2018. június 27. szerda

jún. 27
5:38
Egy euró osztalékot utalhat a cég (vg.hu)
A következő öt évben pozitívak a BILK árbevételi és nyereségkilátásai – áll a KBC elemzésében, amely a társasággal kapcsolatos kockázatokra is felhívja a figyelmet.
jún. 27
5:40
Időközi öszefogások (Alternatív Energia)
A közelgő három fővárosi önkormányzati választás közül kettőnél biztosan lesz olyan jelölt, aki nagy ellenzéki támogatással indul.
jún. 27
5:40
Vevőket hozhat a Magyar Telekom piacára a magas osztalékhozam (vg.hu)
Két és fél éves mélypontra került a Magyar Telekom árfolyama, amit a fokozódó verseny miatti aggodalmak mellett a hozamemelkedés válthatott ki.
jún. 27
5:42
"A búcsú borzalmas, mindenki sír" - Családi ünnep a képernyő előtt (Alternatív Energia)
Hiába állítja a kormány, hogy nagy részük úgyis hazajön, ez nem igazolódik be.
jún. 27
5:42
Így fojtják meg egymást Budapesten a legismertebb pékségláncok (Pénzcentrum)
Budapesten feltűnő mértékben szaporodtak el az utóbbi években az utcai pékségek. Aluljárókban, nagyobb tömegközlekedési csomópontok környékén szinte lehetetlen úgy elhajítani egy követ, hogy az ne egy pékség ablakát törje be. Vajon...
jún. 27
5:42
Ördögi csapdában a családi házak tulajdonosai (Portfolio)
Magyarországon nagyon sok az óriási családi ház, amik gyakorlatilag senkinek sem kellenek. Fenntartásuk egy vagyonba kerül, felújításuk úgy szintén, és még eladni is nehéz őket. Ráadásul a lakásokhoz képest folyamatos a relatív értékvesztésük...
jún. 27
5:42
Sok cég nincs felkészülve az online számlázásra (hirado.hu)
Július 1-jétől lép életbe az új rendszer.
jún. 27
5:42
Szigorításra nem, de körültekintő gazdálkodásra szükség van (vg.hu)
A Költségvetési Tanács és az Állami Számvevőszék (ÁSZ) is szorgalmazta a tartalékok növelését, a 2019-es költségvetésitörvény-javaslat mindent összevetve csaknem 900 milliárdos mozgástér lehetőségét tartalmazza, ami rendkívül nagy biztonságot teremt – nyilatkozta a Világgazdaságnak Domokos László, a számvevőszék elnöke, aki ma ismerteti az ÁSZ véle
jún. 27
5:44
Közigazgatási létszámstop (Alternatív Energia)
A kormányfő aláírásával megjelent határozat szerint a minisztereknek listát is kell készíteniük.
jún. 27
5:45
Kicsi számítógépet szeretne? Ehhez mit szól? (Infostart)
A világ legkisebb számítógépét készítették el a Michigani Egyetem kutatói, a 0,3 milliméteres eszköz eltörpül még egy rizsszem mellett is.
jún. 27
5:46
Utolsó pillanatban fújták le a törzskartonozást (Alternatív Energia)
Egy tavalyi jogszabály részletes egészségügyi adatgyűjtésre kötelezte a háziorvosokat.
jún. 27
5:51
Drámai vallomás: Életmentő beavatkozáson esett át az Operett sztárja (Ripost)
Nagy volt a riadalom, amikor Faragó András kórházba került! Topinak a szívével voltak problémák.
jún. 27
5:51
Megszólal a feleség, aki elütötte motorozó férjét (Ripost)
Bizarr baleset történt tegnap a Vas megyei Vönöckön: a családi autóval a saját felesége gázolta el az idős lelkészt, aki motoron épp a szervizbe tartott.
jún. 27
5:54
Minőségi váltás a munkaerőpiacon (AQUA)
A kormány néhány héten belül megvizsgálhatja azokat a javaslatokat, amelyeket a szakkamara, illetve a Magyar Nemzeti Bank felvázolt a versenyképesség javítása érdekében.
jún. 27
6:06
A Mercedesnél nagy volt az aggodalom Perez motorhibája után (F1világ)
Újabb aggodalomra adott okot a Mercedes számára Sergio Perez múlt vasárnapi motorproblémája – árulta el Toto Wolff, a német gyártó motorsport-igazgatója. A Mercedes a korábbi megbízhatósági aggályok után a Francia Nagydíjon vetette be új specifikációjú erőforrását, melyet a gyári versenyzők eredményesen használtak Le Castellet-ben. Rajtuk kívül a W
jún. 27
6:06
Ma kezdődik a 2019-es költségvetés tárgyalása (hirado.hu)
A képviselőknek péntekig összesen harminc órájuk van kifejteni véleményüket a költségvetési javaslatról.
jún. 27
6:06
Többéves szerződési konstrukciót dolgoz ki az agrártárca a következő gyümölcsszezonra (ProfitLine)
Az idei tapasztalatok alapján, a nehezebb piaci időszakok átvészelésének megkönnyítésére az agrártárca a következő évi gyümölcsszezonra olyan többéves szerződési konstrukciót dolgoz ki, amelynek alapján a feldolgozóüzemeknek a termelőpartnereik számára jó előre felvásárlási ajánlatot kell tenniük a kiszámítható üzleti kapcsolatok jegyében - közölte
jún. 27
6:06
Titkosszolgálati védelmet kap a Fehér Ház szóvivője (hirado.hu)
Sajtójelentések szerint Sarah Huckabee Sanders szóvivőnő szerdától kap védelmet.
jún. 27
6:06
Kaliforniában újra bozóttüzek pusztítanak (444.hu)
Pedig tavaly már végigtarolták a bozóttüzek az államot, csoda, hogy maradt még valami, ami eléghet.
jún. 27
6:09
Ennyit lehet mostantól spórolni a tejen (Infostart)
Jövő év elejétől a tartós tej áfakulcsa is 5 százalékra mérséklődik. A PwC vezető menedzsere, Honyek Péter hangsúlyozta: az eddigi tapasztalatok azt mutatják, a kereskedők nem adják majd át az áfacsökkentésből származó teljes árelőnyt a fogyasztóknak.
jún. 27
6:09
Megint nagyon megugrott az Ausztriában dolgozó magyarok száma (Privátbankár)
Majdnem annyival, 5500 fővel 90 ezer fölé nőtt az Ausztriában hivatalosan dolgozó magyarok száma, mint amennyivel az utóbbi hónapokban szezonális okokból csökkent. Így alighanem egy-két hónap múlva újra megdőlhetnek a rekordok. A magyarok száma sokkal jobban nőtt, mint bármely más ország polgáraié, kivéve magukat az osztrákokat.
jún. 27
6:09
Charles Gati: Antall és Amerika (Alternatív Energia)
„Karcsikám, kérdezd meg a miniszter urat, hogy mikor léphetünk be a NATO-ba?”
jún. 27
6:09
Kormányválság Romániában (Kripto Akadémia)
Utcai tüntetések várhatók ma országszerte, amikor a törvényhozásban az ellenzék bizalmatlansági indítványa kerül terítékre.
jún. 27
6:09
Csúcsgázsit kaphat Hamilton (Behaviour)
A hivatalos bejelentésre a hétvégi Brit Nagydíj előtt/alatt lehet számítani.
jún. 27
6:09
Félbehagyva is egész (Spa Trend Online)
Mikor jelenthető ki egy versről, hogy elkészült? Egyáltalán be kell-e fejezni, hogy az kerek egész legyen?
jún. 27
6:11
Magyar bisztró a Mekong partján (Kripto Akadémia)
A kínálatból nem csupán a külföldön jól ismert gulyásleves és rántott hús népszerű.
jún. 27
6:11
Nagy László: talán az utolsó szezonom következik (Behaviour)
A Telekom Veszprém játékosa a 2022-es magyar-szlovák Európa-bajnoki pályázat egyik nagykövete is volt.
jún. 27
6:11
Gothár meg a Miniszter (Spa Trend Online)
A nagy visszatérések – röviden így jellemezhetők a Filmalap döntőbizottságának legújabb határozatai.
jún. 27
6:12
Napi horoszkóp június 27.: az Oroszlánokban érlelődik a váltás gondolata, a Skorpióknak nagy terveik vannak (Joy)
Mára is fontos üzeneteket hagytak a csillagok, érdemes megnézni, mit tartogatnak az egyes csillagjegyeknek!
jún. 27
6:12
Angela Merkel egyre jobban elszigetelődik (USAracing)
Nem készül el a menekültügyet európai uniós szinten szabályozó teljes csomag a tagállami vezetők szerdán kezdődő csúcstalálkozóján – közölte kedden Angela Merkel német kancellár.
jún. 27
6:13
A fekete hegyek országa (Kripto Akadémia)
Hatalmas csúcsok és gyönyörű alpesi tavak várják a turistákat.
jún. 27
6:13
Botladozó nagycsapatok (Behaviour)
A címvédő német és a végső győzelemre mindig esélyesnek tartott brazil válogatott teljesítménye is akadozott eddig.
jún. 27
6:13
Színházi kulisszatitkok (Spa Trend Online)
Mi kell ahhoz, hogy ha felmegy a függöny, egy új, izgalmas, különleges térbe csöppenjünk?
jún. 27
6:15
Hegyi Iván: A keselyű elszáll (Behaviour)
Ha hiszik, ha nem, Peru válogatottja a világbajnokság előtt 2016 novemberében szenvedett vereséget utoljára.
jún. 27
6:18
Két éve Handó Tünde hivatala ezerszer keményebben kritizálta a kormány különbíróságos tervét, mint a bírák, akiket most hazaárulónak nevezett (444.hu)
2016-ban Handóék szerint veszélyt jelentett a kormány terve a bírák függetlenségére, de ma már egyáltalán nem aggódnak.
jún. 27
6:18
Testőröket kap a Fehér Ház szóvivője, miután kidobták egy étteremből (444.hu)
A szóvivő nem kívánta kommentálni a sajtóértesüléseket.
jún. 27
6:18
Bombariadó miatt evakuálni kellett Rosztov-na-Donuban egy szállodát (USAracing)
A foci vb idejére ez a szálloda is a FIFA rendelkezésére álló szálláshelyek listáján szerepel, de egyetlen csapatnak a tagjait sem szállásolták el itt.
jún. 27
6:24
Gyémántrablás a Metropolitan Múzeumban (Blikk)
Danny Ocean ravasz és bátor fickó volt. Négyszer is összegyűjtötte kora legmenőbb bűnözőit, és nagy zsákmánnyal távozott. De van, aki még nála is ravaszabb és bátrabb: Debbie, a húga. A hölgyeménynek a Cartier ékszerház 150 milliós Toussaint-nyakékére fáj a foga. Az Ocean’s 8 – Az évszázad átveréséből kiderül, sikerül-e megvalósítani tervét.
jún. 27
6:24
A vidéki nagyvárosok forgalmas pontjain további kormányablakokat nyitnak (hirado.hu)
Folyamatban van a közigazgatásban szereplő különböző adatbázisrendszerek összehangolása.
jún. 27
6:24
Kétfarkúak: indulunk Felcsúton, elég jók az esélyeink (ATV)
Kovács Gergő a mai napig nem biztos benne, hogy ők készítették a Banksy-utánzatot a belvárosban.
jún. 27
6:24
Tizenhét tagállam indít pert a Trump-kormány ellen az illegális migráns családok szétszakítása miatt (hirado.hu)
A perkérelemben az államügyészek „kegyetlennek és törvényellenesnek” minősítik a határra érkező illegális migránsok családjainak szétszakítását.
jún. 27
6:24
Nemzetközi összehasonlításban elég rosszul keresnek a magyarok (444.hu)
Bár tavaly csak Izlandon nőttek jobban a bérek, egy átlag szlovák így is 7,2 százalékkal keres többet egy átlag magyarnál. Azt meg inkább nem is mondom, hogy mennyit keres egy átlag szlovén.
jún. 27
6:24
Lehűlés és eső jön (Infostart)
A déli országrészben délután már kiadós csapadék várható.
jún. 27
6:30
Borult időnk lesz egy érkező ciklon miatt (Háziállat)
Délelőtt nyugaton is megvastagszik a felhőzet, így később már mindenütt erősen felhős vagy borult lesz az ég. Egyre nagyobb területen várható eső, záporeső, a kiadós mennyiségű csapadék délutántól valószínű. Az északi, északkeleti szelet többfelé kísérik erős széllökések. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 11 és 17 fok között alakul. A legmagasa
jún. 27
6:30
Titkosszolgálati védelmet kap a Fehér Ház szóvivője (ATV)
Titkosszolgálati védelmet kap Sarah Huckabee Sanders, a Fehér Ház szóvivője - jelentette helyi idő szerint kedden este több amerikai médium.
jún. 27
6:30
4 dolog, amire kötelező figyelni nyáron, ha kutyád van (Noizz)
Sokan elfelejtik, hogy a felelős állattartás fogalmába nemcsak az számít bele, hogy levidd sétálni a kutyát vagy naponta egyszer-kétszer adj neki enni, hanem az is, hogy szeresd, ápold és, ami még ennél is fontosabb óvd meg minden olyantól, amitől ő nem tudja magát.
jún. 27
6:33
Rendkívüli állapot Kaliforniában (Infostart)
Megállíthatatlannak tűnnek a napok óta pusztító bozóttüzek.
jún. 27
6:36
Kiemelt figyelmet fordít a fogyasztóvédelemre az Energiahivatal (ProfitLine)
Az energetikai, illetve a közműszektor ellenőrzése mellett kiemelt figyelmet fordít a fogyasztóvédelemre a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) - mondta Dorkota Lajos, a hivatal elnöke az Országgyűlés gazdasági bizottsága előtt kedden Budapesten.
jún. 27
6:36
Jóváhagyta a brit királynő a Brexitet (888.hu)
II. Erzsébet királynő jóváhagyta és kihirdette a brit EU-tagságot rögzítő törvény visszavonását, így hivatalos lett a Brexit.
jún. 27
6:36
Borús, csapadékos lesz a szerdai napunk (Háziállat)
Dél, délkelet felől egy ciklon közelíti meg a Kárpát-medencét, áramlási rendszerében nagy nedvességtartalmú levegő érkezik a térségbe.

Keresés