Szentpéteri Áron rendezése a cannes-i filmfesztiválon debütált a vizsgafilmek között, s egy találkozás története, amely az emberi kapcsolatok bizonytalan és láthatatlan határairól szól.
Franciaországban július 1-től óránként 90-ről 80 kilométerre csökken a megengedett legnagyobb sebesség a lakott területen kívüli országutakon. Az intézkedés mintegy 400 ezer kilométernyi útszakaszt érint.
Hatalmas kékcápák üldözték el a strandolni vágyókat a spanyolországi Arenal d’en Castell öbölből csütörtök délután. A két és fél méteres állatok a parttól mindössze néhány méterre bukkantak fel és jó pár órán keresztül el sem hagyták a strand területét. A turisták először azt hitték, hogy az állatok elpusztultak, mert szinte nem is mozdultak, csak
Korábban tagadta, hogy bármilyen orosszal találkozott volna. Most azt mondja, hogy csak nem emlékezett a jelentéktelen találkozásra, ami szerinte leginkább az FBI csapdájának tűnik.
Mi kell a jövőképes gazdasási stratégiához? Ezt mutatta be előadásában a Corvinus Egyetemen a Társadalmi Jövőképesség - Egy új tudományterület bemutatkozása című konferencián Hernádi Zsolt, a Mol elnök-vezérigazgatója.
Sokak számára fontos, hogy a divatban, műszaki cikkekben vagy bármi másban kövessék az aktuális trendeket, igazodjanak az irányokhoz. Pont erre van szükség a tőzsdén is, ahol a trendet a magunk javára tudjuk fordítani, és a pénzkiadás...
A fenti kérdés szinte egyike a leggyakrabban hallott kérdéseknek mellyel a nőgyógyász szembesül. Természetesen, mivel mégis csak egy gyógyszerről lévén szó ennek is számos, nem elhanyagolható következménye lehet.
A következő napokban néhol lehet zápor, zivatar, egyre több lesz a napsütés. A hét közepén többfelé 30 foknál is melegebb lesz, de a hétvégére némileg mérséklődik a meleg - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos...
A címvédő Németország nagy meglepetésre 1-0-ra kikapott Mexikótól a moszkvai Luzsnyiki Stadionban, az oroszországi labdarúgó-világbajnokság F csoportjának első fordulójában. A csereként pályára lépett mexikói Rafael Márquez ötödik világbajnokságán kapott lehetőséget, és ezzel csatlakozott rekorder honfitársához, az ugyancsak öt vb-n szerepelt Anton
A címvédő Németország nagy meglepetésre 1-0-ra kikapott vasárnap Mexikótól a moszkvai Luzsnyiki Stadionban, az oroszországi labdarúgó-világbajnokság F csoportjának első fordulójában.
Egy ember meghalt, húszan pedig megsebesültek, amikor lövöldözés, majd lökdösődés volt egy éjszakai fesztiválon az egyesült államokbeli New Jersey szövetségi államban fekvő Trentonban.
Mérsékelten nőtt májusban a forgalomba helyezett új személygépkocsik száma az Európai Unióban - közölte az európai autógyártók szakmai képviseleti szervezete pénteken.
Piaczavarónak nevezte az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) elnöke, hogy még egy évig várhatóan nem születik döntés a kedvezményes lakásáfa esetleges meghosszabbításáról. Koji László szerint komoly bizonytalanságot eredményez, ha csak jövőre lesz döntés ebben az ügyben. A szövetség vezetője ugyanakkor arra számít, hogy az 5 száz
Hosszú Katinka arany-, Szilágyi Liliána ezüst-, Balog Gábor és Jakabos Zsuzsanna pedig bronzérmet szerzett vasárnap Monte-Carlóban, a Mare Nostrum úszóverseny-sorozat harmadik, egyben utolsó állomásának zárónapján.
Franciaországban július 1-től óránként 90-ről 80 kilométerre csökken a megengedett legnagyobb sebesség a lakott területen kívüli országutakon. Az intézkedés mintegy 400 ezer kilométernyi útszakaszt érint.
Franciaországban július 1-től óránként 90-ről 80 kilométerre csökken a megengedett legnagyobb sebesség a lakott területen kívüli országutakon. Az intézkedés mintegy 400 ezer kilométernyi útszakaszt érint. A hónapok óta tartó társadalmi...