Rendkívül ritka terhesség után születtek ikrei egy brit nőnek. Jennifer Ashwoodnak gyakorlatilag két méhe van, a gyerekek külön-külön fejlődtek bennük. Orvosok szerint egy ilyen várandósság ötszázmillióból egyszer fordul elő.
A Ford korábban már egyértelművé tette, hogy az amerikai piacokon az emelt hasmagasságú modellekre és a haszongépjárművekre fognak összpontosítani, így több típus is eltűnik majd a kínálatukból. Az európai piaccal kapcsolatban azonban akkor még nem nyilatkoztak, ám nemrég az öreg kontinens is szóba került, és bár konkrét modellekről nem volt szó, biztosra vehetjük, hogy itt is lesznek áldozatai az…
Mintegy 34 ezren kértek már időpontot a német külképviseleteken a nagyjából 250 ezer jogosult közül, hogy megindíthassák a családegyesítési eljárást Németországban.
A tavaly elhunyt brazil művész, Tunga szellemiségét megidéző londoni kiállításon a látogatók megcsodálhatnak egy olyan ikerpárt, akiket a földig érő hosszú hajuknál fogva kötöttek egymáshoz. Ők azonban csak az egyik meghökkentő témát szolgáltatják a Tunga-tárlaton - a művész ugyanis 1984 óta próbálta az emberek á
Még napokig marad a hőség, amiatt továbbra is érvényben van a vörös riasztás. A Meteorológiai Szolgálat ugyanakkor már a felhőszakadások miatt is kiadott riasztást.
Ha sikerülne karbonmentes, azaz zérókibocsátású pályára állítani a világgazdaságot a következő 35 évben, akkor 2050-re 19 000 milliárd dollárnyi értéket szerezhetnénk a zöld gazdaságból.
A ki nem hirdetett jogszabály alapján nem kellene engedélyeztetni, sem bejelenteni a 80 méternél sekélyebb és csupán a házi vízigényt kielégítő kutakat, ezt kifogásolta az államfő.
Rendkívül ritka terhesség után születtek ikrei egy brit nőnek. Jennifer Ashwoodnak gyakorlatilag két méhe van, a gyerekek külön-külön fejlődtek bennük. Orvosok szerint egy ilyen várandósság ötszázmillióból egyszer fordul elő.
A Virgo-csoporthoz tartozó fps ügynökség új digitális kommunikációs üzletágvezetője, Keszte Dóra több mint tizenöt éves digitális ügynökségi tapasztalattal bír.
Egy III. kerületi ház tetejébe csapódott egy autó, az Örvös utca és az Őzsuta utca kereszteződésében kedd este történt balesetben a ház lakói nem sérültek meg, mert nem tartózkodtak otthon, a gépjármű vezetőjét pedig a katasztrófavédelem emberei mentették ki az autóból, de a helyszínen a mentők már nem tudtak segíteni rajta, életét vesztette. A ka
Figyelmeztető jel kell legyen a román döntéshozók számára, hogy újabb nagyberuházást vesztett Románia, miután a BMW német járműgyártó úgy döntött, Debrecenben épít gyárat egymilliárd eurós beruházással - írta szerdán a román...
Hogy hány százalékkal növelheti meg mindez a gyártás teljes beindulását követően az éves GDP-t, ez függ attól, hogy milyen modellek készülnek majd hazánkban és azoknak milyen egységára lesz.
Idén az év 212. napjára elhasználtuk a Föld egy évre jutó erőforrásait. De a túlfogyasztás ellen mi magunk is tehetünk, és az iskoláktól a vendéglátásig számos területen válthatunk át a környezettudatosabb gondolkodásra.
Hétfő éjfélig jelentkezhetnek a pótfelvételi eljárásra azok, akik az általános eljárásban egyetlen általuk megjelölt főiskolára, egyetemre sem kerültek be.
Egy hónappal az új tanév indulása előtt elkezdődött a lázas albérletkeresés. A diákok albérleti díját jellemzően a szülők fizetik. Ügyelni kell arra, hogy ki köti a bérleti szerződést a bérbeadóval, ha például a diáknak vagy a szüleinek más településen van ingatlanuk, és azt bérbe adják.
Csütörtökön hajnalban teszi közzé második negyedéves beszámolóját a Richter, az elemzői várakozások a gyógyszergyártó adózott eredményében megosztottak a leginkább, a második negyedéves számok mellett a befektetők a gyorsjelentést...
Fazekas István Pilátus éjszakája című történelmi drámáját mutatják be az európai kultúra napján, szeptember 20-án 19 órakor a Római Magyar Akadémia színháztermében.
A gyárért két román megye is versenyben volt, ám ismét alulmaradtak Magyarországgal szemben. Több román lap egybehangzó véleménye szerint ez figyelmeztető jel Romániának.