Több mint kétszázezren nem a lakóhelyükön, hanem egy másik magyarországi településen voksolnak vasárnap az országgyűlési képviselő-választáson - derül ki a Nemzeti Választási Iroda (NVI) internetes oldalán, a www
Washington megakadályozta pénteken az ENSZ Biztonsági Tanácsában (BT) egy nyilatkozat kiadását, amely független vizsgálatot követelt volna az aznapi izrael-palesztin összecsapások ügyében. Egy héten belül ez már a második nyilatkozattervezet volt a legújabb, súlyos izraeli-palesztin viszállyal kapcsolatban, amelyet az Egyesült Államok blokkolt a BT
A Manchester City a Manchester United ellen, az első és a második helyezett csatájában biztosíthatja be szombaton a Premier League 2017–2018-as idényének bajnoki címét. Pep Guardiola éppen José Mourinho ellen szerezheti meg pályafutása során újra az elsőséget, mégpedig Angliában.
A Facebook a jövőben ellenőrzi majd a politikai hirdetések feladóinak és a jelentős témák felvetőinek személyazonosságát – jelentette a Facebook-profilján pénteken Mark Zuckerberg, a közösségi platform elnök-vezérigazgatója.
Az állam technológiai hozzájárulásai egyre nagyobb szerephez jutnak a termelékenység javításában – mondta Csath Magdolna közgazdász szombaton az M1 aktuális csatornán.
Szombaton 11 órakor lejárt az országgyűlési választáson induló jelöltek visszalépésének határideje, mert az amerikai kontinensen ekkor megkezdődött a választás
Az Egyesült Államok Mexikoi-öböl partvidékén található olajfinomítók tulajdonosai arra számítanak, hogy a Trump adminisztráció hamarosan olyan Venezuelát érintő szankciókat léptet életbe, amelyek alapvetően érintik a latin-amerikai ország nyersolajszállítását az Egyesült Államokba
Vasárnap reggel hét órakor megkezdődik Magyarországon az országgyűlési választás. A kampányban valamennyi parlamenti párt vezetője vendége volt az InfoRádió Aréna című műsorának, itt még egyszer meg lehet nézni és hallgatni, hogy mit gondolnak a választásról, a szavazás tétjéről és az ország jövőjéről.
A sok időt internetezéssel töltők körében jóval gyakoribbak a depresszióra utaló tünetek, mint a világhálót csupán alkalomszerűen látogatók között - derítették ki brit pszichológusok.
Ilyen rossz állapotú ellenzéktől az is szép lenne, ha meg tudná akadályozni a kétharmadot. Az MSZP zombipárt, Gyurcsány csak szteppel, Simicska meg nem dobja az atomot.
Aggasztó hírek érkeztek az Európai Betegségmegelőzési és Járványügyi Központból, amelyeket csak tetézett a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal által megerősített tény. Átfogó vizsgálat indult, de a fogyasztók részéről is ajánlott az elővigyázatosság.
Szombaton 11 órakor lejárt az országgyűlési választáson induló jelöltek visszalépésének határideje, mert az amerikai kontinensen ekkor megkezdődött a választás.
Megkezdődött az amerikai földrész magyar külképviseletein az országgyűlési képviselők választása helyi idő szerint szombat délelőtt. Összesen 3161-en voksolhatnak Amerikában.
Több olyan alapkezelő is van a briteknél, ahol a nők és férfiak közötti bérkülönbségek elképesztő méreteket öltenek. A legfrissebb adatok szerint három olyan intézmény is volt, ahol a nemek közötti medián bérkülönbségek meghaladják...
Aki külföldről szavazna, még nem késett el, de most már személyesen adja le a pakkot a külképviseleten, mert a postázott csomagoknál csak az érvényes, ami még éjfélig beesik.
Tolna megye 1-es számú választókerületében az utolsó pillanatban jött össze a koordináció, ahol Harangozó Tamás visszalépett Hadházy Ákos javára. Az LMP cserébe visszalépett Szabó Tímea javára, és Miskolcon is leléptették a jelöltjüket. Négy helyen ugyanakkor nem született megegyezés.
Festői helyen éli mindennapjait Hien (24). Az énekesnő Valenciában merít ihletet zenéjéhez, miután lehetőséget kapott, hogy egy szemesztert egyeteme, a bostoni Berklee európai központjában hallgasson végig.
Az éllovas Ferencváros és üldözője, a Videoton is hazai pályán szerepel a labdarúgó NB I mai, 25. fordulójában. A zöld-fehérek a bennmaradásért küzdő Mezőkövesdet fogadják.
Tizennégy ember vesztette életét egy pénteki buszbalesetben a kanadai Saskatchewan tartományban: a Humboldt Broncos ifjúsági jégkorongcsapat autóbusza egy teherautóval ütközött a 35-ös országúton.
Szombaton 11 órakor lejárt az országgyűlési választáson induló jelöltek visszalépésének határideje, mert az amerikai kontinensen ekkor megkezdődött a választás.
Az egyik szimbolikus körzetben, Szekszárdon az MSZP-s Haranagozó Tamás 10:57-kor, tehát három perccel a határidő lejárta előtt visszalépett az LMP társelnöke, Hadházy Ákos javára.
Három hónappal elhalasztotta a Paramount Stúdió a Terminátor című film hatodik részének mozikba kerülését, amelyet 2019. júliusára hirdettek meg - adta hírül a Variety című filmportál.