Ismét az európai uniós befizetések leállításával fenyegetőzött Luigi Di Maio olasz kormányfőhelyettes arra az esetre, ha ez Európai Unió nem tud megoldást találni a menekültek befogadására.
Miután a Ryanair tegnap közleményben jelezte, hogy november 1-től hogyan változik majd a poggyász szabályzata, közlemény nélkül, azonnali hatállyal hozzányúlt saját szabályzatához a Wizz Air. Eddig ugyanis utóbbi légitársaságnál...
Az első, csoportba kapcsolt közvilágítási okososzlopokat mutatták be tegnap Budapesten, a IX. kerületi Lechner Ödön fasorban. A kísérleti projektben 5, különböző funkciókkal rendelkező közvilágítási oszlopot telepítettek és kapcsoltak össze.
Ismét az európai uniós befizetések leállítását helyezte kilátásba Luigi Di Maio olasz kormányfőhelyettes, ha nem találnak megoldást egy hajón veszteglő menekültek befogadására.
Hát persze, hogy megint csúcs dőlt, már 96 637-en voltak az Ausztriában dolgozó magyarok júliusban, ami az előző havi rekordnál is több kétezer fővel. Lassan beérjük a németeket, akik létszámban a csúcsot tartják. Az ázsiai ás afrikai kontinensről érkezők lehetnek a legnagyobb riválisaink, gyorsuló ütemben nőtt a számuk.
Sokan úgy vélik, ha novemberben rögtön Rossit bízzák meg a válogatott irányításával, akkor az olasz tréner most már négy felkészülési találkozó tapasztalataival a jegyzetfüzetében hirdethetne keretet.
Készen áll a kereskedelmi üzemre a Leningrád II atomerőmű első blokkja, miután teljesítette a végleges üzembe helyezési tesztet - jelentette be a Roszenergoatom. Az új atomerőművi egység a Paks 2 projekt referenciablokkja, az alkalmazott...
A bolgár alkotmánybíróság 8:4 arányban úgy döntött, hogy az Isztambuli Egyezmény nyelvezetében megtalálható gender kifejezés relativizája a férfiak és nők közötti különbséget, ezért az összeegyeztethetetlen a bolgár alkotmánnyal.
Petro Porosenko ukrán elnök bejelentette pénteken, hogy olyan javaslatot készül a parlament elé terjeszteni, amely az alaptörvényben erősítené meg Ukrajna törekvését a NATO-csatlakozásra és az Európai Unióba történő belépésére....
Már a nyár derekán megírtuk Olvasóinknak, hogy a világ legnagyobb darabszámban eladott szedánja 14 év szünet után visszatér Európába és ezzel párhuzamosan – nagy örömünkre – hazánkba is; világ legnépszerűbb autóinak listáján előkelő hellyel rendelkező Camry a Toyota legújabb generációs hibrid hajtásával érkezik.
A szeptemberben felsőfokú tanulmányaikat megkezdők talán még nem is sejtik, hogy az elmúlt évek tapasztalatai szerint harmaduk nagy valószínűséggel anyagi okokból kénytelen lesz idő előtt akár végleg is megszakítani a tanulást. A...
Kelet-Közép-Európában és Magyarországon is egyedülálló az az akkumulátoros villamosenergia-tároló létesítmény, amelyet a magyar Alteo Group által 2015-ben megvásárolt Sinergy Kft. épített meg.
Viharos széllel, esővel, áradással és sárlavinával érkezett meg Hawaiira a hármas erősségű Lane hurrikán helyi idő szerint csütörtökön. A Hawaiin tartózkodó magyar turisták a Külgazdasági és Külügyminisztérium szerint biztonságban vannak.
Lezárult a felsőoktatási pótfelvételi eljárás. Augusztus 6-ig 7 840-en jelentkeztek valamely felsőoktatási intézmény képzésére. Közülük 5 445 jelentkező felelt meg a feltételeknek, és kezdheti meg felsőfokú tanulmányait szeptemberben.
A magyar labdarúgó válogatott keret tagjai jövő vasárnap este találkoznak, majd szeptember 7-én pénteken utaznak el a másnapi Finnország elleni összecsapás helyszínére.
Már a nyár derekán megírtuk Olvasóinknak, hogy a világ legnagyobb darabszámban eladott szedánja 14 év szünet után visszatér Európába és ezzel párhuzamosan – nagy örömünkre – hazánkba is; világ legnépszerűbb autóinak listáján előkelő hellyel rendelkező Camry a Toyota legújabb generációs hibrid hajtásával érkezik.
Az éves üzleti jelentés alapján masszívan növekedtek a Roszatom pénzügyi mutatói. A cég bevételei 2017-ben 10,2%-kal emelkedtek az előző évhez képest és 967,4 milliárd rubelt tettek ki. A vállalat külföldi bevételei 6,1 milliárd dollárt értek el, amely 9,4%-os növekedés a 2016-os külföldi bevételi adatokhoz képest.
Modern, nemzetközi és versenyképes egyetemi képzést várnak el a közgazdaságtan és üzleti érdeklődésű diákok a Budapesti Corvinus Egyetemtől. A „Közgáz” mély, strukturális reformokra szorul, ez pedig csak konstruktív társadalmi párbeszéddel érhető el. Elmondások alapján a felek nyitottak az új meglátások befogadására és felhasználására.
Instagram-gyanús kitelepüléssel készült a Strand Fesztiválra a Sony portfólió csajos csatornája, a Sony Max. A fesztiválozók a Sony Max Beach Zone területén szabadon napozhatnak az idei nyár nélkülözhetetlen kellékein – az unikornis, flamingó, fánk, na meg persze pegazus matracokon –, a legelszántabbak pedig a Nagy Strand Kaland részeként az Unikor
A Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézet jogerős büntetésüket töltő fogvatartottjai jóvátételi munkavégzés keretében a börtönnel szemben lévő, graffitikkel elcsúfított családi ház kerítését renoválták 2018. augusztus 24-én.
Használt buszokkal frissíti fel járműparkját a BKV – erősítette meg a sajtóhíreket a közlekedési társaság az InfoRádiónak. Svájcból érkeznek Budapestre 14 éves buszok.
Két rejtélyes haláleset miatt kiköltözteti 301 ügyfelét egy brit utazási iroda Egyiptom legfelkapottabb üdülőhelyén egy hurghadai hotelből - tudatta a Thomas Cook utazási iroda.
A Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézet jogerős büntetésüket töltő fogvatartottjai jóvátételi munkavégzés keretében a börtönnel szemben lévő, graffitikkel elcsúfított családi ház kerítését renoválták.
Fizetési innovációkkal kísérletezik minden olyan szolgáltatás, amelyik nem akar nagy összegeket fizetni az Apple-nek és a Google-nek. Ebből egy fintech még nagyon meggazdagodhatna.
Öt helyen dőlt meg a Dunán a valaha mért legalacsonyabb vízállás rekordja az elmúlt egy napban, a legfrissebb előrejelzések szerint viszont pénteken és szombaton vízszintemelkedés várható - közölte az Országos Műszaki Irányító Törzs (OMIT).
Öt helyen dőlt meg a Dunán a valaha mért legalacsonyabb vízállás rekordja az elmúlt egy napban, a legfrissebb előrejelzések szerint viszont pénteken és szombaton vízszintemelkedés várható - közölte az Országos Műszaki Irányító Törzs (OMIT) pénteken az MTI-vel.