Az amerikai külügyminiszter arra figyelmeztette a Nemzetközi Valutaalapot, ne engedje, hogy Pakisztán kínai adósságának egy részét fedezze a neki nyújtandó IMF-kölcsönből.
Az első McLaren Senna tulajdonosa nem óvta féltő gondoskodással minden kis fuvallattól a sportautóját. Egyből hosszú kirándulásra indult, ahogy átvette a gépet.
Világszerte az áramfogyasztás megugrását, helyenként súlyos áramszüneteket okozott a rekord magas hőmérsékleket hozó kánikula, elsősorban a légkondicionáló berendezések fokozott igénybevételének tulajdoníthatóan. A növekvő kereslet a villamos energia árát számos országban rekord magasságba küldte, az ellátás biztosítása érdekében pedig nem egy korm
Erről is beszélt az InfoRádiónak a BMW Magyarország vállalati kommunikációs vezetője. Salgó András szerint a gyártó a magyarországi beruházással az egész európai piac mellett megerősítette elköteleződését.
Orosházán, egy nyugdíjasklubban próbálták meg szakemberek bevezetni a digitális világba a szépkorúakat, de már nem sok új dolgot tudtak mutatni az ott élőknek.
A hatósági eljárásokban átlagosan minden ötödik-hatodik ellenőrzött vállalkozásnál derült fény valamilyen hiányosságra. Rendszerint a nyugtaadással akadtak gondok.
Amikor idejöttem, akkor azt nyilatkoztam, hogy szabadon dolgozhatok, és nincs kézivezérlés. Ez az elmúlt hónapokban sokat változott – mondta Kisberk Szabolcs, az N1 TV volt főszerkesztője a Mandinernek. Kisberk beszélt arról is, hogy a tisztújító kampány során a Toroczkai-féle kör elhallgatását és lejáratását kérték tőlük. Interjúnk.
Az Opel egy igazán látványos koncepcióval készül idén, amely megmutatja majd, hogy milyen irányba indul el a PSA hatalomátvétele után a villámos márka. A németek most néhány ízelítővel is készültek nekünk, amelyek között egy videót is találunk, ami végre lerántja a leplet az újdonság nevéről is. Az Opel egyébként azt ígéri, hogy a 2020-as évek közepére az össze modelljük megkapja majd azt a…
A büntető törvénykönyv (Btk.) szigorítását kezdeményezi a Jobbik annak érdekében, hogy súlyosabb büntetést kaphassanak a politikusokkal és velük együttműködőkkel kapcsolatos, valamint a brutális bűncselekmények - jelentette be szerdai budapesti sajtótájékoztatóján Volner János, az ellenzéki párt alelnöke
A Škoda Karoq megérkezett, vele pedig még tovább színesedik a kompakt SUV modellek egyébként is népes kínálata. De vajon ő az igazi, vagy csak egy a sok közül? Vásárlási tanácsadónk első részében az alaptulajdonságok és a felszereltségek áttekintésével igyekeztünk erre is választ kínálni, most pedig a hajtásláncok és árak ismertetésével tiszta vizet öntünk a pohárba. Lesznek meglepetések.
A nagy hőségben átlagosan 10-15 százalékkal nő az Országos Mentőszolgálathoz (OMSZ) beérkező riasztások száma - közölte az OMSZ szerdán az MTI érdeklődésére.
Lefordultak az európai részvényindexek a szerdai kereskedés második felében, a magyar tőzsde azonban felfelé kapaszkodik a hét harmadik napján, a hazai blue chipek kivétel nélkül emelkednek, míg a hazai nagypapírok közül a Mol és a Magyar...
Számos tényezőtől függ, hogy ki mennyit költ élelmiszerre naponta. Ha a KSH adatait vesszük alapul, akkor egy átlagos magyar 750 forintért vásárol ételt és alkoholmentes italt naponta. De vajon mennyit költenek a napi betevőre olvasóink? Számos...
Beperelték a görög államot, a tűzoltóságot és a rendőrséget az Athénhoz közeli múlt heti erdőtűz két áldozatának hozzátartozói - mondta el egy igazságügyi forrás szerdán.
A Škoda Karoq megérkezett, vele pedig még tovább színesedik a kompakt SUV modellek egyébként is népes kínálata. De vajon ő az igazi, vagy csak egy a sok közül? Vásárlási tanácsadónk első részében az alaptulajdonságok és a felszereltségek áttekintésével igyekeztünk erre is választ kínálni, most pedig a hajtásláncok és árak ismertetésével tiszta vizet öntünk a pohárba. Lesznek meglepetések.
Kezdeti vonakodása ellenére Hollandia is csatlakozott szerdán az Európai Ügyészséghez, a következő, huszonkettedik tagállam Málta lesz, amely bennfentes források szerint akár már jövő héten beléphet.
Gjorge Ivanov államfő nem hajlandó aláírni a névváltozásról szóló parlamenti határozatot, a görög ellenzék és a lakosság nagy része pedig ellenzi a Macedónia név használatát.