Magyarország biztonságát garantálni kell, és a Stop Soros törvénycsomag és a hetedik alaptörvény-módosítás ehhez nagymértékben hozzájárul – jelentette ki Gulyás Gergely a Kormányinfón.
Felemásan zárták a szerdai kereskedést a tengerentúli indexek, a Dow immár hetedik napja esett, a technológiai részvények azonban jól teljesítettek, a Nasdaq pedig ismét új csúcson zárta a kereskedést. Ázsiában a japán tőzsde kivételével...
Az MNB összesen 79 millió forint bírság megfizetésére és a feltárt jogsértések megszüntetésére kötelezte csoportvizsgálatának lezárása során az Erste Bankot, az Erste Jelzálogbankot, az Erste Lakáslízinget és az Erste Lakástakarékpénztárt a pénzügyi szolgáltatásokat érintő egyes működési hiányosságok miatt. A feltárt jogsértések nem hordoznak rends
Az újítás lehetővé teszi az adminoknak a közösségi oldalon, hogy pénzt kérjenek az exkluzív csoporttagságért, amiért olyan extra tartalmak járnának cserébe, melyekhez a nemfizetős tagok nem férnek hozzá. Már tesztelik is.
Második szakaszát zárta a Sparklab, az NN Biztosító inkubációs programja, amelynek keretében újabb három magyar kezdeményezés részesült mentoráló támogatásban. Idén összesen 44 országból jelentkeztek ötleteikkel a startupok...
ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász szerint a "Stop Soros" törvénycsomag és az alaptörvény hetedik módosításának elfogadásával Magyarország függetlensége stabilabb alapot kapott.
Az Alkotmánybíróság (Ab) mulasztásos alaptörvény-ellenességet állapított meg a jogszerűen letelepedett nem magyar állampolgárok névváltoztatási eljárásával kapcsolatban, ezért felhívta az Országgyűlést, hogy év végéig szabályozza a kérdést - tette közzé az Ab a honlapján.
Az oroszországi labdarúgó-világbajnokságra szurkolói igazolvánnyal (Fan ID-vel) érkezett afrikai migránsok próbáltak meg a finn határt átlépve az Európai Unióba bejutni - közölte az RBK orosz gazdasági lap csütörtökön internetes kiadásában
A cafetéria jövőre tervezett átalakítása kérdésében végleges döntést hozott a kormány - többek között ezt mondta el a mai Kormányinfó keretében Gulyás Gergely, a Miniszterelnökség vezetője. Az esemény főbb információiról hírfolyamunkban...
Három új, ezüst és színesfém emlékérméket bocsájt ki névértéken a Magyar Nemzeti Bank (MNB). Sorrendben az első a június 22-én megjelenő Egri vár emlékérme lesz, amit rögtön június 23-án követ a Fiumei úti temető, majd a júniusi...
Úgy tekintettünk rá, mint a klasszikusokra, mint Petőfi Sándorra, Arany Jánosra, József Attilára, egyszerűen magától értetődő volt, hogy közéjük tartozik. Annyi volt a különbség, hogy ő élt.
A magyar férfi vízilabda-válogatott a vb-címvédő horvátokkal játszik a világliga szuperdöntőjében. Három meccsel folytatódik a foci-vb, továbbá lesz tenisz és golf is.
Áprilisban a bruttó átlagkereset 340 600 forint volt, 12,6 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban. Az év negyedik hónapjában a keresetek emelkedése ismét gyorsult a februári 11,9 és a márciusi 11,3 százalékos emelkedés után - jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Fintech forradalomról még korai lenne beszélni, de a következő években hatalmas kihívás és átalakulás vár a bankokra, a pénzügyi közvetítő szektorra - derült ki az InfoRádió Párbeszéd a gazdaságról című műsorának legutóbbi adásában, amelyben Bilibók Botond, a Hold Alapkezelő vezérigazgatója, valamint Fáykiss Péter és Gabler Gergely, a Magyar Nemzet
Hiába pattant fel a forint tegnapelőtt a jegybanki közleményre, most újabb mélypontot ért el. A nagy amerikai internetes részvényeknél viszont teljes az őrület, igazi vételi pánik jelei mutatkoznak. Nálunk a Mol emelkedik szépen, miután tegnap délután váratlanul nagyot esett.
A Jeep néhány héttel ezelőtt már megmutatta nekünk néhány képen a frissített Renegade-et, de a részleteket akkor még nem árulták el a gyáriak. Most azonban egy teljes galéria mellett végre mindent megtudhatunk az amerikaiak – legalábbis egyelőre – legkisebb modelljének ráncfelvarrott változatáról.
Idén először csatlakozik a Múzeumok éjszakájához a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága (BvOP), a rendezvényen a szervezet múltját és jelenét, valamint mindennapi munkáját szeretnék bemutatni - közölte a parancsokság szóvivője az M1 aktuális csatorna csütörtöki műsorában
A bruttó és nettó átlagfizetések egyaránt 12,6 százalékkal nőttek áprilisban. A mostani kilátások szerint az idén a nettó reálbérek 9 százalékkal emelkedhetnek, ami a lakossági fogyasztásnak támaszt adhat. A jövő évi költségvetési tervezet szerint jövőre újabb minimálbér-emelés jöhet, ez pedig az átlagbérek további növekedéséhez is hozzájárul. A fi
Idén, június 14-én és 15-én a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal adott otthont a hetedik alkalommal megrendezett Eastern Partnership Workshop konferenciasorozatnak, melynek fő témái az ellátásbiztonság és a szolidaritás voltak.