google, Apple). Az Amazon tulajdonosának Jeff Bezosnak egyes elemzők...
A tőzsdék zuhanással, a Fehér Ház ingerülten reagált az amerikai árukra kivetett kínai vámtarifákra. A válaszlépés árt az amerikai gazdaságnak, a versenytársak pedig ugrásra készen várják, hogy kihasználják a kínai piacon keletkező űrt.
Nostradamus a 16. században élt híres francia csillagász, gyógyító és látnok volt. Nagy ismeretségre tett szert az emberiség történelmével kapcsolatban tett jóslatai alapján, amelyeket verses formában tett közzé. Sok predikciója nyert bizonyosságot. Többek között ilyen volt szeptember 11-e, a gazdasági válság, az olajválság és a globális felmeleged
Új módszeren dolgoznak tudósok, hogy megfékezzék a globális felmelegedést: elsötétítenék a napot. Az alapfeltevés, hogy a vegyszerek által előidézett mesterséges árnyékolás kevésbé veszélyes, mint a globális felmelegedés. Az...
Párkapcsolati vita vezethetett a YouTube székházában történt lövöldözéshez Feltehetőleg magánéleti vita miatt lövöldözött egy nő kedden a videomegosztó portál kaliforniai székházában
A déli határon épült kerítés elsősorban Budapestet védi, mondta a miniszterelnök a Nemzeti Közszolgálati Egyetem – Ludovika Egyetemi Campus ünnepélyes átadóján tartott beszédében.
Új módszert kutathatnak hamarosan a tudósok, hogy megfékezzék a globális felmelegedést: elsötétítenék a napot. Az alapfeltevés, hogy a vegyszerek által előidézett mesterséges árnyékolás kevésbé veszélyes, mint a globális felmelegedés....
A kormány elutasítja az uniós mezőgazdasági támogatások csökkentését és folytatja a munkahelyteremtő agrárberuházásokat, a termelési kultúrák megerősítését - mondta Fazekas Sándor.
Az olajár csökkenését fékezte, hogy az orosz kormány jelezte szándékát a termeléskorlátozás szorosabb koordinálására az OPEC tagállamokkal. A Brent nyersolaj ára 0,31 százalékkal hordónként 67,91 dollárra, a WTI nyersolajé 0,28 százalékkal 63,33 dollárra csökkent.
Az Öt Csillag Mozgalmat (M5S) vezető Luigi Di Maio a kormányalakítási tárgyalások szerdai kezdete előtt jelezte: nem hajlandó koalícióra lépni Silvio Berlusconi Hajrá Olaszország (FI) nevű pártjával – a populista, elitellenes M5S eddig azt mondta, hogy bárkivel kész egyeztetéseket folytatni
Az összeszerelő üzemek vonzása helyett a magasabb hozzáadott értéket teremtő munkahelyek létrehozására kell törekedni a volt szocialista országoknak, miután az olcsó munkára épülő gazdasági modell véget ér. Ebben a váltásban...
A bizonytalan választók közül is sokan újraválasztanák Orbán Viktor jelenlegi miniszterelnököt, mert azt látják, hogy ő az egyetlen, aki kiáll Magyarországért .
Kijavították a számítógépes hibákat az Eurocontrolnál, újra üzemel minden rendszer - közölte szerdán az európai légiforgalmi irányítást összehangoló, brüsszeli székhelyű szervezet.
A decemberben bejelentett és előzetesen 30 milliárd forintra becsült tőkeemelés második lépését valósítja meg a Konzum Befektetési és Vagyonkezelő Nyrt. – közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján. A szerdán közzétett ügylet eredményeként a Konzum Nyrt. tulajdonába kerül az Egerszalóki Saliris Resort, valamint két kreischbergi síkö
A polgári kormány költségvetési politikájának eredményeként az államadósság aránya az elmúlt évekhez hasonlóan tavaly még tovább, a GDP 73,6 százalékára csökkent, miközben az államháztartási hiány a kormányzati várakozásoknak megfelelően, a GDP 2 százalékában teljesült.
A hazai lakosság 80 százaléka szerint a saját tulajdonú lakás továbbra is az önálló élet alapjának számít, felnőtt korban ez adja meg az otthon biztonságát - derül ki az OTP Bank legújabb kutatásából. A megkérdezettek 79 százaléka...
Az érintett országok tiltakozása nyomán Izrael felfüggesztette az ENSZ-el kötött megállapodás végrehajtását, amely szerint afrikai illegális migránsokat telepítettek volna át nyugati országokba - közölte a Migrációkutató Intézet szakértője az M1 aktuális csatorna szerdai műsorában.
Kedden tette közzé a 2017-es üzleti évre vonatkozó konszolidált éves beszámolóját a Richter. A gyógyszergyártó februárban jelentős, 42 milliárd forintos leírást jelentett be, amelyre a társaság készítményével, az Esmyával kapcsolatos...
Nagyon gyorsan reagált a kínai vezetés az Egyesült Államok által tegnap bejelentett vámokra: az imént született döntés, miszerint 50 milliárd dollárnyi amerikai termékekre vetnek ki vámokat. Mezőgazdasági termékek, járművek és vegyipari...
A Jobbik felmérései azt mutatják, hogy a párt szimpatizánsainak egy markáns része, semmilyen módon nem szavazna át baloldali pártokra, visszalépés esetén a Fidesz jelöltjeit támogatnák – nyilatkozta az M1 Ma Reggel adásában Mirkóczki Ádám, a Jobbik szóvivője
A családi vállalkozások tulajdonosainak mindössze 18 százaléka gondolkodik a cégeladáson a vállalatnál történő generációváltás formájaként – derült ki a BDO Magyarország és az Opten közös hiánypótló felmérése szerint. A legtöbben (47%) családtagnak adnák át a vezetést, és amennyiben végül mégis külső vezető megbízására kerülne sor, a teljes körű üg
A legtöbb gyártó a fejlesztés alatt szereti titokban tartani legújabb modelljeit és annak képességeit, amit természetesen alapos álcázással és olykor egy kis félrebeszéléssel igyekeznek elérni. Nem úgy a Rolls-Royce, amely a National Geographic segítségét kérte, hogy a még idén bemutatkozó Cullinan fejlesztésének – vagy inkább tesztelésének – utolsó fázisát profik dokumentálják, és közvetítsék a…
A hétfői kritikus szintről sikerült felemelkedni az S&P 500 indexnek, nem kis részben a Tesla 5 százalékos ugrásának. Ázsia és Európa ma mégis esnek. A pesti tőzsde szépen nyitott, de aztán elsősorban a Mol gyengélkedése miatt mínuszba csúszott a BUX. Jól áll viszont a Konzum és az Appeninn.
A hétfői esés után felpattanás következett az amerikai tőzsdéken kedden, az irányadó részvényindexek magabiztos emelkedéssel zárták a hét második napját. Az ázsiai kereskedésben ismét a kereskedelmi háború legfrissebb fejleményei...
Egy hónap börtönre és pénzbírságra ítéltek egy holland ügyvédet, amiért hazudott az amerikai szövetségi nyomozóknak a Donald Trump kampánystábjának tagjaihoz fűződő kapcsolatáról.