Ez látványos és izgalmas program lesz! A világsztárok magyar kaszkadőre, Piroch Gábor és csapata afféle főpróbaként ízelítőt adott abból a programból, amelyet a nagyközönség a Múzeumok Éjszakája alkalmából, szombaton láthat. A színhely Budapesten, a Vajdahunyadvárban lesz, de Pirochék látványos összecsapásán kívül még az ország 400 intézménye közel
Lemondott a világ első számú számítógépes chipgyártója, az Intel vezérigazgatója, miután kapcsolata volt a cég egyik alkalmazottjával. Ez pedig nem fér össze a vállalati politikával. Az Intel közlése szerint kiderült, hogy Brian...
Ha nem oltatjuk be magunkat, egész biztos, hogy kialakul a fertőző betegség, melynek súlyos következményei lehetnek; a vakcina súlyosabb mellékhatását azonban kevesen tapasztalják.
Szinte még el sem ült az Esmyával kapcsolatos botrány, a Richter újabb rossz hírt közölt, felfüggesztették a társaság romániai nagykereskedelmi cégének működését. A hírre nagyot esett az árfolyam, ezért megnéztük, hogy mit mutat...
Ahogy mindig, most is megvizsgálják, hogy a Parlament által szerdán elfogadott törvénycsomag összhangban van-e az EU-s szabályozással, és figyelembe fogják venni a Velencei Bizottság várható véleményét is.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) 11. alkalommal adta ki a betegségek nemzetközi osztályozásának (ICD) listáját, ebben először vette fel a mentális zavarok listájára a videojáték-függőséget mint sajátos elmeállapotot.
Durva lehűlés érkezik pénteken: nemcsak az idő lesz rossz, a frontra érzékenyek különösen megszenvedik a hirtelen esést. A hidegfront hátrányos hatásainak az idősek és a gyerekek is ki vannak téve, a szakértő elmondja, miért.
Jelenleg a szociáldemokrata kormánypárt, a jobbközép Mérsékelt Párt, illetve a bevándorlásellenes Svéd Demokraták is szinte fej fej mellett várják a voksolást.
Megőrizte veretlenségét labdarúgó vb-n a dán labdarúgó-válogatott, mivel 1-1-es döntetlent játszott Ausztrália csapatával a C csoport második fordulójában.
Egy 120 milliméter átmérőjű, kilőtt, feltételezhetően szovjet repeszromboló aknagránátot találtak építkezés közben szerdán Budapesten az Ötvenhatosok terén. – A földből a kiérkezésünkkor 40-50 centi látszott ki – mondta a Borsnak dr. Markovics Zita a főhadnagy a Magyar Honvédség első tűzszerész és hadihajós ezred kommunikációs vezetője csütörtök d
Az MNB összesen 79 millió forint bírság megfizetésére és a feltárt jogsértések megszüntetésére kötelezte csoportvizsgálatának lezárása során az Erste Bankot, az Erste Jelzálogbankot, az Erste Lakáslízinget és az Erste Lakástakarékpénztárt a pénzügyi szolgáltatásokat érintő egyes működési hiányosságok miatt. A feltárt jogsértések nem hordoznak rendszerkockázatot és nem veszélyeztetik a bankcsoport…
Megőrizte veretlenségét a dán labdarúgó-válogatott, mivel az oroszországi világbajnokságon 1-1-es döntetlent játszott Ausztrália csapatával csütörtökön a C csoport második fordulójának szamarai mérkőzésén.
Kivonta a forgalomból a BKV az egyik alig kétéves Modulo elektromos buszát - tudta meg az Index. Az NLE-852 rendszámú buszt üzemeléstechnikai okok miatt kellett kivonni a forgalmi állományból ideiglenesen és kérdéses, hogy mikorra lesz újra...
Farkas Sándor a Magyartarka Tenyésztők Egyesületének fórumán kijelentette: ma még a magyar növénytermesztés nem tudja előállítani a szükséges mennyiségű szemes fehérjetakarmányt.
Az Opus ma arról tájékoztatta a piaci szereplőket, hogy a társaság leányvállalata, az Euro Generál Építő és Szolgáltató Zrt. összesen 386 millió forint értékben nyert közbeszerzéseket. Az Opus csütörtökön arról tájékoztatta...
Azt mindenki gyanította, hogy a CryptoKitties nevű játék egyszezonos sláger lesz. A Science Alert utánanézett, hogy márciusban még 12 millió dollárral kitömött startup.
A Nagy-Britanniában élő külföldi EU-állampolgároknak "néhány nagyon egyszerű kérdésre" kell csak válaszolniuk ahhoz, hogy a brit EU-tagság megszűnése után is változatlan jogosultságokkal, állandó letelepedési engedéllyel az országban...
A kormányzat módosítaná a nyugdíjmegállapítás feltételeit, ezzel 2019-től várhatóan nem lesz szükség arra a sokak számára bosszantó procedúrára, amelyet a biztosítási jogviszony megszüntetése jelent.
Újabb becslés érkezett a külföldre vándorolt magyarok számáról: az OECD most megjelent adatai szerint az egymilliót közelítheti azok száma, akik hosszabb-rövidebb ideig külföldre vándoroltak. A visszatérést sokkal nehezebb mérni, így...
A Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója (FUEN) azt fontolgatja, hogy csak a jövő évi európai parlamenti választások után felálló új Európai Bizottságnak nyújtja be a kisebbségi kezdeményezést.