Bejelentette a Credit Suisse, hogy visszavásárol 6 milliárd dollárnyi kötvényt, amivel még a pénzügyi válság alatt a Qatar Investment Authority és a szaúdi Olayan család nyújtott számára finanszírozást - írja a Financial Times. A...
A második világháborúban lelőtt amerikai harci repülőgép roncsát fedezték fel a Dunában a folyó alacsony vízállásának köszönhetően, a megmaradt gépelemet kiemelték, és a RepTár Szolnoki Repülőmúzeumban helyezték közszemlére - közölte Csepka Zsuzsa, a közgyűjtemény munkatársa.
Elkényelmesedtek az uniós pénzbőségtől a magyar vállalkozások, ideje a szemléletváltásnak - új korszakba értünk, amikor a cégeknek több felelősséget kell vállalniuk, az államnak pedig jobban védenie a tisztességes vállalkozásokat a csalóktól, véli Gablini Gábor.
A szerdai napot is csak minimális elmozdulással kezdi a forint az euróval szemben, a jelek szerint a 324-es szint erősen vonzza a magyar devizát. Közben a dollár az elmúlt két nap gyengélkedése után kicsit korrigált, de egyébként csendesen...
Kevesebb óraszámban tanulnának az általánosban kémiát, fizikát és biológiát a diákok – legalábbis ez tartalmazza az új Nemzeti Alaptanterv félkész változata.
A barátcserje (Vitex agnus-castus) a verbénafélék családjába tartozik. Már az ókorban is ismerték a gyógyító hatását, és a termékenység istennőjének Hérának szentelték. Az ókori Rómában a szűziesség jelképe volt, szerzetesek hozták be Közép- Európába, mert a növény őrölt magját ették, hogy a cölibátusi fogadalmukat gond nélkül be tudják tartani.
Augusztus végével átmenetileg lezárul, de októberben egyszerűsített feltételekkel újranyílik az elektromos járművek megvásárlását támogató népszerű pályázati lehetőség, amelynek részleteit később teszik közzé - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) kedden.
Az Ikea három városi üzletének bezárásáról döntött Norvégiában, a lépés célja, hogy csökkentsék a vállalat költségeit, elősegítsék a profitábilisabb működést - írta a vállalat szerdai közleményében. Az Ikea még 2015-ben...
Átszakadt egy gát szerdán Mianmar középső részén, és elöntött több közeli falvat és egy várost - közölte a tűzoltóság a Facebook-oldalán, hozzátéve, hogy az ország három legfontosabb városát, a Rangunt, Mandalajt és a fővárost, Najpjidót összekötő főút szintén járhatatlanná vált.
A Vienna Insurance Group adózás előtti nyeresége 5,5 százalékkal, 233 millió euróra emelkedett az idei első félévben - áll a cégcsoportnak az MTI-hez eljuttatott jelentésében. A biztosító díjbevétele 3,6 százalékkal 5,150 milliárd...
Ha a szemünk vagy a fülünk nem fejlődik ki jól vagy nem működik megfelelően, az nem pusztán egy azonos értékű alternatíva, hanem működési hiba, rendellenesség. Ugyanez mondható el az interszexről is.
Az optimista várakozásokkal ellentétben nem javította a magyar adósbesorolást két hete pénteken a Standard & Poor's. A hitelminősítő hazánkkal foglalkozó szakértője most a Magyar Időknek nyilatkozott, elmondta, hogy a befektetésre ajánlott...
Ha pedig az íróakadémia élén olyan szellemi és erkölcsi kiválóság áll, mint Orbán János Dénes, a Magyar Idők kultúrrovatának vezetője, akkor a siker el nem maradhat.
Jelentősen nőtt tavaly az elektromos autók száma a világban a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) legfrissebb tanulmánya szerint, az igazán nagy felfutásra azonban csak a következő években kerülhet sor. Az egyes országok ambiciózus célkitűzései, az autógyártók vállalásai, valamint a belsőégésű motorral szerelt járművek értékesítésének betiltása komol
Mérsékelt emelkedéssel zárták a hét második napját a tengerentúli tőzsdék, a néhány pontos keddi emelkedés azonban az S&P500 és a Nasdaq esetében is új történelmi záróértékeket jelentett. A befektetők a 18-éves csúcsra emelkedő...
Új csúcsra, 4 millió 483 ezer főre emelkedett a foglalkoztatottak száma május és július között a 15-74 éves népesség körében, miközben a munkanélküliek 166 ezren voltak az időszakban. Az elmúlt hónapokban tovább erősödött az elsődleges...
Babos Tímea három játszmában kikapott a 11. helyen kiemelt orosz Darja Kaszatkinától az amerikai nyílt teniszbajnokság női versenyének első fordulójában, így kiesett.
Mérsékelt emelkedéssel zárták a hét második napját a tengerentúli tőzsdék, a néhány pontos keddi emelkedés azonban az S&P500 és a Nasdaq esetében is új történelmi záróértékeket jelentett. A befektetők a 18-éves csúcsra emelkedő...
Húsz brit biztosítót keresett meg a Financial Times, hogy megtudja, miként készülnek a Brexitre. Mint kiderült, több nagy biztosító is kész tervvel rendelkezik arra az esetre, ha az EU-val való megegyezés nélkül lép ki a szigetország....
Babos Tímea három játszmában kikapott a 11. helyen kiemelt orosz Darja Kaszatkinatól az amerikai nyílt teniszbajnokság női versenyének első fordulójában, és kiesett.
Nemrég bejelentette a piramisjátékos OneCoin, hogy egy legitim kriptodevizát dobnak a piacra, aztán rövidesen kiderült, hogy egy tőzsde sem hajlandó velük szóba állni. Ha valami csoda folytán mégis sikerrel jár a bevezetés, azok, akik...
A Mercedes-Benz elektromos almárkája, az EQ hamarosan útjára indul, és már az is bizonyos, hogy az első modell az EQC névre hallgató tisztán villanyos crossover lesz. A piaci bevezetés csak jövőre lesz esedékes, de a bemutatót már idén megejtik a németek – valószínűleg a szeptember 20-án startoló Frankfurti Autószalonon. A csillagosok ennek örömére még több részletről lebbentik fel a fátylat,…
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma a mai napon több érdekvédő szervezet, így az Autisták Országos Szövetségének, az Értelmi Fogyatékosok és Segítők Országos Szövetségének, a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségének...