2018. augusztus 19. vasárnap

aug. 19
21:36
Megnyerte második Eb-selejtezőjét a férfi röplabda-válogatott (m4sport.hu)
Augusztus végéig még két mérkőzést játszik a csapat.
aug. 19
21:36
Olyanokat díjaztak, akiket a „közhatalom nem tudott rángatni” (HírTV)
Egy orvos házaspár kapta a Hódmezővásárhely Hűséges Polgárának járó Boldog Gizella-díjat augusztus 20-a alkalmából.
aug. 19
21:42
Legendás villa: Elvis Presley és Gábor Zsazsa is élt ebben a házban (Femcafe)
Ha ezek a falak tudnának mesélni....
aug. 19
21:42
Három nőt szeretek, és mindegyiket mély szerelemmel - mit tegyek? (SzMo)
Ezt válaszolta a pszichológus.
aug. 19
21:42
Esküvője előtt derült ki, hogy rákos, a nászéjszakáján halt meg, felesége karjaiban (SzMo)
Az összes félretett pénzük az esküvőre ment, így a feleség most egy adományoldalt hozott létre, hogy finanszírozni tudja a férje temetését.
aug. 19
21:44
Olcsó szépülés - 4 dolog ami miatt imádni fogod a kókuszolajat (Femcafe)
A hajunkat és a bőrünket is újjáéleszti!
aug. 19
21:48
Az iszlám miatt hagyta el hazáját a német zeneszerző (hirado.hu)
A zongoraművész csodálja Magyarországot, amiért a saját útját járja.
aug. 19
21:54
Kiskunhalas: 400 milliós felújítás az ősgyepes lovaspályán (hirado.hu)
Az elmúlt harminc év legnagyobb fejlesztése valósult meg.
aug. 19
22:00
Kiakadt az internet, orvoshoz megy a tévés, nehogy fiút szüljön (Ripost)
Egyetlen beavatkozás több mint 4 millió forintba kerül, de őt ez sem érdekli.
aug. 19
22:00
Véraláfutást keresett a lány testén, kegyetlen, amit művelt a szomszéd (Ripost)
Lehetetlen történettel verte át a kislányt a bácsi. A gyerek másodszor már szüleihez rohant.
aug. 19
22:02
Megfulladtak a gyermekek, miközben a szüleik mobiloztak! (Ripost)
Ezzel vádolta meg a szülőket és nagyszülőket a német vízimentők szövetsége. "Naponta látjuk az embereket, akik az úszómedencéket úgy kezelik, mint egy óvodát, ahova beengedték a gyermekeiket, de már nem figyelnek rájuk" - mondta.
aug. 19
22:04
Iszonyat, villát állított élettársa fejébe, a Dunánál ásta volna el a nőt a férfi (Ripost)
A nő rengeteg megaláztatásnak és fájdalomnak volt kitéve. Nem mert segítséget kérni.
aug. 19
22:12
Bencze Máté a Fiatal Zenészek Eurovíziós Versenyének döntőjében (hirado.hu)
Az elődöntőkben összesen 18 zenész versenyzett.
aug. 19
22:15
Úújabb szankciók jöhetnek Törökországgal szemben (Gondola)
Tarik Demirkan Törökország-szakértő szerint valószínűleg újabb szankciók jönnek az Egyesült Államok részéről Törökországgal szemben és Ankara készül valamire, de még nem tudni, mire
aug. 19
22:17
Fekete: sikeres volt a nyári szabadtéri színházi szezon (Gondola)
Büszkék lehetünk itt Közép-Európában, mert szinte egyedülálló mennyiségű nyári szabadtéri színházat működtetünk és egyedülálló mennyiségű új produkcióval vártuk a magyar családokat és a külföldről Magyarországra látogató vendégeket - értékelte az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára a nyári szabadtéri színházi szezont vasárnap Szarvason
aug. 19
22:21
Döntöttek Szentkirályon az M44-es főút helyi nyomvonaláról (Infostart)
Érvényes és eredményes volt a helyi népszavazás, így eldőlt az M44-es főút szentkirályi nyomvonala - közölte az MTI-vel a Bács-Kiskun megyei település jegyzője.
aug. 19
22:30
Futball: elképesztő dolog történt Angliában - videó (Sport365)
A címvédő kivégzést tartott.
aug. 19
22:30
Zsinórban harmadszor nyertek futamot Alonsóék (m4sport.hu)
Silverstone-ban is a 8-as Toyota nyerte a WEC-futamot.
aug. 19
22:30
Forró hét áll előttünk, csak péntekre mérséklődik a meleg (Biztosító Magazin)
A következő napokban is sok lesz a napsütés, többfelé 35 fokos meleg valószínű. A hét második felében várható egyre többfelé zápor, zivatar, vasárnap néhol már csak 22 fokig melegszik a levegő
aug. 19
22:33
Újabb amerikai szankciókra számíthat Törökország (Gondola)
Tarik Demirkan Törökország-szakértő szerint valószínűleg újabb szankciók jönnek az Egyesült Államok részéről Törökországgal szemben és Ankara készül valamire, de még nem tudni, mire
aug. 19
22:35
Már halottai is vannak a Kínában pusztító tájfunnak (Gondola)
Vasárnap délutáni közlés szerint kilenc ember vesztette életét, 18 pedig megsérült a Rumbia nevű vihar miatt, amely Kína keleti és középső részén tombol
aug. 19
22:36
Az állatoknál a tűzijáték sokkhatást okozhat (ProfitLine)
Valóságos sokkhatást okoz a tűzijáték az állatoknál; az augusztus 20-ai tűzijáték miatt a kutyák és a macskák elszökhetnek, de félelmükben támadhatnak is - hívta fel a figyelmet az Orpheus Országos Állatvédő és Természetbarát Közhasznú Egyesület az MTI-hez vasárnap eljuttatott közleményében.
aug. 19
22:36
Orfk: Több ezer ember gondoskodik az ünnepi rendezvények biztonságáról (Biztosító Magazin)
Több ezer ember gondoskodik az augusztus 20-ai programokon részt vevők biztonságáról - mondta a kormányszóvivő pénteken Budapesten, az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) központjában.
aug. 19
22:48
Nagy Ádám piros lappal indította a szezont (m4sport.hu)
Csereként lépett pályára.
aug. 19
23:09
Németh Zsolt: Szent István kijelölte az utat (Gondola)
Augusztus 20. mélységesen keresztyén ünnep; Szent István kijelölte azt az utat, amelyen mind a mai napig a magyar politikának járnia kell - mondta Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke vasárnap az MTI-nek telefonon
aug. 19
23:11
Ünnepel az ország: 350 program és ennél több tűzijáték (Gondola)
Az államalapítás és államalapító Szent István király ünnepére, Magyarország születésnapjára készül az egész ország
aug. 19
23:12
Németh Zsolt: Szent István kijelölte azt az utat, amelyen a magyar politikának járnia kell (USAracing)
Magyar áldozatai is vannak a horvát függetlenségi háborúnak és immáron egy évtized óta zajlik egy nagyon fontos kétoldalú és közép-európai építkezés országaink között – mondta a bizottsági elnök.
aug. 19
23:36
Nagyi almás pitéje - amióta én is így készítem, mindig nagy sikere van (Blikk)
Elronthatatlan, házias süti, ami eszméletlenül finom.
aug. 19
23:36
Senki nem nyert a hatos lottón ezekkel a furcsa számokkal (ProfitLine)
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 33. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
aug. 19
23:36
Topcsapattól igazolt játékost Dárdai Pál (Sport365)
Dörzsölhetik a tenyerüket Berlinben.
aug. 19
23:45
István igen, Viktor nem (Gondola)

Keresés