Ahogyan azt beígérték a bajorok, a Le Mans-i 24 órás viadal előtt be is mutatták várva várt újdonságukat, a 8-as Coupét, amely közel 20 év után hozta vissza a BMW palettájára a legendás típusjelzést. A látványos kétajtós sokat örökölt a korábbi koncepciótól, és rögtön kétféle hajtáslánccal is megmutatták nekünk a németek.
Elfogadhatatlan az irány és a módszer is, ahogyan a kormány állami felügyelet alá akarja vonni a Magyar Tudományos Akadémiát (MTA) - közölte Szabó Szabolcs, az LMP-frakció tagja szombati budapesti sajtótájékoztatóján.
A négy éve ezüstérmes Argentína 1-1-es döntetlent játszott az újonc Izlanddal szombaton a D csoport első fordulójában az oroszországi labdarúgó-világbajnokságon.
Az izlandi válogatott története első világbajnoki mérkőzésén 1-1-es döntetlent játszott Moszkvában a legutóbb ezüstérmes argentin együttessel szombaton a labdarúgó-vb D csoportjának első fordulójában
A kisbabák agyának tömege születéskor még mindössze a negyede a felnőtt emberi agy tömegének, azonban az első három évben olyan sebességgel fejlődik, mint később egy életszakaszban sem.
Élettársa autóját használja valaki a munkájához. Mit téríthet meg a vállalkozás? – kérdezte az Adózóna olvasója. Surányi Imréné okleveles közgazda válaszolt.
Donald Trump, az Egyesült Államok elnöke felhívta Orbán Viktor magyar miniszterelnököt annak kapcsán, hogy az új amerikai nagykövet a jövő héten foglalja el budapesti állomáshelyét - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke szombaton.
Mentés közben lophattak meg egy mentőst Budapesten szombat délelőtt. Az ellátást követően a mentős azt vette észre, hogy hiányzik kabátjából a pénztárcája, a helyszínen rendőrségi intézkedés történt. Szégyenteljes bűncselekmény...
Várhatóan a jövőben kiszámíthatóbb lesz, hogy az építtetők mikor lépik át azt a határt, amivel már jogilag is zavarják a szomszédokat, továbbá az is, hogy a zavarás milyen következményekkel jár, köszönhetően a Kúria iránymutatásával...
Valószínűleg nem tudta, hogy sírjon vagy nevessen az a II. kerületi nő, aki arra ment haza, hogy ki van pakolva a ház, a betörő pedig az emeleten alszik.
Színvonalasan kidolgozott javaslatok, újszerű kommunikációs módszerek és egyedi megközelítés jellemezte az MNB „Pénzügyek felsőfokon – Légy kreatív!" című egyetemi ötletpályázatának idei pályaműveit.
"A migránsvitában nem lehetséges a kompromisszum, de nincs is rá semmi szükség" - mondta Orbán Viktor miniszterelnök a i Európa-beszéd címmel szombaton a fővárosban rendezett konferencián.
Június első napjaiban országszerte csaptak le viharok, sok helyen komoly károkat okozva. A Generali Biztosítóhoz ebben az időszakban közel 6000 esetről érkezett bejelentés, megközelítőleg 1 milliárd forint értékben. A leginkább érintett település Pécs, ahonnan közel 200 alkalommal jelentettek kárt. De Makót és Szegedet is sújtotta a vihar, hasonló
A Magyar Közlönyben jelent meg az a korábbi rendeletmódosítás, amelynek értelmében a saját ingatlanon megvalósított villamos mű engedélyezésekor az iratok már másolatként is benyújthatók - szúrta ki a napi.hu. A megjelent jogszabály...
„Jobb, ha tudják ezek az emberek, hogy Olaszország nem akar többet bűnrészességet vállalni az illegális bevándorlási bizniszben, úgyhogy más kikötőket kell találniuk" – írta Salvini.
A fél országot lázban tartotta az a medve, amelyik május végén először Nógrád megyében bukkant fel, majd dél felé tartva Abony, Kocsér, Tiszaalpár térségében is felbukkant.
A kora délutáni második helyezését követően ötödikként ért célba a kétszeres Európa-bajnok Kiss Norbert, a Tankpool24-Mercedes pilótája a gyorsasági kamion Eb magyarországi versenyhétvégéjének szombati második futamán a Hungaroringen.
Nem sérti a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) autonómiáját a testület költségvetését érintő törvénymódosítás - mondta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter az M1 aktuális csatornának
A táplálkozás életünk egyik dinamikusan változó területe. Szinte naponta jelenik meg egy-egy új étrendi irányzat vagy új élelmiszer az üzletek polcain.