2017-ben a világ legszebb bankjegye a svájci 10 frankos lett - olvasható a Nemzetközi Bankjegy Társaság (IBNS) közleményében. Ezzel 2016 után ismét svájci bankjegy végzett az élen. 2017 októberében került bevezetésre a győztes 10...
A negyedik helyen kiemelt Babos Tímea bejutott a 250 ezer dollár (63,4 millió forint) összdíjazású kemény pályás mexikói női tenisztorna negyeddöntőjébe, miután csütörtökön a 16 között három játszmában, 6:3, 6:7, 7:5-re legyőzte a brit Naomi Broadyt.
A Jobbik-kormány április 9-étől azt fogja üzenni a magyar embereknek, hogy az otthonok biztonságát, különösen a fiatalok otthonhoz jutását segíteni kívánja - jelentette ki az ellenzéki párt elnöke pénteken Hajdúnánáson, sajtótájékoztatón.
A Kúria mai döntésében eltiltotta a kormányt a STOP feliratú plakátok közzétételétől, mert a kormány képviselői nem tudták indokolni, hogy a plakát milyen közfunkciót teljesítene be.
Legutolsó felmérésében az összes közvélemény-kutató Fidesz-győzelmet jósolt vasárnapra. Volt olyan elemzés, amely kiugróan magas részvétel esetén a Fidesz parlamenti többségének elvesztését sem zárta ki, míg a Medián mérése a kormánypártok kényelmes kétharmados többségét valószínűsítette.
Karácsony Gergely programjának az energiahordozókra vonatkozó passzusait szakmai alapon is kifogásolják, de a tervek a lakosságra nézve sem ígérnek túl sok jót.
Április elejétől új szervezeti struktúrában folytatják tovább munkájukat a Café Communications szakemberei. A kreatív osztályt a jövőben Csirke Dániel és Szűcs Gábor kreatív igazgatóként vezeti, míg Ónody Boglárka kreatív stratégaként erősíti a stratégiai tervező csapatot.
Tökéletes teljesítményt nyújtott Gulácsi Péter (27) a labdarúgó-Európa-liga negyeddöntőjének első meccsén, ahol a német RB Leipzig a magyar válogatott kapussal a soraiban hazai pályán 1-0-ra verte a francia Olympique Marseille-t.
A Mercedes-Benz hamarosan útjára indítja a teljesen elektromos modelleket kínáló EQ sorozatát, és a csillagosok azt is elárulták már, hogy ezután bizony nem lesz megállás. Szinte minden kategóriában készülnek ilyen EQ modellel, amelyek viszonylag gyors egymásutánban fognak bemutatkozni – elég csak a korábbi koncepciókra gondolni, mint a Generation EQ és az EQ A. Ezúttal egy interjúban azt emelték…
Nem értesítették a lakosokat, hogy lejár a parkolási engedélyük. Elkezdték megbüntetni őket. Napok óta kígyózó sorok állnak a IX. kerületi parkolási iroda előtt.
Jobban van Szergej Szkripal, a Nagy-Britanniában élő volt orosz-brit kettős ügynök, aki ellen idegméreggel merényletet követtek el március elején Nagy-Britanniában.
Mihez kezdenek az önvezető autók az ázsiai forgalommal? Lesz-e széles körben hasznos VR? Meg kell valaha értenünk a blockchaint? Gazdag beszámoló az austini SXSW techfesztiválról.
A német autóiparnak nem szabad tovább engednie, hogy Orbán kihasználja – írja a Süddeutsche Zeitung. A külföldi befektetők a pénzükkel Orbán politikájára szavaznak, vagy annak ellenére vannak itt? Komoly esély van rá, hogy így vagy úgy, az EU megvonja tőlünk a fejlesztési pénzeket, még akkor is, ha nem teszik függővé a menekültek befogadásától.
Nem csak az Európai Unión belül felel majd meg a Facebook a május végén jócskán szigorodó adatvédelmi előírásoknak. A közösségi oldal körül kialakult negatív hangulat közepette kiderült: belemennek az önkéntes globális kiterjesztésbe.
Tíz helyszínen több mint 100 ezer autós keresi fel ezekben a hetekben az AKH szervizeit, Húsvét után elindul ugyanis a tavaszi abroncs csere időszaka. A hideg, szeszélyes márciusi időjárás miatt idén is később kezdik az autósok téli abroncsaikat nyárira cseréltetni. Az Abroncs Kereskedőház előrejelzése szerint a csúcs április közepén várható, így é
Negyvenre emelkedett a sebesültek száma a Gázai övezet határán az izraeli hadsereg és a palesztinok között pénteken kirobbant összecsapásokban - jelentette az izraeli sajtó
Vincze Ottó, Lipcsei Péter, Dragóner Attila, Lisztes Krisztián és Szűcs Mihály videóüzenetben kampányol Kocsis Máté és a Fidesz mellett. „Úgy szeretjük a hazánkat, ahogy van, és újra meg fogunk küzdeni érte” – üzenik.
Ausztriával és Szlovéniával megállapodva határon átnyúló tesztutakat is biztosítanak a fejlesztőknek, így a határt keresztező infrastruktúrában is tesztelhetik az autókat.
"Bármilyen nyomást is fejt ki ránk az ENSZ emberi jogi bizottsága, mi egyetlenegy illegális bevándorlót sem fogunk befogadni" - mondta a külgazdasági és külügyminiszter pénteken az M1 aktuális csatornának nyilatkozva
Enrique Pena Nieto mexikói államfő felszólította Donald Trump amerikai elnököt, hogy Mexikó helyett inkább az amerikai belpolitikai problémákkal foglalkozzon.
Az ABC című spanyol lap, a BBC brit közszolgálati média, a Frankfurter Allgemeine Zeitung és a Süddeutsche Zeitung című német újságok, valamint a Financial Times című brit lap egyaránt a vasárnapi választásokkal kapcsolatban foglalkoztak pénteken Magyarországgal.