Itthon gyakorlatilag nem akad olyan jelentkező, aki gazdaságokban dolgozna, például a tehenészetekben. Éppen ezért az ország számos pontján foglalkoztatnak már vendégmunkásokat Indiából, akikkel már a helyiek is többé-kevésbé megbarátkoztak...
Ismét elmaradt a magyar hitelminősítői besorolás javulása, péntek éjjel a Standard & Poor’s (S&P) csak megerősítette a mostani osztályzatot és a pozitív kilátásokat.
A CIG Pannónia Csoport 1,155 milliárd forint első féléves adózott eredményről számolt be a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján szerdán közzétett gyorsjelentésében. A tavalyi első félévet 30 millió forint adózás utáni veszteséggel zárta a csoport az egyszeri hatásoktól megtisztítva.
A nagy bankok és fintechcégek segítségét kéri Mexikó új kormánya, mivel növelni akarják a bankszámlák népszerűségét az országban. Jelenleg a felnőtt mexikóiak harmada rendelkezik csak bankszámlával - írja a Reuters. Arturo Herrera...
A BMW már akkor sokakat meglepett, amikor bejelentette, hogy alig öt év után még idén lecseréli a jelenleg futó, harmadik generációs X5-öt, ráadásul egy alapjaiban új kivitelre. A második meglepetés pedig akkor érkezett, amikor a várakozások előtt meg is történt a modell premierje. Most pedig már nálunk is rendelhető az újdonság, igaz, az árak terén már nincsenek akkora meglepetések.
A német pénzügyminiszter, Heiko Maas egy új, az Egyesült Államoktól független "IMF"-et és egy teljesen új bankközi tranzakciós rendszert hozna létre a SWIFT helyett, hogy ezzel növelje Európa függetlenségét az Egyesült Államoktól....
Új lendületet adhat a globális gázolajfogyasztásnak az a küszöbönálló szabályozási változás, amelynek célja jelentősen mérsékelni a tengeri hajók károsanyag-kibocsátását. A Nemzetközi Tengerészeti Szervezet (International Maritime...
A Facebook több mint 652 oldalt, csoportot, platformot, a Twitter pedig 284 "gyanús" fiókot távolított el, a törölt tartalmak többsége iráni, kisebb részük orosz eredetű volt - jelentette be kedden este Nathaniel Gleicher, a Facebook kiberbiztonságért felelős vezetője, valamint hivatalos blogján a Twitter.
Már szinte mindennapos esetté vált, hogy az 1-es villamos Népliget és Hős utca megállók közötti szakaszon tudatmódosító szerektől kábult emberek vegyülnek a járműre várókkal. Egyesek eszméletlenül, mások rohamszerűen rángatózó állapotban vannak. – Korábban csak a Hős utca környékén voltak, de az utóbbi hónapokban terjeszkedni kezdtek, már ott vann
Ma kezdi a küzdelmeket az European Poker Tour barcelonai állomásán a Blöffkirályként elhíresült magyar pókeres, Györgyi Krisztián. Májusban azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy öteurós (1500 forint) selejtezőből indulva Monte-Carlóban 57 millió forintot nyert. Vagány blöffjével, laza stílusával egy csapásra világsztár lett, ám most nagy a nyom
Lábszárfekélyről akkor beszélünk, amikor az alsó végtagot borító bőrfelszín folytonossága megszakad s a keletkezett hámhiány legalább hat héten keresztül fennáll. A fekély nagysága és mélysége igen széles határok közt változhat, lokalizációját tekintve az egyik leggyakoribb érintett terület a boka régiója.
A Goldman Sachs után a Morgan Stanley is bejelentette, hogy nem követik tovább a Tesla részvényét, így a jövőben nem fogalmaznak meg azzal kapcsolatban ajánlást és célárat sem. Az ügy azért is érdekes, mert a Morgan Stanley vezető elemzője...
A Magyar Közlönyben való megjelentetéssel hivatalosan is kihirdették az adósságfék szabályok október 1-jei módosításáról szóló MNB-rendeletet. Ahogy június közepén bejelentették, az 5 éven belül változó kamatozású jelzáloghitelek...
A Diciotti nevű hajó több napig vesztegelt a Földközi-tengeren, hogy kiköthessen 177 migránssal a fedélzetén valamelyik európai kikötőben. A máltai hatóságok hivatalosan is megerősítették, hogy a bevándorlók elutasították a felajánlott segítséget, ők mindenképpen Olaszországban akartak partra szállni.
Igazi világjárónak mondhatja magát Rónai Egon, aki vagy 50 országba eljutott és sok mindent átélt az utazásai során. Az egyik legemlékezetesebb élménye az volt, amikor hazaindulás előtt csúnyán meglopták.
Az olajpiac teljesen bizonytalan az árak alakulásával kapcsolatban. A befektetők legalább tucatnyi kedvező és kedvezőtlen hatást látnak maguk előtt, ember legyen a talpán, aki ebből eltalálja, hogy mely faktorok lesznek dominánsak. A magas változékonyság viszont szinte biztosan visszatérhet.
„Ezt úgy kell elképzelni, mintha Magyarországról hirtelen eltűnne minden 20 év feletti férfi vagy nő.” Magyarországon is tömegesen pusztulnak a méhek idén. De mik okozhatják a tragikus jelenséget és mit lehet ellene tenni? Van rá egyáltalán válasz? Szakértőket kérdeztünk.
Júniusban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók átlagos keresete 11,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit a májusi 10,9 százalékos emelkedés után - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Közös megegyezéssel távozott posztjáról Thomas Doll, az FTC labdarúgócsapatának német vezetőedzője, helyét a Dinamo Kijev korábbi trénere, Szerhij Rebrov veszi át. A döntésről ma délelőtt tájékoztatta a Ferencváros a sajtót.
Különösen veszélyes a Lane hurrikán, amely csütörtökön érheti el Hawaiit és egészen szombatig tombolhat a térségben. Áradások, földcsuszamlások lehetnek, figyelmeztették a lakosságot.
A hitelkamatok most padlón vannak, de nem lesznek mindig így - az MNB újabb eszközzel tereli határozottan a hosszú kamatperiódusú hitelek felé a háztartásokat.
Tízből hat gépjárműbiztosítás adatai hibásan vannak feltüntetve az online összehasonlító-oldalakon - derül ki egy friss brit tanulmányból. A Which? nevű fogyasztóvédelmi csoport 21 szolgáltató termékeit vizsgálta meg négy összehasonlító...
Hatalmasat fordult a világ ÉNB Norbival, mióta komoly edzésmunkába fogott, és 25 kilót ledobott magáról. Ráadásul új lakásba is költözött, ami nagyon megkönnyíti a sportos életmódot.
A Škoda Fabia praktikus kisautó, azonban a szegmens újabb modelljeihez képest már kissé lemaradásban van, hiszen még a jelenleg futó generáció is a korábbi változat alapjait használja fel. Tudják ezt a gyáriak is, de jelenleg sokkal inkább a crossoverek fejlesztésére koncentrálják az erőiket. De azért a modellről sem feledkeztek meg, és egy kisebb frissítéssel igyekeztek vonzóbbá tenni a Fabiát.
Egyre jobban kezd beindulni Pintér Tenya kisfiának, Máténak a karrierje. A 13 éves srác modell szeretne lenni, hamarosan egy gyerekszépségversenyen is indul, addig pedig egyre vagányabb képek készülnek róla. Máté most vérbeli rockerként pózolt Szick Petra Dóra szépségkirálynővel. – Egy páros fotózáson figyelni kell a másikra is, külön kihívást je