Azt hiszem nem férhet kétség hozzá, hogy a szuper- és hiperautók aranykorát éljük – a nagy gyártók szinte egymás sarkát taposva próbálják túllicitálni a másikat. Az Audi ebbe a versengésbe egyelőre még nem szállt be, de úgy tűnik, hogy a négykarikásokat is foglalkoztatja a gondolat, ugyanis a Pebble Beach Concours d’Elegance rendezvényre egy elektromos koncepcióval készölnek, ami a nemrég…
Az idei év jelentős változásokat hozott a befektetési célú lakásvásárlók életébe, számos könnyítés teheti lehetővé, hogy a jövőben fehéredjen ez a szegmens, illetve kedvezhet a tulajdonosok által elérhető hozamoknak is. Magyarországon...
A Közlekedési Szakszervezetek Országos Szövetsége (KSZOSZ) szerint a hőségriadó idején ritkítani kellene a közösségi közlekedési járatokat délelőtt 11 és délután 3 óra között, hogy hosszabb fizetett pihenőidőkkel csökkentsék a járművezetők leterheltségét, és a baleseti kockázatot.
A Mol megvásárolta budapesti székhelyű és debreceni telephelyű ITK Holding Zrt. többségi részesedését, ezzel az autóbuszos közösségi közlekedés piacára lép.
Csütörtökön a frontok elkerülik térségünket. Párás, meleg idő várható, a légzőszervi megbetegedéssel küzdők nehézlégzést és légszomjat tapasztalhatnak.
A sztrájkok miatt lett veszteséges az Air France-KLM francia-holland légitársasági csoport az első félévben. Hivatalos közlések szerint a munkabeszüntetések több mint 335 millió euróba, átszámítva több mint 100 milliárd forintba kerültek a cégnek.
A BVOP szolgálati állat állományába tartozó új jövevény még csak 11 hetes, de már most látható, hogy kiképzését követően egy kiváló kábítószer-kereső kutya válik belőle.
Egy 15 millió dolláros tőkebevonási kör után 1 milliárd dollár feletti értékeltséget ért el a magyar alapítású Formlabs 3D nyomtatással foglalkozó startup - számolt be a Forbes. A magyar startupok között ezzel újra "unikornis" született...
A NAV több száz munkatársa folyamatosan ellenőrzi a Balatonnál a vendéglátóhelyeket, árusokat, szolgáltatókat. Július közepén egy hét alatt majdnem háromezer vizsgálatot végeztek a revizorok, és minden negyedik vállalkozásnál találtak valamilyen szabálytalanságot.
Vádat emelt a Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség 24 ember ellen, akik üdülési jogok értékesítésével több mint 340 embert tévesztettek meg, és összesen mintegy nyolcszázmillió forint kárt okoztak nekik - közölte a fővárosi...
Gyönyörű képsorozat készült az UNICEF kampányában az anyatejes táplálás világnapján. Dóráék mellett Hámori Gabriella, Szamosi Zsófia és Tomán Szabina is bevállalta a fotózást.
Két óriási betonkéz emelkedik ki a földből a magasban egy aranyszínű "fonalat" tartva a közép-vietnami Danang városhoz közeli hegyekben: az "aranyhíd" nevű építményt nyár elején avatták fel és már most óriási népszerűségnek örvend hazájában és azon túl is.
India a világtörténelem leggrandiózusabb illemhelyépítési programját folytatja. A nemzeti higiéniai program nem csak tisztábbá teszi Indiát, az építési vállalkozásoknak is ajándék.
A Mol megvásárolta budapesti székhelyű és debreceni telephelyű ITK Holding Zrt. többségi részesedését, ezzel az autóbuszos közösségi közlekedés piacára lép.