Megnyugodtak délután kissé a feltörekvő piacok, miután az IMF segítőkésznek mutatkozott az argentinok felé. A forint sem gyengült tovább, és a BUX stagnálása egész jó eredmény az európai részvénypiacok eséséhez képest.
A tárca azt állítja, már korábban döntés született arról, hogy nem hosszabbítják meg a Honvédkórház Sürgősségi Betegellátó Centrum vezetőjének szerződését.
„Donyeckben terrorcselekmény következtében életét vesztette Donyecki Népköztársaság vezetője, Alekszandr Zaharcsenko” – közölte a szóvivő, oroszul ejtve az Ukrajnától önhatalmúlag elszakadt oroszbarát terület szakadár vezetőjének nevét.
Denisz Pusilin szakadár vezető a DAN donyecki szakadár hírügynökség jelentése szerint viszont Kijevet tette felelőssé a merényletért, amelyet a szakadár „hatóságok” terrorcselekménynek minősítettek. Közölte, hogy Donyeck megtorolja a merényletet.
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben a nemzetközi bankközi piacon pénteken: az euróval szemben kissé erősödött, a dollárral, a svájci frankkal és a japán jennel szemben gyengült.
Heves zivatar és felhőszakadás veszélye miatt szombatra első- és másodfokú figyelmeztetéseket adott ki több megyére az Országos Meteorológiai Szolgálat. Szombatra virradóan a Nyugat-Dunántúlon, illetve a délkeleti megyékben dörrenhet meg helyenként az ég – írták az MTI-hez eljuttatott veszélyjelzésben. Napközben elsősorban a Dunántúlon, késő délut
Egy beduin kislányról van szó, akit a hagyományok szerint ki kell árusítani, amint menstruálni kezd. Apja egy orosz újságíró segítségével próbálja megmenteni.
Az állatvilágban gyakran előfordulnak meglepetések, éppen ezért, ami most a pekingi vadasparkban történik, mindenki számára valódi „multikulturális esemény”.
A világon példátlanul magas szintre, 60 százalékra emelte irányadó kamatlábát Argentína. A súlyos pénzügyi válsággal küzdő dél-amerikai ország központi bankja így próbálja megvédeni a pesót, amely más feltörekvő valutákkal együtt zuhanni kezdett.
Az emberek mellett a cégek is egyre nagyobb számban hagyják el Venezuelát, mivel az embereknek lassan semmire nincs pénzük - derül ki a Reuters körképéből. A nagy multinacionális cégek közül páran még kitartanak, de csökkentették gyáraik...
Rendkívüli állapotot hirdettek ki a szakadár Donyecki Népköztársaságban azután, hogy pokolgépes merénylet következtében pénteken életét vesztette Olekszandr Zaharcsenko szakadár vezető.
Orbán Viktor (55) is részt vesz a magyar jogállamiságról szóló Sargentini-jelentés strasbourgi vitáján szeptember 11-én – jelentette be Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.
A kormány nem kíván változtatni terhességmegszakítás jelenlegi szabályain. Erről Gulyás Gergely beszélt a Kormányinfón. A Miniszterelnökséget vezető miniszter azt is közölte, hogy októbertől drágul a tíz napos autópálya-matrica, jövőre pedig az e-útdíj is. Gulyás Gergely megismételte, 15-20 százalékos leépítés várható a közszférában. Korábban a 24.
A brit rendőrség úgynevezett „szuper-felismerőkkel” vadászik Szergej Szkripal britekhez átállt egykori orosz ügynök és lánya támadói után. Szkripalékat márciusban mérgezték meg egy angliai városban egy szovjet időkből származó idegméreggel, amely később egy angol nő halálát is okozta.
A világszerte működő amerikai cégekre nézve kaotikus következménye lenne annak, ha az Egyesült Államok kilépne a Kereskedelmi Világszervezetből (WTO) - reagált a szervezet vezetője Donald Trump csütörtöki fenyegetésére. Az amerikai...
Az eredményekben, amelyeket a két ország ezek alatt az évek alatt elért, tetten érhető az a biztos alap, amelyet a jó magyar-német kapcsolatok adnak – mondta Varga Mihály.
Bomba fotókkal árasztják el szerkesztőségünket azon olvasóink, akik nem félnek megosztani legszebb nyári élményeiket az országgal. A vakációzók többsége a beérkező pályázatok alapján valamilyen vízparton nyaralt az idén, és láthatóan igen jól szórakozott.
Rendkívüli állapotot hirdettek ki a szakadár Donyecki Népköztársaságban azután, hogy pokolgépes merénylet következtében pénteken életét vesztette Olekszandr Zaharcsenko szakadár vezető.
Kevés lehangolóbb dolog van annál, mint amikor valakinél nyomulunk, az illető azonban nem fogja fel érzéseinket. Íme néhány hasznos trükk erre az esetre!
A Novosztyi Donbassza hírportál jelentése szerint első intézkedésként lezárták az összes útellenőrző pontot a „népköztársaság” és az ukrán ellenőrzésű oldal között, se ki, se be nem engednek senkit.
A tárcavezető szerint nagyra értékelhető, hogy Németország a „Danke Ungarn" kampány figyelemreméltó gesztusával kifejezte, hogy „országaink között továbbra is él az a bizalom, és nagyrabecsülés, ami az évtizedekkel ezelőtti események alapja is volt” – fogalmazott.