Nem kátyútlanítanak, vagyis a már betömött kátyúkat nem állítják helyre lyukas állapotukba, inkább kifizetik a büntetést – nyilatkozta a Zoom.hu-nak a Magyar Kétfarkú Kutya Párt elnöke.
Szerinte az emberek állandó nyári időszámítást akarnak, az unió pedig el is hozza ezt. Erről azért először meg kell győznie az Európai Bizottságot és az Európai Parlamentet is.
Az állapotos Tápai Szabina és kisfia életét kockáztatta egy türelmetlen sofőr, csak a sportolónő lélekjelenlétének köszönhető, hogy nem történt nagyobb baj.
Újabb pénztárcalopásügyben érkezett bejelentés a rendőrségre. Az ország egész területén garázdálkodnak a tolvajok, kihasználva az iskolakezdés miatti tömeget és figyelmetlenséget.
Berlin - Az emberek akaratának megfelelően meg kell szüntetni az évenként kétszeri óraátállítást, és át kell térni az állandó nyári időszámításra - jelentette ki Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke pénteken a ZDF német országos közszolgálati televíziónak.
Életének 80. évében, augusztus 8-án elhunyt Ferenczy Erika Alice író, kritikus, történész, forgatókönyvíró. Búcsúztatása szeptember 6-án 11.15-kor lesz.
A német közszolgálati televízióban jelentette be Jean-Claude Juncker, hogy eltörlik az EU-ban az óraátállítást. A sajtóinformációk reggel ellentmondásosak voltak azzal kapcsolatban, hogy a nyári vagy a téli időszámításra állunk át...
Határozott erősödés látszik a hónap utolsó napjának reggelén a török líránál, így ez a forintot is erősíti. Ez egyúttal azt is jelenti, hogy a 330-as szint előtti utolsó technikai akadály egyelőre megfonta a forintot az euróval...
Bár csütörtökön ismét a történelmi mélypontjára esett a Waberer's árfolyama, a társaság részvényei egészen 2400 forintig estek, az erősen túladott tartományba megérkező részvény azonban felpattant ma, az árfolyam 7,6 százalékkal...
Az emberek akaratának megfelelően meg kell szüntetni az évenként kétszeri óraátállítást, és át kell térni az állandó nyári időszámításra - jelentette ki Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke a ZDF német országos közszolgálati televíziónak.
Évről évre több költségvetési forrás jut a családok, a gyermekek támogatására, ami az iskolakezdéskor akár több tízezer forintos segítséget is jelenthet - jelentette ki az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család- és népesedéspolitikáért felelős helyettes államtitkára az M1 aktuális csatorna pénteki műsorában.
Csapadékosabb lesz a hétvége, néhol sok eső is hullhat, helyenként kisebb lehűlés is lesz. A legtöbb helyen azonban tovább tart a meleg, 30 fok feletti maximumokkal - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből. Pénteken, a meteorológiai nyár utolsó napján a sok napsütés mellett főként északon és nyugaton vár
A 21. században már hozzászoktunk, hogy áram mindig van. Ez a modern villamosenergia-rendszernek köszönhető, amely az erőművek folyamatos termelésére épül.
A migráció volt az egyik legfontosabb kérdés, amiről Bécsben, az európai uniós tagországok külügyminisztereinek találkozójának első napján vitáztak – nyilatkozta az Inforádiónak a külgazdasági és külügyminiszter.
Ezúttal is egy Ferrari 250 GTO állított fel rekordot. Az RM Sotheby’s árverésén kalapács alá került 1962-es modell lett a valaha aukció keretén belül hivatalosan értékesített legdrágább autó – közel 14 milliárd forintot fizettek érte.
Berlin – Az emberek akaratának megfelelően meg kell szüntetni az évenként kétszeri óraátállítást, és át kell térni az állandó nyári időszámításra – jelentette ki Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke pénteken a ZDF német országos közszolgálati televíziónak.
Az Opus Global Nyrt.-ben később zárul a tőkeemelés, a tervezett 2018. augusztus 31. helyett - közölte a társaság pénteken a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
Elromlott a hangulat a részvénypiacokon, miután az amerikai elnök tegnapi nyilatkozata szerint az Egyesült Államok 200 milliárd dollárnyi kínai importárúra tervez vámot kivetni már a jövo héten. Az aggodalmakat tovább fokozták Donald...
Igazán egzotikus helyen élvezi ki a nyár utolsó napjait Orosz Barbi, ugyanis épp Thaiföldön, Ko Szamuj szigetén nyaral - ottlétéről pedig előszeretettel oszt meg fotókat Instagram-oldalán. A képekrőn nem csak az jön le, mennyire jól érzi magát, de bizony az is, milyen jó alakja van a műsorvezetőnek, aki egyébként nem először jár Thaiföldön: bő fél
A tájékoztatás szerint a társaság 2018. július 10-én közzétett bejelentése alapján 2018. augusztus 31-ig tervezték megvalósítani az alaptőke-emelést célzó többlépcsős tranzakciósorozat lezárását.
A naperőmű-építkezések terén Kína és az Egyesült Államok jár élen, a telepítések kétharmada ezekben az országokban valósul meg, de India is gyorsan tör előre, különösen a legnagyobb méretű projekteket tekintve. Az alábbi lista a világ jelenlegi legnagyobb naperőműveit mutatja be, de a területen olyan sebesen történnek az események és jelentik be az
Meg kell szüntetni az évenként kétszeri óraátállítást, és át kell térni az állandó nyári időszámításra – nyilatkozta Jean-Claude Juncker a ZDF német országos közszolgálati televíziónak.
Módosítani kell a paksi atomerőmű mind a négy blokkjának üzemeltetési engedélyét. Erre azért van szükség, mert az egységek fűtőelemeinek cseréjére már nem 12, hanem 15 havonta kerül sor, ezt pedig tükröznie kell az engedélynek is. Az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. a módosítási kérelmet már beadta az Országos Atomenergia Hivatalnak, amely – közleménye sze