Vasárnap van apák napja. Egy felmérés szerint a 29 és 45 év közötti családos férfiak fizikailag és lelkileg is túlvállalják magukat, nehezen állítják egyensúlyba a munkát és a családot.
Ezúttal Miskolcon filmeztek le egy medvét, de a Bükki Nemzeti Park közlése szerint ez nem azonossal azzal állattal, aki az elmúlt hetekben átszelte az országot.
A Kaspersky Lab az Opeepl kutatóintézettel közösen vizsgálta 15 országban és közel nyolcezer háztartásban, hogy miként hatnak a modern technológiák a kis kedvencek biztonságára. A vizsgálat eredménye azt mutatja, hogy minden ötödik kisállat tulajdonosa használ valamilyen digitális eszközt kedvenceik megfigyelésére, ezek közül majdnem minden második
Az nem újdonság, hogy Csehország jó hely, így az sem, hogy Prága szintén. Az utóbbival csak annyi a bibi, hogy kocsival egy kicsit messze van, ellenben Brno nem annyira. Elhatároztuk, hogy leteszteljük, mennyire hozza Brünn az autentikus cseh életérzést. Egy esténk volt rá, úgyhogy rendesen megnyomtuk a ceruzát.
A tejes, tejszínes fagylaltok több kalóriát tartalmaznak, mint a gyümölcsösek, de akinek kiegyensúlyozott az étrendje, bármelyik típusból fogyaszthat kisebb adagokat - hívta fel a figyelmet Barcza Zsuzsanna dietetikus. Boóc Judit, a Felelős Gasztrohős Alapítvány munkatársa pedig a környezettudatos fagylaltokról beszélt.