Szombat este minden angolfutball-rajongó szeme Manchesterre szegeződik majd, ahol Pep Guardiola az ősellensége, José Mourinho ellen nyerheti meg idejekorán a Premier League-et.
2015. július 1-jei bevezetésétől idén február végéig csaknem hetvenezer család kérelmét fogadták be 197 milliárd forint összegben. Ezenkívül az állam a bérlakásban élést is támogatja.
Oroszország nem hagyja kemény válasz nélkül az új amerikai szankciókat, Washingtonnak ideje megszabadulnia attól az illúziótól, hogy Oroszországgal a szankciók nyelvén lehet beszélni - szögezte le péntek este nyilvánosságra hozott állásfoglalásában az orosz külügyminisztérium.
Magyarországot nyolc éve folyamatosan ellenállásra kényszerítik, egyebek között az illegális bevándorlás elleni fellépés területén - jelentette ki Kövér László, az Országgyűlés elnöke a kormányközeli Magyar Hírlapnak adott interjúban, amely szombaton jelent meg.
Erősödik a magyar használt autók exportja is az importtal párhuzamosan, többnyire a korosabb olcsó autókat viszik ki az országból, és ez minimálisan javítja a magyarországi autópark átlagéletkorát
Újabb fejezet nyílt az orosz-amerikai villongásokban, miután Washington szankciókkal sújtott orosz oligarchákat, vállalatokat és kormányzati tisztségviselőket a 2016-os amerikai elnökválasztási folyamatba történt káros beavatkozásra, a Krím bekebelezésére és a szíriai szerepvállalásra hivatkozva.
Több mint ötven, korábban ismeretlen ábrát, geoglifát fedeztek fel helyi régészek a perui Nazca-sivatagban, a világhírű Nazca-vonalak feltérképezése közben.
Oroszország nem hagyja kemény válasz nélkül az új amerikai szankciókat, Washingtonnak ideje megszabadulnia attól az illúziótól, hogy Oroszországgal a szankciók nyelvén lehet beszélni - szögezte le péntek este nyilvánosságra hozott állásfoglalásában az orosz külügyminisztérium
Kihúzták pénteken az Eurojackpot 14. heti nyerőszámait. Mivel ezen a játékhéten sem volt telitalálat, így a következő sorsoláson bruttó 24 millió euróért izgulhatnak majd a nemzetközi játékosok. A 14. játékhét nyerőszámai...
Már nem annyira befogadó a svéd társadalom a migránsokkal szemben, így szembe került a kormánnyal - mondta Kis-Benedek József biztonságpolitikai szakértő szombat reggel az M1 aktuális csatornán
Új szemszögből meséli el a régi történetet a Mária Magdolna című film. Hőse a fiatal nő, aki otthagyja kis halászfaluját és családját, hogy csatlakozzon a próféta Názáreti Jézus követőihez. Mária Magdolna Jeruzsálembe megy a tanítványokkal, ahol a kereszténység születésének középpontjában találja magát.
Több mint száz lékhalászt kellett kimenekíteniük a hatóságoknak az Észtország és Oroszország határán található Peipus-Pszkovi tavon, mert az alattuk lévő jég megrepedt, és elkezdett velük sodródni.
Magyarországot nyolc éve folyamatosan ellenállásra kényszerítik, egyebek között az illegális bevándorlás elleni fellépés területén - jelentette ki Kövér László, az Országgyűlés elnöke a Magyar Hírlapnak adott interjúban, amely szombaton jelent meg.
Egyre népszerűbb a tömeges szálláshely-szolgáltatás Magyarországon, ami az egymás hatását erősítő munkaerő- és ingatlanpiaci trendekkel magyarázható - mutat rá a Staff House Zrt. friss piaci elemzése. Hazánkban több mint 35 ezer...
Az ENSZ Emberi Jogi Bizottságához fordult segítségért pénteken a korrupció miatt elítélt Luiz Inácio Lula da Silva volt brazil elnök, hogy ne kelljen börtönbe vonulnia, amíg ki nem merítette az összes jogorvoslati lehetőséget
Szombaton van utoljára lehetőségük átvenni a levélben szavazóknak a szavazási levélcsomagjukat a kijelölt öt külképviseleten, ezért az érintett külképviseletek meghosszabbították nyitva tartásukat
Vasárnap lesz az országgyűlési képviselő-választás, a több mint 10 ezer magyarországi szavazókörbe valamivel kevesebb mint 8 millió választópolgárt várnak, míg a külképviseleteken további 58 ezren adhatják le szavazataikat 23 pártra és mintegy 1500 egyéni képviselőjelöltre
Már kevesebb, mint 24 óra és elkezdődik egy sorsdöntő nap. Mindkét tábor teljes erővel mozgósít. Soros György újabb milliárdokat tett bele a kampánygépezetbe, el akarja takarítani a nemzeti oldalt. De meg lehet-e mindent venni pénzért?
Az Orbis Flying Eye Kórház orvosai az elmúlt két évtized alatt – az általuk betanított szakemberekkel együttvéve – közel 15 millió ember látását kezelték, újra reményt adva ezzel a glaukóma és a hályog áldozatainak.
A kivándorlás fő motivációja a pénz, a jobb élet reményében sok szenegáli fiatal vállalja akár az életveszélyes utat is a Földközi-tengeren - mondta az M1 aktuális csatornának az afrikai államban készített filmjében Georg Spöttle biztonságpolitikai szakértő. Forráspont című kisfilm első részét pénteken sugározta a televízió.
Kétszázharminc migránst mentett ki a líbiai parti őrség pénteken az észak-afrikai ország nyugati részén található Zuvára partjainál - jelentette a parti őrség médiairodája.
A címvédő Győri Audi ETO KC a női kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjében tovább javíthatja mérlegét a montenegrói Buducnost Podgorica csapatával szemben.
Jelentős gyengüléssel zártak pénteken a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói, tükrözve azokat a befektetői aggodalmakat, hogy tovább nő a feszültség az amerikai-kínai kereskedelmi viszonyban.
A norovírus-fertőzés egy akut gyomor-bélrendszeri megbetegedés, melyet az azonos nevű vírus okoz. Heves hányással és erős hasmenéssel jár. A panaszok többnyire néhány nap alatt maradandó károsodás nélkül lecsengenek, azonban kisgyermekekre és idős emberekre nézve veszélyes lehet a vele járó nagymértékű folyadékvesztés miatt.