2018. május 1. kedd

máj. 1
17:15
Verstappen és Baumgartner a belvárosban körözött - képek (Infostart)
Kétszázezer néző tekintette meg Budapest belvárosában a hatodik alkalommal megrendezett Nagy Futam elnevezésű autó-, motorsport és légi bemutatót kedden - közölték a szervezők.
máj. 1
17:15
Tragikusan fiatalon, egy hiba miatt halhatott meg a kórházban Árpi (Ripost)
A fiú orrvérzéssel került kórházba, majd pár nap múlva meghalt. A főorvosnőt nem vonják felelősségre.
máj. 1
17:15
Durva jelenet a Mekiben, megvert egy vásárlót a kiszolgáló személyzet (Ripost)
A vásárló sem volt teljesen vétlen a dologban.
máj. 1
17:18
A munkahelyi biztonságért tüntettek az olasz szakszervezetek (Adózóna)
Több olaszországi városban utcára vonultak a szakszervezetek május elsején sürgetve, hogy a munkaadót tegyenek lépéseket a még mindig gyakori halálos munkahelyi balesetek elkerülésére.
máj. 1
17:18
Momentum: ez az ellenzék ebben a parlamentben nem tud változást elérni (ATV)
A Momentum mintegy kétezer szimpatizánsa felvonulást tartott a fővárosban, majd beszédet mondott Gyetvai Viktor diáktüntető és Márki-Zay Péter is. Fekete-Győr András pedig bejelentette: végig fogják dolgozni magukat az országon.
máj. 1
17:18
Ignatieff: Maradunk, ameddig csak lehet (444.hu)
A CEU bécsi kampusza jövő ősztől már tud fogadni akár 500 budapesti hallgatót is.
máj. 1
17:18
Kegyetlen farmerdivat jön, mindent megmutatnak az óriási lyukak (Ripost)
Mostantól nem sok mindent kell a képzeletedre bíznod, ha bepislantanál valakinek a ruhája alá.
máj. 1
17:21
Nagy Futam - Kétszázezer néző Budapest belvárosában (fotók) (Kripto Akadémia)
A program délelőtt az autó- és motorsport bemutatóval kezdődött.
máj. 1
17:23
Vége az olcsó ivászatnak Skóciában (Kripto Akadémia)
Az áremelkedés bizonyos italok esetében igen jelentős.
máj. 1
17:24
Európai életszínvonal helyett a zsebek megtömése történt (HírTV)
14 éve csatlakozott Magyarország az Európai Unióhoz.
máj. 1
17:27
Vigyázat! Nagyon veszélyes, ha ez van rajtad, amikor kimész a napra (Blikk)
Maradandó károsodást és gyulladást okozhat.
máj. 1
17:27
Fucsovics továbbjutott (Infostart)
Fucsovics Márton egyesben nyolcaddöntőbe jutott az 501 ezer euró (157 millió forint) összdíjazású salakpályás müncheni férfi tenisztornán, miután kedden, az első fordulóban 6:4, 7:5-re legyőzte az argentin Guido Pellát.
máj. 1
17:30
Birkózó Eb - Szabó a bronzért küzdhet (Spa Trend Online)
Torba Erik, Korpási Bálint és Kiss Balázs is a vigaszágon lesz érdekelt.
máj. 1
17:36
Jelentősen rövidül a hitelfelvétel ennél a magyar banknál (Pénzcentrum)
Áprilistól a 300 millió és 2 milliárd forint közötti éves árbevételű kkv ügyfelek  45 millió forint alatti kérelmei ún. gyorsítósávba kerülnek a K&H-nál, ami azt jelenti, hogy az indikatív banki ajánlat elfogadását követően...
máj. 1
17:36
A Juventus példája lebeghet a Bayern szeme előtt a Real ellen (HírTV)
A bajorok 2-1-es hátrányból próbálnak fordítani a Santiago Bernabeuban.
máj. 1
17:45
500 lépésre a menedéktől fagytak halálra a svájci Alpokban (Blikk)
Filmdrámába illő tragédia helyszíne volt a Pigne­ d’Arolla és a Mon Collon hegyek közötti gerinc a svájci Alpokban.
máj. 1
17:45
A legnagyobb külföldi sztárokkal időzött a csinos magyar autóversenyző a Nagy Futamon (Blikk)
Az Audi Sport versenyzőakadémiáján pallérozódó Keszthelyi Vivien a Red Bull jóvoltából a Forma-1-es Max Verstappen és a DTM-bajnok René Rast társaságában töltött el néhány órát a Nagy Futam alkalmából.
máj. 1
17:47
Jön a baba? Michelisz elrohant a sajtótájékoztatóról (Blikk)
Alig több mint egy év után ismét gyermekáldásra készült Michelisz Norbert (33).
máj. 1
17:48
Baukó Éva büszkén mutatta meg bikiniben formás testét (Blikk)
Baukó Éva újabb szexi képeket osztott meg magáról közösségi oldalán.
máj. 1
17:51
A GVH rábólintott Garancsiék nagy energiabizniszére (Menedzsment Fórum)
A MET bekebelezheti a Tigázt.
máj. 1
17:51
A tüntetők kemény magja összecsapott a rendőrökkel (HírTV)
A demonstrálók eredetileg a kormány tervezett munkaerő-reformja ellen tüntettek.
máj. 1
18:00
„Hivatalosan” is megszületett Lajos herceg (USAracing)
Az angol-walesi családjogi törvény alapján az újszülötteket világra jöttük után legkésőbb 42 nappal kell bejegyeztetni a területileg illetékes tanácsnál.
máj. 1
18:03
Döbbenetes, amit a kutatók állítanak: ez az új módszer segíthet a depresszió ellen (Blikk)
Ígéretes eredményeket produkált ez a szer, ám csak végső esetben ajánlott a használata.
máj. 1
18:03
Megrázó videó: nézők közé hajtott egy autó az ásotthalmi roncsderbin (Blikk)
Súlyos baleset miatt szakították félbe az ásotthalmi roncsderbit, egy Lada ugyanis két sáncon átrepülve a nézők közé hajtott.
máj. 1
18:03
Újabb elismerés a Liverpool sztárjának (Infostart)
A Liverpool egyiptomi csatárát, Mohamed Szalah-t választotta az év legjobb játékosának az angol élvonalban a Labdarúgó-szakírók Szövetsége (FWA).
máj. 1
18:03
A munkások kizsákmányolás ellen tüntettek (HírTV)
Több országban még mindig csak „álom” a 8 órás munkanap és a 40 órás munkahét.
máj. 1
18:03
Póréval töltött csirkemell (Blikk)
Tökéletes ebédre és vacsorára is. Megéri kipróbálni!
máj. 1
18:03
A Momentum május elsejei tüntetése - Élő videó (Alternatív Energia)
A menet a Szabadság térről a Kodály köröndre sétált.
máj. 1
18:06
Milyen nyugdíjaskort álmodnak maguknak a magyarok? (ProfitLine)
Feleannyi nyugdíjra számít a nem nyugdíjas korú magyar lakosság, mint amennyiből kényelmesen meg tudna élni időskorában. A többség lehangoló jövőt jósol magának: minden pénzt az unokákra és az orvosi kezelésekre fog költeni. Mindössze harmada képzeli azt, hogy hobbira, szórakozásra vagy belföldi pihenésre is tud majd költeni. A sportolás és a külfö
máj. 1
18:06
Fura: ezért a csapatért kosarazta ki a PSG-t Wenger! (Sport365)
Komoly feladatot kaphat az Arsenaltól távozó mester.
máj. 1
18:06
18+ Minden idők legforróbb aktjai a divatbibliából (Glamour)
A meztelen Vogue magazin - szupermodell ikonikus meztelenkedései
máj. 1
18:15
Nem közösködik a Wizz Air (Infostart)
A Wizz Air vezetése nem gondolta meg magát azzal kapcsolatban, hogy bármilyen légitársasággal partnerségre lépjen és összekapcsolt jegyeket áruljon - írja a Portfolio.
máj. 1
18:18
Ez történne, ha kitörne Japán szunnyadó vulkánja (ATV)
Hamueső bénítaná meg Tokió életét, ha kitörne a tőle 100 kilométerre fekvő Fudzsi, Japán legmagasabb hegye, egy szunnyadó vulkán - derül ki egy kormány számára készült tanulmányból, amely a Kyodo hírügynökség birtokába jutott.
máj. 1
18:18
Fájdalmas vallomás, egészségügyi problémával küzd a magyar színész (Ripost)
A mindössze 31 éves színész olykor az ágyból sem bír kikelni a fájdalomtól.
máj. 1
18:18
Meghökkentő bejelentés, bajban a budapesti rendezvény (Ripost)
Erre biztosan nem számítottak a szervezők.
máj. 1
18:18
Horror a vadasparkban: a sikoltozó nézők előtt ragadta el a férfit az oroszlán (Ripost)
A vadaspark brit tulajdonosát támadta meg egy oroszlán.
máj. 1
18:20
Szívszorító pillanatok: zokogásban tört ki az idős tanárnő (Ripost)
A diákok a virág mellé egy nagy meglepetéssel is készültek.
máj. 1
18:21
Függőségéről vallott Tilla. Szinte minden nap megteszi (Blikk)
2-3 éve megy már ez így.
máj. 1
18:21
Póréhagymás cukkinikrémleves (Mindmegette)
máj. 1
18:21
Még sosem állt bíróság előtt pedofília vádjával ilyen magas rangú katolikus vezető (Blikk)
Bíróság elé kell állnia pedofília, illetve ilyen jellegű esetek eltussolása miatt az ausztrál George Pell bíborosnak.
máj. 1
18:21
Meglepő helyről érkezhet Arsene Wenger utódja (Blikk)
Miután tegnap otthagyta a Liverpoolt Jürgen Klopp jobb keze, Zeljko Buvac, a bosnyák sajtóban már azt pedzegetik, Buvac az Arsenal kispadja miatt „szakított” Kloppal.
máj. 1
18:21
Kiégett és összeomlott egy 26 emeletes épület (HírTV)
Egy ember meghalt, hárman eltűntek.
máj. 1
18:21
"Hivatalosan" is megszületett Lajos herceg (Gondola)
Hivatalosan is bejegyezték Vilmos herceg és Katalin hercegnő egy hete világra jött fia, Lajos herceg megszületését - közölte kedden a Kensington-palota
máj. 1
18:21
Továbbra is 10 százalék felett a fizikai dolgozók órabérének növekedési üteme (Adózóna)
Az idei első negyedévben 959 forint volt a fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére, több mint 10 százalékkal nagyobb, mint a tavalyi év hasonló időszakában – derül ki a Trenkwalder Személyzeti Szolgáltató Kft. közel 7 ezer dolgozó béradatai alapján készített elemzéséből, amelyet az MTI-hez is eljuttatott.
máj. 1
18:23
Vége az olcsó ivászatnak Skóciában (Gondola)
Vége az olcsó ivászatnak Skóciában: az edinburghi parlament által hat éve elfogadott, de a hosszas jogi csatározások miatt csak kedden életbe lépett törvény alapján jelentősen emelkedett a kiskereskedelemben forgalmazott szeszfélék árának alsó határa
máj. 1
18:24
Gyújtogattak és romboltak Párizs belvárosában a szélsőbalos tüntetők (444.hu)
50 évvel 1968 után.
máj. 1
18:24
Kissé túlméretezték ennek a nyaralónak a tetejét, de pont így szeretjük (Player)
Meg azért úgy tippeljük, hogy nem véletlen malőrről volt szó az építészek részéről.
máj. 1
18:25
Nagy Futam - Kétszázezer néző Budapest belvárosában (Gondola)
Kétszázezer néző tekintette meg Budapest belvárosában a hatodik alkalommal megrendezett Nagy Futam elnevezésű autó-, motorsport és légi bemutatót kedden - tájékoztatták a szervezők az MTI-t
máj. 1
18:27
Nézők közé repült egy autó az ásotthalmi roncsderbin (Gondola)
A Délmagyar információi szerint súlyos sérültje is van annak a balesetnek, ami az évenként megrendezésre kerülő ásotthalmi roncsderbin történt
máj. 1
18:33
Hatalomnak való engedelmeskedés: eljön egy fontos fordulópont (Infostart)
A hatvanas évek elején készítette Stanley Milgram azt a kísérletet, amelyben a megfigyelt személyeknek elektrosokkal kellett büntetniük Milgram munkatársát. Az elektrosokk természetesen nem volt valós. A kísérleti alanyok ugyanakkor meglepően nagy arányban eljutottak az akár végzetesnek is ítélhető dózisig. A vizsgálat a hatalommal szembeni viselke

Keresés