Saját bevallása szerint 12 agyvérzése és 6 szívrohama volt négynapos kómája alatt 2015-ben Lamar Odom kosárlabdázónak, aki két bajnoki címet is nyert az észak-amerikai ligában (NBA) szereplő Los Angeles Lakersszel.
A jogi és politikai kérdéseket hajlamosak vagyunk szétválasztani a fejünkben, mondván: előbbiek a szakmára, utóbbiak pedig a választókra és a választott vezetőkre tartoznak. Az esetek többségében nincs is különösebb összeütközés a két szféra között, de ha a szabályozási környezet nem megfelelő, akkor hamar elszabadulnak az indulatok. Ez történt Ném
Nem szokatlan, hogy egy-egy középületet vagy magánkézben lévő intézményt “kölcsönadnak” egy-egy stábnak egy forgatás erejéig - azonban a legtöbb esetben igyekeznek olyan csapatnak átadni a kulcsokat, akik nem hoznak szégyent a vezetőségre. Nos, most ez nem igazán sikerült. Nem is igazán tudjuk, mit gondolt a londoni Mill Hill School vezetősége, am
Hamarosan megkezdheti pályafutását vezetőedzőként az angol Arsenal korábbi legendás labdarúgója, Thierry Henry, aki állítólag megállapodott a francia élvonalbeli Girondins Bordeaux együttesével.
Már tény, hogy az ausztrál Daniel Ricciardo (29) a következő Forma–1-es idényben a Renault-istálló pilótája lesz, a sárdobálás azonban egyre erősebb jelenlegi csapata, a Red Bull Racing és a pilóta között.
Michael Cohen "boldogan segítene" a 2016-os elnökválasztási kampány idején az oroszokkal történt esetleges összejátszást feltárni hivatott, Robert Mueller vezette bizottságnak - jelentette ki Cohen védőügyvédje, Lanny Davis szerdán.
A várható életkor nő, de a társadalom öregszik, a nyugdíjakat egyre kevesebb dolgozónak kéne megtermelnie, ezért általában a nyugdíjkorhatárt emelik. Mit vesznek figyelembe a munkaképes életkor kiszámításánál?
„A politika szemétdombjára való”, „karrieristákat futtat”, és „szégyen ránézni” az LMP-re a párt volt elnökségi titkára szerint, aki már a kisujját sem fogja mozdítani a szervezetért egy, a hvg.hu birtokába jutott levél szerint.
Hamar a Civic Type R szintjére lehet húzni egy Hyundai i30 N-t. A RaceChip bűvészkedett kicsit az elektronikával és 300 lóerő fölé emelte a teljesítményt, a nyomatékot pedig jelentősen följebb.
Őszi nagybevásárlásra készül Lummer Nikoletta és családja, miután a Blikk Bumm játékának köszönhetően sikerült megkaparintaniuk 50 ezer forint értékű Top Shop-utalványunk egyikét.
Napok óta egy fontos technikai vonalhoz tapadt a forint az euróval szemben és az, hogy nem tudott tőle eltávolodni az erősödés irányába a török árfolyamválság enyhülése mellett sem, "robbanás" felé mutat a forint árfolyamában. Ha...
Hiába bővülnek egyre nagyobb mértékben Európában és az OECD országokban egyaránt a nők jogai, a keresetek között még most is bődületes különbségek tapasztalhatók. Igaz, ami igaz Magyarországon annyira nem rossz a helyzet, mint megannyi...
Az olasz képviselőház elnöke egy 177 migránst szállító – és jelenleg a Catania kikötőjében veszteglő – hajó partraszállásának engedélyezésére szólította fel Matteo Salvini belügyminisztert.
Teljesen odavagyunk Taiwan legmenőbb, új édességéért: a shar pei kutyákat formázó jégkrémdesszerteket a Kaohsziung városában található J.C. Co Art Kitchen étlepján találhatjuk meg, azaz sajnos annak, akinek felkeltettük az érdeklődését, igen komoly túrát kell megtennie egy kis kutyás finomságért. De megéri! A különleges desszertet egyébként egy
A férfi ügyvédje elmondta, hogy védence 2013-ban analfabéta menekültként érkezett Bécsbe, és „nem tudott levetkőzni magáról bizonyos szokásokat és rítusokat”.