2018. augusztus 29. szerda

aug. 29
12:30
Tele az olasz sajtó az Orbán-Salvini találkozóval (Igényesférfi.hu)
A kormányok közötti szövetséget alapozták meg a La Stampa szerint, az olaszok a V4-ek felé mozdultak az Il Giornale vélekedése alapján, míg a La Repubblica szerint „elérkezett egy új baloldal ideje”.
aug. 29
12:36
Rétvári: Fontos a tankönyveknél az egységes tartalom (ProfitLine)
Fontos, hogy egységes tankönyvekből tanuljanak a diákok, így sem az iskolaváltásnál, sem a felvételinél nem okozhat problémát az eltérő ismeretanyag - mondta Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára szerdán az M1 aktuális csatornán.
aug. 29
12:36
Kutatás: ezzel tömik magukat a magyarok (Pénzcentrum)
Lendületben a fagyasztott pizza Magyarországon: 2017. július és 2018 júniusa között 18 millió darab fogyott belőle nyolcmilliárd forint feletti értékben. Ez közel egyötödével szárnyalja túl az előző évi azonos időszak értékbeli...
aug. 29
12:36
Varga Mihály: ennyien még sosem nem dolgoztak Magyarországon (AQUA)
A kormány reményei szerint pedig az új munkaerőpiaci programnak köszönhetően, legalább 50 ezer embernek tud segíteni a versenyszférában való elhelyezkedésben.
aug. 29
12:36
Az egész internet azon vitázik, mi látható ezen a képen: Te kitalálod? (Femcafe)
Nehéz kérdés.
aug. 29
12:39
Schiffer András: Orbán Viktor tétet adott az EP-választásoknak (Infostart)
Az LMP-nek nincsen identitása és a szerkezeti felépítése, a bázisdemokrácia is működőképtelen -- mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Schiffer András a párt volt társelnöke, egykori parlamenti képviselő. Hozzátette azt is, szerinte megvan az esélye annak, hogy a néppárti vagy a populista erők győzedelmeskednek a 2019-es európai parlamenti válas
aug. 29
12:42
Döbbenetes tragédia az Örs vezér terén: összeesett és meghalt a BKV buszsofőrje (Blikk)
Meghalt egy buszvezető az Örs vezér terén kedden reggel.
aug. 29
12:42
Kína törhette fel Hillary Clinton levelezését (HírTV)
Ezzel gyanúsította meg Kínát Donald Trump.
aug. 29
12:42
Tankönyvpiac: a hetvenes évekbe megyünk vissza? (ATV)
Ma minden iskolába kivitték a tankönyveket, összesen 12, és fél milliót. A könyvek nagy része állami fejlesztés eredménye. Rétvári Bence szerint nagy előny, hogy mindenki ugyanabból, ugyanazt tanulja. A tankönyvszerző viszont pont ellenkezőleg látja: szerinte ez csak növelni fogja a gyerekek közt meglevő különbségeket.
aug. 29
12:42
ÁSZ: Az ORÖ a szabálytalanságok megszüntetésére készített intézkedési terv 24 feladatából egyet sem végzett el határidőre (444.hu)
Az ORÖ vagyongazdálkodási szabályozottsága és működése továbbra sem biztosította a szabályszerű, átlátható és elszámoltatható közpénzfelhasználást – közölte az Állami Számvevőszék.
aug. 29
12:42
A technológia fejlődésével az áramfogyasztás is nő (NRGreport)
Versenyelőnyt jelent a mérsékelt energiaár és a biztonságos energiaellátás a magyar gazdaság számára – jelentette ki a Miniszterelnökséget vezeVersenyelőnyt jelent a mérsékelt energiaár és a biztonságos energiaellátás a magyar gazdaság számára – jelentette ki a Miniszterelnökséget vezető miniszter kedden Budapesten.tő miniszter kedden Budapesten.
aug. 29
12:42
Jurák Kata: Az RTL alaposan túllőtt a célon (Tiszta Jövő)
Gyakorlatilag kifigurázzák falusi embereket, akiket alkoholistának, könnyen befolyásolhatónak, butának, korruptnak ábrázolnak.
aug. 29
12:48
A horvátok mindent tagadnak: mégsem erőszakoskodnak a menekültekkel? (Privátbankár)
Interjút adott a horvát belügyminiszter.
aug. 29
12:48
Eszméletlen zenét találtak Theresa May dél-afrikai táncához (SzMo)
A robotfigurát tökéletesen lenyomta a fokvárosi gyerekeknek a brit kormányfő, de ezzel a zenével lett csak igazán ütős. Mutatjuk.
aug. 29
12:54
Megvalósult Orbán Viktor álma: lényegében a teljes foglalkoztatottságnál tart a gazdaság (Menedzsment Fórum)
A munkanélküliségi ráta 3,6 százalékra csökkent, a foglalkoztatottak száma pedig megközelítette a 4,5 milliót. Ez lényegében a teljes foglalkoztatottságnak felel meg, a javuláshoz viszont szerkezeti változásra van szükség.
aug. 29
12:54
Szombattól máshogy kell jegyet venni a HÉV-re (Menedzsment Fórum)
Aki nem vált előre kiegészítő jegyet, az a hétvégétől fogva a vonaton már csak pótdíj ellenében teheti azt meg.
aug. 29
12:54
Elképesztő, mennyien akarnak balatoni nyaralót venni (Portfolio)
Az idén júliusban jóval magasabb szintre emelkedett a hazai nyaralók iránti érdeklődés, éves szinten 30 százalékkal, 2016 júliusához képest pedig közel 100 százalékkal több volt a komoly érdeklődő - derül ki az ingatlan.com elemzéséből...
aug. 29
12:54
Furcsa kérdőívvel térképezné fel a pedagógusokat a kormány (ATV)
Szakmai felmérésnek álcázott nemzeti konzultációval bombáznák a tanárokat szeptemberben.
aug. 29
12:54
A Hír Tv elbocsátotta Puzsér Róbertet (444.hu)
Lett volna olyan ajánlat, amit elfogad, de végül nem kapott semmilyen ajánlatot, hanem kirúgták.
aug. 29
12:54
Ha nem szereted a kerti törpéket, akkor ezt a helyet mindenképp kerüld el! (Femcafe)
Több ezer sapkás szerzemény otthona.
aug. 29
12:56
23 nagyváros állapodott meg világszerte a szeméttermelés visszafogásáról (Menedzsment Fórum)
2030-ig 15 százalékkal csökkentik az egy főre jutó hulladék mennyiségét, szól a vállalás. Budapest nem vesz részt az akcióban.
aug. 29
13:00
Üzletet zár be az Ikea (Infostart)
Az Ikea három városi üzletének bezárásáról döntött Norvégiában, a lépés célja, hogy csökkentsék a vállalat költségeit, elősegítsék a profitábilisabb működést.
aug. 29
13:00
Kiderült: ennyit költöttek a magyarok az iskolakezdésre (Blikk)
Magyarország – A Központi Statisztikai Hivatal közzétette, hogyan oszlottak meg a költségek az iskoláztatás terén a tavalyi iskolai év kezdetén.
aug. 29
13:00
Orbán: Európa irányt válthat az EP-választások után (HírTV)
Szerinte a migrációt támogató erők állnak szemben az illegális migrációt megállítani akaró erőkkel.
aug. 29
13:00
Putyin meghátrált nyugdíjügyben, nem lesz drasztikus korhatáremelés (Portfolio)
Tévényilatkozatában jelentette be Putyin, hogy nem emelik meg olyan drasztikusan a nyugdíjkorhatárt, mint az eredetileg tervezték - számol be a hírről a Reuters. Az eredeti tervek szerint a férfiak esetében 60 évről 65-re, a nők esetében...
aug. 29
13:00
Augusztus utolsó napján is drágulnak még egyet az üzemanyagok (Autónavigátor)
Az iskolakezdés előtt még tovább emelkednek az üzemanyagárak. Miként szerdán, úgy pénteken is azonos mértékű, de már csak enyhébb ártöbblet érkezik.
aug. 29
13:06
Nem akarunk visszamenni a középkorba: beszóltak Orbánnak Milánóban (Privátbankár)
Több ezren tüntettek tegnap Orbán Viktor és Matteo Salvini találkozója ellen Milánóban. A demonstrálók szerint a magyar kormányfő és az olasz belügyminiszter szabadulni akar a migránsoktól, és egy falakkal teli Európát szeretne. A nyugati sajtó szerint Orbán és Salvini migrációellenes frontot hoz létre, és egyesíti erőit a jövő tavaszi EP-választás
aug. 29
13:06
Vadai: zsidók lemészárlásának évfordulójára tervezik a Horthy-emléknapot (ATV)
Január végén a holokauszt nemzetközi emléknapján tartottak Horthy-emlékmisét, most pedig annak a hétnek a végére terveznek emléknapot, melyen a 24 ezer magyar zsidó lemészárlásának évfordulója van- közölte Vadai Ágnes az ATV Startban.
aug. 29
13:06
Figyelem! Változik a jegyvásárlási rendszer a HÉV-vonalakon (Femcafe)
Erre lehet számítani.
aug. 29
13:06
Agymenők sztárja olyan megható videóval búcsúzik a sorozattól, hogy sírni fogsz (Glamour)
Minden rajongónak kötelező
aug. 29
13:06
Bezár a bulinegyed egyik utolsó eredeti romkocsmája (SzMo)
Luxuslakások épülnek a Kuplung helyén.
aug. 29
13:08
Orbán és miniszterei a parlamentben énekeltek - videó (ATV)
Felköszöntötte Magyarország kormánya Boross Péter korábbi miniszterelnököt 90. születésnapja alkalmából az Országházban - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan. A miniszterelnök erről egy videót is megosztott a közösségi oldalán. A rövid ünnepi köszöntő után díszebédet adtak számára.
aug. 29
13:09
Elképesztő, mi folyik ma az iskolákban a gyerekekkel. Kitálaltak a tanárok (Blikk)
Nyílt levél a szülőknek!
aug. 29
13:12
El kellett vinni a wiesbadeni Erdogan szobrot, mert nem bírták idegekkel a helyiek a performanszt (444.hu)
Egy művészeti fesztivál kiállítási tárgya volt, de a polgármester erőszaktól tartva elvitette.
aug. 29
13:12
Polgári piknik: középpontban az EP-kampány (HírTV)
A szeptember 8-án megrendezendő kötcsei polgári piknik fő témái az európai parlamenti választás kampánya lesz.
aug. 29
13:12
Lady Gaga révbe ért? - Sose volt még ennyire stílusos az énekesnő (Femcafe)
Párizs utcáin sétálva kapták lencsevégre.
aug. 29
13:18
Gázolt a metró Budapesten (Infostart)
A fővárosi hivatásos tűzoltók kimentették a sérültet.
aug. 29
13:18
Eláraszthatják Magyarországot a kínai napelemek (NRGreport)
Az Európai Unió szeptember 3-án várhatóan megszünteti a kínai napelemek és panelek behozatali korlátozását, elutasítva az uniós gyártók kérelmeit, akik nehezményezik, hogy a bizottsági döntés megnyitja az EU kapuit a dömpingtermékek előtt – értesült a MANAP Iparági Egyesület.
aug. 29
13:18
Hatalmas probléma-e a nagy korkülönbség a párkapcsolatban? (SzMo)
Tényleg bele kell szállniuk a kommentelőknek azokba a párokba, ahol a férfi vagy a nő tíz vagy annál is több évvel idősebb a kedvesénél?
aug. 29
13:21
Szlovákia akár százezer külföldi munkavállalót is befogadna (Infostart)
A következő két hét áll a szlovák állami szervek rendelkezésére ahhoz, hogy intézkedéscsomagot terjesszenek elő a külföldi munkaerő alkalmazásának további szabályozására – közölte Peter Pellegrini szlovák miniszterelnök, miután a munkáltatók képviselőivel tárgyalt a munkaerőhiány kezeléséről.
aug. 29
13:24
Nem fog hinni a szemének: így vadászik a gyorshajtókra egy rendőr Debrecenben – fotó (Blikk)
Felrobbantotta a netet a lesből mérő debreceni rendőr.
aug. 29
13:24
Magyar diákok állhattak dobogóra a II. Nemzetközi Kémiai Tornán (SzMo)
A magyar csapatok ezüst- és bronzérmet hoztak haza.
aug. 29
13:26
Embert gázolt a 3-as metró, ezen a szakaszon szünetel a közlekedés (Blikk)
- Szünetel a közlekedés a 3-as metró egy szakaszán, mert elütöttek egy embert: a Nagyvárad tér és a Deák tér között pótlóbusz jár.
aug. 29
13:30
Trump: Minden pozitív döntés elveszhet, ha a liberális ellenzék győz (HírTV)
Szerinte a voksolás népszavazás lesz a szólás- és a vallásszabadság ügyéről.
aug. 29
13:30
Felmentést kértek a Teréz körúti robbantóra (ATV)
A Teréz körúti robbantás vádlottjának felmentését kérte a férfi védője szerdán a Fővárosi Törvényszéken.
aug. 29
13:30
Tízből kilenc ember elrontja: Kitalálod, melyik a műnövény a képen? (Femcafe)
A többségen kifog ez a teszt.
aug. 29
13:30
Kürti Sándor: „Ők a Sinkanzen nevű rakétavonaton ülnek, mi meg olyan gyorsan toljuk a biciklit, hogy nincs időnk ráülni” (SzMo)
Kürti Sándorral ezúttal arról beszélgettünk, miben vagyunk lemaradva, és azt is elárulta, mi volt élete egyik legnagyobb hibája.
aug. 29
13:30
Berki Krisztián ország-világgal tudatta, hogy lehúzott tetejű kocsijában szexelt Mazsival (SzMo)
Biztos, hogy ezt tudni akartuk?
aug. 29
13:33
Egymilliárdos többletforrás a pünkösdfürdői védmű megvalósítására (Infostart)
A Fővárosi Önkormányzat további egymilliárd forintos keretösszeget biztosít az óbudai árvízvédelmi rendszer egy elemének építésére, mert a munkák közben kiderült: a meglévő alap nem olyan méretű, mint ami a műszaki dokumentációban szerepelt.
aug. 29
13:36
Növekvő prémium a novemberi brenten (ProfitLine)
A WTI típusú kőolaj értéke nem változott érdemben, 68,4 dolláron állt ma reggel. Viszont a piac egyre feszültebb az iráni szankciók olajra gyakorolt hatása miatt.

Keresés