Bombát találtak építkezés közben szerdán Budapesten az Ötvenhatosok terén. Csütörtök délelőtt az elszállítás idejére néhány utcát lezártak, és több házat, irodát kiürítettek a Dózsa György útnál - tájékoztatta a honvédség tűzszerész ezredének kommunikációs tisztje korábban az MTI-t. Markovics Zita közölte: egy 120 milliméter átmérőjű, kilőtt,
A jövő évi önkormányzati választáson az MSZP helyi szervezetei széles mozgásteret kapnak, és a Jobbikkal való együttműködésük is lehetséges – erről beszélt az MSZP új elnöke az InfoRádióban
A román hírszerzés javára való kémkedés vádjával elrendelte egy moszkvai bíróság Carina Turcan (a név orosz változata szerint Karina Curkan) előzetes letartóztatását - közölték orosz hírügynökségek.
A pop királynője, aki világszerte ismert kihívó ruháiról legfrissebb fotóját az Instagram oldalán posztolta, ahol csekély 11,2 millió követője van. Madonna most sem hazudtolta meg magát. Az 59 éves díva korára fittyet hányva smink nélkül pózol a képen. Ágyán fekve, nagy dekoltázsú, szűk fekete-fehér hímzett ruhában a Leonardo Da Vinci című könyvet
Az EP állampolgári jogi szakbizottságának kormánypárti és ellenzéki magyar tagja is biztosra veszi, hogy a LIBE hétfőn megszavazza a 7. cikk szerinti eljárás Magyarországgal szembeni elindítását kezdeményező Sargentini-jelentést, amiről szerdán vitatkoztak a már sokszor hallott pro- és kontra érveket felsorakoztatva a képviselők.
A gyors forintgyengülés után most a stabilizálódás jelei látszanak a piacon: az euróval szembeni jegyzések 326,6-ról 325,9-ig visszasüllyedtek. A dollár jegyzése 282,2 körül ingadozik jelenleg a bankközi piacon.
Donald Trump elszigetelődési politikát folytat, megválasztása óta számos nemzetközi szervezetből kilépett - mondta el Frank Tibor Amerika-szakértő az M1 aktuális csatorna csütörtöki műsorában annak kapcsán, hogy az Egyesült Államok kedden bejelentette kilépését az ENSZ Emberi Jogi Tanácsából.
A robotokról többnyire a masszív autógyári szerelőegységek vagy az otthoni porszívó jut eszünkbe. A robotolásról már többeknek az, hogy ismétlődő manuális feladatokat darálnak a munkahelyükön asztali gépek mellett. A rendkívül...
A Blikk értesülése szerint M. Richárdot a legszigorúbb házi őrizetben tartják, a Dózsa György úti baleset miatt 10. hónapja nem hagyhatja el otthonát. A beszámoló szerint a lábán lévő érzékelő azonnal jelez, ha a kerti kukán túlra merészkedik. A férfit még orvosi vizsgálatokra sem engedik ki, ennek oka, hogy egy korábbi eltávozása után nem azonnal
A legértékesebb dolgok az építkezéseken vannak, ezt tudják az enyveskezű emberek is. Sok esetben sem biztosítás, sem riasztó nincs a félig kész házaknál, így ha valamit ellopnak, a tulaj pénztárcája bánja.
Közép-Európa legkorszerűbb autóipari tesztlétesítménye épül Zalaegerszegen, amelynek első ütemét még idén átadják, így birtokba vehetik a járműfejlesztők is.
A cafetéria jövőre tervezett átalakítása kérdésében végleges döntést hozott a kormány - többek között ezt mondta el a mai Kormányinfó keretében Gulyás Gergely, a Miniszterelnökség vezetője. Az esemény főbb információiról hírfolyamunkban...
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) közzétette honlapján a fogyasztási norma szerinti üzemanyagköltség-elszámolásban júliusban alkalmazható üzemanyagárakat - írja az MTI.
A Ford Motor Company és a Volkswagen AG vizsgálják a stratégiai szövetség lehetőségét kapacitásaik bővítése, versenyképességük erősítése és a vásárlók jobb kiszolgálása érdekében
Jelentős kárt okozó rongálás miatt emelt vádat a Komlói Járási Ügyészség egy nagykátai férfi ellen, aki tavaly ősszel szalmabálák felgyújtásával több mint 50 millió forintos kárt okozott Baranyában. A megyei főügyészség azt közölte: a fuvarozócég sofőrjeként dolgozó vádlott 2017 októberében és novemberében négy helyszínen - Alsónyéken, Csikóstöttö
"Drasztikus változás", "a rendszert alapjaiban rengeti meg", "beláthatatlan következményei lesznek" - ehhez hasonló kifejezésekkel értékelték a piaci szakemberek a kormány legújabb törvényjavaslatát, amely jelentős változásokat hozna...
A KSH által ma közzétett béradatok kommentálása kapcsán Varga Mihály pénzügyminiszter a forint árfolyamáról is megszólalt az M1 aktuálison, éppen aznap, amikor 326 felett új 3,5 éves mélypontra bukott a forint az euróval szemben...
Hazánk digitális felkészültségéről, bár a különböző intézmények más és más mutatókkal dolgoznak, a vélemények közel állnak egymáshoz – véli Csath Magdolna, egyetemi tanár, a Nemzeti Versenyképességi Tanács tagja.