Donald Trump amerikai elnök Twitter-bejegyzésben jelentette be, hogy lemondta Mike Pompeo külügyminiszter jövő hétre Észak-Koreába tervezett látogatását.
Massimiliano Allegri, a Juventus labdarúgócsapatának vezetőedzője kijelentette, nem garantálja, hogy a júliusban szerződtetett Cristiano Ronaldo minden mérkőzésen játszani fog.
Az emberek többsége ülőmunkában dolgozik, melynek bizony megvannak a hátulütői is. A mozgáshiány ugyanis számtalan betegség kialakulásának kockázatát megnöveli, például lényegesen gyakrabban fordul elő 2-es típusú diabétesz, elhízás, magas vérnyomás azok körében, akik szinte egész nap az irodában ülnek.
Több megyére továbbra is a tartós hőség miatt, de számos megyére a heves zivatar, felhőszakadás veszélye miatt is figyelmeztetéseket adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat.
Kris Jenner egy ideje nem érzi jól magát, és arra gyanakszik, hogy ennek a csapvíz lehet az oka. Úgy döntött, vizsgálatba kezd, mivel arra jutott, hogy mérgezik a vizet. A Keeping Up With The Kardashians valóságshowban egy tesztet is csináltak lányával, Kourtney Kardashiannel, hogy megbizonyosodjanak róla, a víz iható. Az eredmény láttán azonban ig
A fiatalok markánsan eltérően látják a családalapítási helyzetüket: az érintettek mindössze negyede számolt be kedvező változásról az elmúlt egy évben, 37 százaléka szerint pedig rosszabbak lettek a körülmények
Az M7-es autópályán a Siófok Centrum és a Zamárdi csomópont között a határ felé vezető oldalt lezárták. A burkolatjavítás miatt péntek estére torlódás alakult ki, az átjutási idő legalább fél óra, így aki teheti, térjen le az autópályáról.
"Nagy hibának" minősítette pénteken a jelenleg Litvániában tartózkodó Benjámin Netanjahu izraeli kormányfő az Európai Bizottság (EB) minapi döntését, amelynek értelmében 18 millió eurós (5,8 milliárd forintos) segélyt nyújt Iránnak fenntartható fejlődéssel kapcsolatos projektekhez.
Teljesen padlóra küldte az áprilisi választási kudarc az ellenzéki pártokat: a Publicus legfrissebb közvélemény-kutatása szerint a DK és az LMP most már be sem jutna a parlamentbe, a legerősebb ellenzéki pártnak, a Jobbiknak is folyamatosan csökken a támogatottsága, a választáson rendkívül gyengén szereplő MSZP sem tudott számottevően erősödni. Ekö
Németországnak gazdaságilag nem éri meg az Oroszország elleni szankciós politika fenntartása – erről Kun Miklós történész, egyetemi tanár beszélt a Kossuth Rádió 180 perc című adásában pénteken.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 91 millió forintra bírságolta az Atlantic Global Asset Management S.A.-t (Atlantic GAM) és büntetőfeljelentést is tett ellene visszafizetendő pénzeszközök engedély nélküli gyűjtése miatt.
A tinédzserek körében népszerűsíti a hadsereget Németország. A sereg Facebook-on és a Youtube-on toboroz! Az országban 2011-ben szüntették meg a sorkatonaságot, így a hadsereg csak önkéntesekre számíthat. A kampányt többen is problematikusnak tartják. Részletek a videóban.
Az igazságügyi minisztérium várhatóan szeptember 6-án hirdet eredményt. Toader egy vagy több jelöltet fog javasolni a Legfelsőbb Bírói Tanácsnak véleményezésre, majd az államfő fogja kinevezni a DNA új főügyészét.
Ez lett volna a negyedik, és a szingapúri amerikai-észak-koreai csúcstalálkozó óta pedig a második alkalom, hogy az amerikai diplomácia irányítója Phenjanba utazott volna.
Donald Trump amerikai elnök Twitter-bejegyzésben jelentette be, hogy lemondta Mike Pompeo külügyminiszter jövő hétre Észak-Koreába tervezett látogatását.
Nem telik el úgy nap, hogy a híresség ne kedvezne a férfirajongóknak egy-egy szexi fotóval. Pénteken sem volt ez másként, Éva minden tekintetben kitett magáért.
Az éves üzleti jelentés alapján masszívan növekedtek a Roszatom pénzügyi mutatói. A cég bevételei 2017-ben 10,2%-kal emelkedtek az előző évhez képest és 967,4 milliárd rubelt tettek ki. A vállalat külföldi bevételei 6,1 milliárd dollárt értek el, amely 9,4%-os növekedés a 2016-os külföldi bevételi adatokhoz képest.
„Ez olyan, mint egy méregpirula az iráni népnek és az erőfeszítéseknek, amelyek célja megálljt parancsolni az iráni agressziónak a régióban és a terrornak azon túl”.